„Ebből a forrásból mindannyian meríteni tudunk”

Egyedül nem megy – állítja a már ikonikus filmsláger – illetve mehet ugyan, de egy összehangoltan működő párosban olykor sokkal nagyobb a potenciál. A paraszakágban kiemelkedő eredményeket teljesítő Suba Róbert és Varga Katalin szegedi edzőpárosával, Csamangó Attilával és Győrfi Tamással beszélgettünk, akik kiválóan szerepeltek és harmadik helyet szereztek az Év Sportolólja Gálán, a parasport-edző kategóriában.

– Viszonylag rövid idő telt el azóta, hogy parasportolókkal kezdtetek foglalkozni és máris  az ország legjobb szakembereinek jelöltek benneteket. Hogyan élitek meg ezt a tényt?

Cs. A.:  – Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, de én nem is feltétlenül a mi részünket emelném ki, hanem azt tartom nagy dolognak, hogy magát a parasportot és a versenyzőket ismerik el ilyen szinten. Szerintem ez annak a következménye, hogy egyre jobban fejlődik ez a szakág.

Gy. T.: –  Kiváló csapatmunka  áll ezek mögött az eredmények mögött  mind szövetségi, mind egyesületi , illetve csoportszinten is, szóval itt amúgy sem kettőnkről van szó, hanem egy csapatról, aki ezt az eredményt elérte.

– Paraedzőnek általában nem készül az ember, legalábbis napjainkig nem ez volt jellemző. Számotokra sem volt egy tervezett projekt…

Cs. A.: – Egyértelműen váratlanul ért minket a felkérés. Amikor 2015 őszén Sík Marci felhozta nekünk ezt a témát, mi is meglepődtünk rajta. De úgy álltunk hozzá, hogy megpróbálunk  segíteni, hogy az adott versenyző is elérje a céljait vagy legalábbis tudjon fejlődni. A  másik dolog, amit elgondoltunk, hogy valószínűleg mi,  fiatal edzők  is tudunk olyan tapasztalatokat  meríteni ebből a dologból, amiket később  használni tudunk a munkánk során.

– Beigazolódott ez a feltételezés?

Cs. A.:  – Szerintem igen, mert rengeteg olyan sajátos dolgot tapasztaltunk akár Robinál, akár Katánál vagy a többi, fogyatékkal élő versenyzőnél, amit az ép sportolóknál is kamatoztatni lehet. Ebből a forrásból mindannyian meríteni tudunk.  Például egészen speciális példamutatást  jelenthet a fiataloknak  itt Szegeden vagy máshol az országban,   hogy ezek a versenyzők ugyanúgy küzdenek, ugyanolyan problémákkal, illetve még sokkal többel, de meg tudják oldani és akár eredményesek is tudnak lenni. Igazából  ez a mi számunkra is példát jelent és erőt ad. Hiszen látjuk, nekik milyen nehézségeken kell felülemelkedniük, nekünk pedig ahhoz képest mennyivel könnyebb az életünk.  Mindig elgondolkodom, hogy a mi problémáink simán eltörpülnek az ő gondjaik és kihívásaik mellett.

– Korábban – akár privát életetekben, baráti körötökben – volt már közvetlen tapasztalásotok fogyatékkal élő emberekkel kapcsolatosan vagy ez az első ilyen meghatározó alkalom?

Gy. T.: –  Számomra ez az első  ilyen jellegű tapasztalás. Korábban a közvetlen környezetemben soha nem találkoztam parasportolóval,  de még fogyatékkal élő emberrel se nagyon.

– Gondolom, ezáltal sok mindenre „menet közben” kellett ráhangolódnotok, például hogy mennyire szükséges kesztyűs kézzel bánni  egy fogyatékkal élő versenyzővel. Előfordulhat például, hogy velük szemben esetenként lágyabb szívű az edző?

Cs. A.: Igen, kezdetben  bennünk is volt egy olyan ösztönös indíttatás, hogy óvatosabban, kíméletesebben bánjunk velük, de hamar kiderült, hogy erre nem tartanak igényt, sőt, el is várják, hogy kezeljük úgy őket, mint bármelyik ép versenyzőt. Amikor ilyen történt,  azonnal jelezték, hogy meg tudják csinálni ezt keményebben is. Így aztán rádöbbentünk, hogy ha kímélni próbáljuk őket – akár a legjobb szándékkal is – az nem feltétlen pozitív módon sül el.

– Mit gondoltok, a ti két kiemelt versenyzőtök milyen tulajdonsága, adottsága által tűnik ki a mezőnyből?

