Mégse

Edzés előtt, nyolc évtized után…

Most már tényleg öreg vagyok… - mondta legutóbbi találkozásunkkor, valamikor a múlt év végén. Ettől függetlenül a szokásos őszi erőfelmérés alkalmával tavaly is meghódította a Hideghegyet, most pedig az embert próbáló kánikula sem tartja vissza attól, hogy holmi békés hűsölés helyett edzést tartson. No persze, hol is ünnepelhetne stílszerűbben, mint a Dunán? Babella László, a váci kajak-kenusok nagy „Öreg”- je nyolcvanéves.

Hír

A közvetlen hangnem korántsem véletlen: régóta tegeződünk és több legendás emlékét is megírtam már, a hajdani eperföldes kalandoktól kezdve a minimálköltséges „túlélőtúrákig”. A mester, aki sajátos filozófiájával iskolát teremtett a Dunakanyarban és elhivatottan bábáskodott a első kajakos egyéni olimpiai aranyérem megszületésénél, épp a délutáni edzésre indul…

– Sok minden megtörtént már veled, de ennyi esztendős még sosem voltál… Hogyan tekintesz most erre a kerek dátumra?

– Nem érdem ez, hanem állapot. Ritkaság, hogy valaki ennyi ideig aktívan edzősködjön, de ez is véletlen szerencse.

– Egyébként is szerencsés embernek tartod magad?

– Nagyon. Rengeteg olyan helyzet volt az életemben, amikor egy hajszál választott el attól, hogy valami igazán komoly baj történjen velem, de az utolsó pillanatban valahogy mégis mindig megmenekültem.

– Rendben, elfogadom, hogy az aktivitásod, a fizikai állapotod egyfelől szerencse dolga, de mi az, amit te tettél és teszel érte?

– Olyan edző voltam mindig, aki együtt hajtott, együtt dolgozott a versenyzőivel. Személyesen ott voltam a harcban…

– És nem fáradtál még el benne?

– Nem, mert minél tevékenyebb valaki, annál jobban bírja. Így is kopik az ember, de csak szép lassan. Ha viszont elengedi magát, akkor zuhanórepülés van.

– Milyen érzésekkel gondolsz most vissza az eddig megtett utadra?

– Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, az elért eredményeikre. De nem csak a versenyzőként elért sikereikre gondolok, hanem arra is, hogy a sport által milyen emberré váltak. Elmentem egyszer egy szülőhöz látogatóba és mondtam neki, hogy világbajnokot nevelek a gyerekéből. Azt válaszolta: tudja mit, Babella úr, ne világbajnokot neveljen belőle, hanem rendes embert. Aztán hozzátette: ha emellett esetleg mégis világbajnok lenne belőle, az nem baj… Ezt soha nem felejtettem el és igyekeztem megfelelni ennek az elvárásnak.

– Van olyan dolog, amit esetleg megbántál, amit ma már másképp csinálnál?

– Hogyne volna. Nagyon sok ilyen van. Én se vagyok olyan ember, aki mindig csak jót csinál és sose téved. Sok jó sportolót és embert neveltem, de azért ez sem jött össze minden esetben. Olyan is előfordult, hogy kiálltam a gyerekek védelmében, aztán kidobtak.

– Azóta mennyire stabilak a pozícióid?

– Most sem egyszerű a helyzet…

– Az nem fordult meg a fejedben, hogy visszavonulj? Hogy egyszerűen azt mondd magadnak: én már bőven megtettem, ami megtehető, nyugodtan hátrébb léphetek a frontvonal mögé…

– Én mindig úgy gondoltam, hogy addig akarok működni, amíg használni tudok. Eddig sorozatban voltak, és most is vannak olyan versenyzőim, akik képesek arra, hogy nagy eredményt érjenek el. Számtalan világbajnokot került ki a kezeim alól, már nem a saját karrierem érdekel, hanem az, hogy őket – akik bíznak bennem – el tudjam vinni a legmagasabb szintig. Nem akarom úgy abbahagyni, hogy ne teljesítsem, ami bevállaltam.

– Mindenáron?

– Ha úgy érzem, hogy már nem vagyok képes ellátni ezt a feladatot, rögtön odaadom őket: nem ragaszkodom, sőt, küldöm őket máshoz.

– Hogyan látod a váci kajak-kenu  jövőjét?

– Nagyon sok tanítványomból lett edző és annak örülök, hogy a ők jó irányba tartanak. Van egy váci iskola, amiből táplálkozva  az én embereim nagy hatással vannak és lehetnek a jövőben is a sportágra.

– Vagyis bármi is lesz, bárhol is tevékenykednek, de valamilyen formában viszik tovább azt, amit annak idején itt magukba szívtak…

– Pontosan.

– Az mit jelent számodra, hogy a fiaid is a nyomdokaidban járnak?

– Az nagyon jó érzés. Gyakran előfordul, hogy most már én kérem ki az ő szakmai véleményüket. Hesz Misa is gyakran beül a motorosomba, mind a mai napig és tanácsokkal látja el a gyerekeket. Ma pedig épp egy másik kedves korábbi tanítványom, Petró Ádám lesz ott az edzésen. Nagy öröm ez nekem.

– Melyik volt  eddig a legemlékezetesebb kerek születésnapod?

– Hatvan éves voltam, amikor Gyulay Zsolt egy meglepetés köszöntést szervezett nekem egy szolnoki versenyen. Nagyon jól esett.  Akkor voltam talán a legboldogabb.

– A holnapi nap mennyire lesz számodra különleges? Ugyanúgy töltöd majd, mint bármelyik szombatot, bármilyen hőség lesz, ugyanúgy el fogsz menni edzésre?

– Ugyanúgy. Régebben nagyobb jelentőséget tulajdonítottam az ilyen ünnepeknek. Nem mondom, hogy nem esik jól, ha valaki felkeres és felköszönt, de az ünneplés már nem annyira fontos.

– Ha ideröppenne Kisvácra egy jótündér és azt mondaná: „ Öreg, kössünk üzletet, visszakapsz harminc esztendőt, újra ötvenéves leszel, élhetsz, mint Marci Hevesen, de nem foglalkozhatsz többé kajakozással… „ Mit szólnál hozzá, egyáltalán, elgondolkodnál rajta?

– Az én életem és a kajak egy. Tehát a válasz egyértelmű. Hadd csináljam újra, akármilyen nehéz volt. Nagyon boldog vagyok, amikor látom, hogy egy tanítványom értékesebbé válik, mint amilyen nélkülem lett volna.

– Persze van egy pont – legyen szó filozófusról, tudósról vagy éppen kajakedzőről – amikor a tanítvány szükségszerűen szembefordul a mesterével és megkérdőjelezi, vagy akár el is veti az elveit, hogy újabb dolgok felé tudjon lépni. Hogyan élted meg az ilyen helyzeteket?

– Az én hitvallásom az, hogy akkor vagyok nagy, ha magamnál nagyobbakat tudok nevelni. Vagyis örömmel fogadom, ha valaki túlfejlődik rajtam.

– Pedig adott esetben ez úgy tűnhet, hogy az illető az ellenségeddé válik… Akkor sem zavar?

– Csak akkor, ha az a valaki fondorlatos úton teszi, amit tesz. Egyébként soha nem éreztem féltékenységet, egy tanítványom sikerének néha jobban tudok örülni, mint a sajátomnak.

– A kabalaszokásaid megvannak még?

– Persze, mindegyik.

– Akkor ma is szertartásosan megnézed előbb a stéget, mielőtt belépnél a csónakházba…

– Ez így van. Sok minden állandó, például az is, ahogy rámkiabálnak az utcán, hogy „szia Öreg!”

– Ha jól saccolom, akkor ezt már ötven éve kiabálják…

– Igen, már harmincévesen Öreg voltam.

– Kitől kaptad ezt a nevet?

– Sokáig együtt eveztem a tanítványaimmal, és aki a legöregebb a hajóban, azt automatikusan elnevezik öregnek. Poénból. És én voltam a legidősebb.

– „Szorgalom, fájdalomtűrés, kötelességtudat” – egy korábbi interjúban ezeket a fogalmakat említetted nekem az edzői hitvallásod kulcsszavaiként. De mit csinálsz olyankor, amikor éppen pihensz?

– Imádok építkezni…

– De hát az is munka… Mi a helyzet az édes semmittevéssel?

– Nem szeretek tétlenkedni. Kérdezték is sokan, hogy mikor jutott időm mindarra, amit életemben megcsináltam. Házakat, lapátokat, erőgépeket, meg egy csomó más dolgot. Mondtam nekik, hogy nekem is csak huszonnégy órából álltak a napjaim, de annak minden másodpercét kihasználtam.

– Mit tartasz az eddig megtapasztalt életed legfontosabb tanulságának?

– Hogy legyen az ember tisztességes mindenekfelett.

– No erre könnyen megkaphatod azt a reakciót, hogy „de hát Öreg, te mindig a zsiványságra, a dörzsöltségre nevelted a versenyzőidet…

– Igen, de a vízen legyen dörzsölt az ember, meg futás közben. Ott tényleg nincs kegyelem, nincs irgalom. És mindig legyen egy mérték. A harc viszi előbbre az embert, viszont az aljasság nem megengedett. Rafináltan kell küzdeni, de emberségesen.

– Ha már a váci zsiványságot említettük, az jutott eszembe, hogy a nosztalgia kedvéért, születésnapi ajándék gyanánt kaphatnál egy kosár gyümölcsöt a tahi eperföldekről a hajdani nagy futások emlékére…

– Az a helyzet, hogy most már nekem is rengeteg eprem van. Én kapáltam, gondoztam; nagyon szép az idei termés.

– És ha azt látnád, hogy egy csapatnyi tikkadt sportoló csemegézik rajta?

– Nem zavarnám el őket…

Budapestre látogatnak Európa legjobbjai

Az idén végre Budapest is komoly kajak-kenu világversenyt rendezhet 2020. július 20-26. között, hiszen Magyarországon kerül sor az ifjúsági, U23-as és felnőtt maraton Európa-bajnokságra, méghozzá egy teljesen új helyszínen. Erről kérdeztük a verseny egyik főszervezőjét, Weisz Róbertet.

Hír

„A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szeretett volna Budapesten rendezni egy nemzetközi versenyt, és mivel gyorsasági kajak-kenu pálya még nincs a fővárosban, így esett a választás a maraton Európa-bajnokságra, amelyre soroksári Duna szakasz kiválóan alkalmas. Nagyon örülünk annak, hogy végre a főváros is otthont adhat egy ilyen jeles eseménynek” – mondta Weisz Róbert szövetségi kapitány, aki egyben az Eb technikai vezetője is.

A Daru-domb és az előtte fekvő terület lesz az Európa-bajnokság központja. A domb és Kolonics sétány közötti lépcsős partvonal akár lelátónak is megfelel, a szervezők úgy terveziuk, hogy a sétány magasságában lesz a rajt, a befutó és a futószakasz is.

„A maratonnál általában a rajt egy klasszikus stégről történik, de az elmúlt időszakban több versenyen a síkvízen is ismert rajtgépből indultak a kajak-kenusok. Mi is vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy ezt tudjuk csinálni. A rajt után folyásiránnyal lefelé indul majd el a mezőny, 1700 méterrel lejjebb lesz a forduló, ez már belelóg a csepeli kajak-kenu pályába. A felső fordulót a Kolonics sétányhoz tesszük, hogy

minél közelebb vigyük a nézőkhöz ezt az izgalmas részt.

Egy kör 3,6 kilométer lesz, ebből 100 méter a futószakasz. A verseny befejező kiskörében egy kilométert kell megtennie a mezőnynek, a végén pedig folyásiránnyal szemben lesz a befutó” – vázolta fel a pályáról való tudnivalókat Weisz Róbert.

A szövetségi kapitány hozzátette, hogy a magyar versenyzőkön már érezni, hogy nagyon készülnek az Eb-re, amelyet második alkalommal rendez meg Magyarország (korábban Győr látta vendégül Európa legjobbjait).

„Valószínűleg az idén meg is fordul a prioritás a vb és az Eb között, mert versenyzőink nagyon szeretnének hazai közönség előtt bizonyítani. Mi ehhez minden segítséget meg is adunk, úgy tervezzük, hogy az Európa-bajnokság előtt

még egy edzőtábort tartunk majd a versenyhelyszínen.

A kontinenstorna előtti két nap, július 20-án és 21-én a masters Európa Kupát rendezzük meg ugyanezen a helyszínen, így addigra már teljesen kész lesz a pálya, akkor is lesz lehetőségük versenyzőinknek megszokniuk a környezetet. Az idén a világbajnokságra, amely egy hónappal később lesz, nem is rendezünk második válogatót, hanem az országos bajnokság alapján kerül kihirdetésre az Európa-bajnoki keret, amelyen csak egy gyengébb Eb-szereplés esetén változtatunk.”

A futamokról drónok segítségével élő közvetítés is lesz az interneten, de a helyszínre kilátogató nézők is láthatják majd a történéseket egy nagy kivetítőn.

Várunk mindenkit szeretettel a maraton Európa-bajnokságra júliusban!

Más színezete kezd lenni a Párizs-keretnek

Újabb összetartáson vett részt a Párizs-keret, 13 férfi kajakos hétfőtől szombatig Tatán edzőtáborozott. Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány szerint szépen kinőtte magát a fakó csapat.

Hír

Akárcsak legutóbb a sevillai melegvízi edzőtáborban, ismét Nyerges Attila és Matyus Zsolt irányítása alatt készült, csak ezúttal Tatán Noé Zsombor, Bogár Gábor, Noé Bálint, Dombvári Bence, Németh Viktor Máté, Koleszár Mátyás, Béke Kornél, Gál Péter, Redl András, Varga Ádám, Kós Benedek, Erdőssy Csaba és Kammerer Zoltán is.

Komoly alapozó munkát végeztek a héten: három futó-, három úszó- és négy konditermi edzés szerepelt a programban, amelyet szombaton délelőtt a Tatai-tó körüli két körrel, azaz 14 kilométer futással zárnak.

„Kinőtte magát ez a fakó csapat – kezdte Makrai Csaba, aki szinte minden nap ott volt Tatán a kajakosokkal, és akinek felügyelete alá tartozik a Párizs-keret. – Ezeknek a srácoknak a nagy része gyakorlatilag a második vonalnak felelt meg, amikor létrehoztuk a keretet, azóta azonban rengeteget fejlődtek, a szegedi világbajnokságon például az 500 és 1000 párosban, valamint az 1000 négyesben már nyolcan ültek ebből a keretből. A héten itt volt, és személyesen megnézte őket Tatán Schmidt Gábor elnök úr és Hüttner Csaba szövetségi kapitány is, ez is jelzi, hogy komoly figyelmet kapnak ezek a srácok. Egészen más színezete kezd lenni ennek a keretnek,

már messze nem az a fakó csapat,

hanem egy olyan társaság, amelytől a szakmai vezetés is azt várja, hogy igenis legyen esélye a kvótaszerzésre 1000 párosban a pótkvalifikációs versenyen.”

Makrai Csaba kiemelte, hogy ebben nagy szerepe van a két idősebb, rutinosabb versenyzőnek, Kammerer Zoltánnak és Dombvári Bencének. „Kammerer a mentora volt ennek a Párizs-keretnek, ő maga kérte, hogy a fiatalokkal készülhessen, de nem csak példaképként funkcionál, attól sokkal több, kőkeményen edz, és

úgy készül, hogy szeretne ott lenni az olimpián.

Ugyanez igaz Dombvárira is, aki ugyancsak maximálisan odateszi magát, érzik mindketten, hogy az utolsó lehetőségük, hogy még egy olimpián ott lehessenek, és ennek érzik is a súlyát.”

A Párizs-keretből Kammerer Zoltán, Dombvári Bence, Varga Ádám, Noé Zsombor, Gál Péter, Béke Kornél és Redl András februárban három hétre Dél-Afrikába vonul edzőtáborba a válogatottal, március elsején jönnek haza, majd nyolcadikán újabb három hétre már a teljes Párizs-keret Sevillába repül. A szakmai stáb célja, hogy ez utóbbi edzőtáborban már megtalálja azt a párost, amely sikerrel veheti fel a versenyt az olimpiai kvótáért.