– Gy. T.:  – Nyilván olyan szinten a többieket nem ismerjük, mint őket, de azt  el lehet mondani, hogy ők  kiemelkedően motiváltak. Nem tudunk olyan edzést említni, amikor úgy jöttek volna le, hogy aznap ne száz százalékot teljesítsenek magukból. Ilyet az ép versenyzőknél is ritkán lehet látni.

– Mi az a személyes tapasztalat vagy tanulság. amit a saját versenyzői múltatokból építettetek bele a mostani edzői munkába?

Cs. A. : –  Részemről az a fajta hozzáállás, ami körülbelül így szól: nem mutatni a gyengeségeimet,  mindig erősnek és határozottnak mutatkozni.

– Milyen munkamegosztás van köztetek? Vannak személyre szabott részfeladatok?

Gy. T.: –   Nincsenek. Közösen szoktunk mindent megbeszélni és közösen tartjuk az edzéseket is. Tényleg azt lehet mondani, hogy mi edzőpárosként, csapatként dolgozunk. Persze lehetnek olyan edzések, amikor az egyikünk valamiért nincs jelen, de ez a ritkább. Mindig számíthatunk a másikra. Az pedig egy többletet ad, hogy mindketten másképp látjuk a dolgokat akár technikai, akár edzéselméleti szempontból. Ezt meg szoktuk beszélni és még ha nem is egyezik az elképzelésünk, akkor is mindig közös nevezőre szoktunk jutni. Szerintem ezért is működhet ilyen jól ez a dolog.

– A közös munkát megelőzően barátok is voltatok vagy szimplán csak sporttársak?

– Gy. T.: Régebben edző-tanítvány felállásban voltunk. Amikor kollégák lettünk, Attila nagyon sokat segített a különböző tanulási folyamatokban.

– Egy edző-tanítvány viszonyban – még ha nincs is hatalmas életkori különbség – óhatatlanul benne van egyfajta hierarchia. Könnyű volt ezen túllépnetek? 

Cs. A.: – Én mindig próbáltam a versenyzőkkel olyan kapcsolatot ápolni, hogy az korrekt és jó legyen, de valóban, az edző-tanítvány viszonyulásban vannak bizonyos pozíciós határok. Most hogy a Tomi is edzői pályára lépett, ezek a határok feloldódtak:  teljesen egyenrangú kollégaként  kezeljük egymást.

– Mennyire gondolkodtok abban , hogy a jövőben  elköteleződtök emellett a szakág mellett, akár kizárólagosan is?

 Gy. T.: –   Próbáljuk párhuzamosan egymás mellett csinálni és ez egyelőre jól is működik. Ismerjük a parasportolóink hozzáállását és a fiatal csapatunkét is, tudjuk, hogy ez egyelőre összeegyeztethető és hogy egymástól is tudnak tanulni.

Cs. A.:  – Ezt rögtön a legelején le is tisztáztuk egyesületi szinten és a sportolókkal is, hogy  a későbbiekben sem szeretnénk kizárólag parasportolókkal foglalkozni. Mellettük ott van az utánpótláscsapatunk  és velük  is szeretnénk minél jobb  eredményt elérni. A nyári időszakban néha pengeélen táncolunk, de mindig igyekszünk megfelelni az elvárásoknak és a feladatoknak.

– Talán itt válik igazán fontossá a tény, hogy két edző mégiscsak több, mint egy…

– Igen, ez valóban egy egészen gyakorlati tényező. Ha egyikünknek el kell menni edzőtáborba, akkor ott a másik, szóval nem véletlenül lett így kitalálva.

– Idei célkitűzések parasport terén?

Gy. T.: – A legfőbb célunk  megint dobogóra állni a VB-n, mind a két versenyzővel. Katával talán most jobban állunk edzésügyileg, kevesebb probléma van a kezével mint tavaly így optimálisabban tudjuk terhelni. Szóval bízunk benne, hogy az Eb-n és a VB-n is dobogóra vagy közelébe tudunk érni.

– Mit gondoltok, mivel lehetne még a szakág hazai  sikereihez hozzájárulni?

Cs. A.: – Nagyon gyorsan fejlődik ez a szakág, nemcsak külföldön, hanem itthon is, de bőven  van még mit hozzátenni. Például a hajó személyre szabott kialakítása terén, ami ezeknél a sportolóknál alapvetően meghatározó, hiszen ezen múlik, hogy a versenyző le tudja-e adni azt az erőt, amivel rendelkezik. Nem elég, hogy  kiválóan edzett  állapotban van, hogy minden jól működik, az is elengedhetetlen a sikerhez, hogy olyan hajója,  lábtámasza vagy beülője legyen,  ami speciálisan neki jó. Nagyon fontos, hogy ezekben a dolgokban is legyen előrelépés.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók