Dr. Pozsgai Lajos 85 esztendős

Ma ünnepli 85. születésnapját dr. Pozsgai Lajos szövetségünk korábbi elnöke, aki az 1956-os melbournei játékok idején ügyvezető elnöke volt szövetségünknek.

Ma ünnepli 85. születésnapját dr. Pozsgai Lajos Aranyokleveles építészmérnök, nyugalmazott főiskolai tanár, Eötvös Loránd-, Lechner Ödön-, Kármán Tódor-díjas szakember.

Aki nem csak az építészvilág, de a kajak-kenu sport számára is nagyon fontos egyéniség. 1945 nyarán kezdett el kajakozni egy nyaralás során, 1946 és 1948 között a Vízicserkészek tagja volt. Ezt követően Takács Áron irányításával az Elzettben kezdett el kajakozni, ám egy betegség miatt be kellett fejeznie versenyzői pályafutását. Edzésterveket, modelleket készített, s ennek köszönhetően 1953-ban bekerült a kajak-kenu szövetség módszertani bizottságába. Ebben az esztendőben jelent meg fontos szakkönyve, “A kajakozás biodinamikája” címmel. 1954-ben a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség versenyszabálykönyvét magyar nyelvre fordította, s angol, valamint francia nyelvtudásának is köszönhetően célbíróként vehetett részt az 1954-es maconi világbajnokságon. 1955-ben a Versenybíró Testület elnöke, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke lett, majd az 1956-os forradalom alatt ügyvezető elnökként ténykedett, s töltötte be ezt a pozíciót egészen 1957 nyaráig. 1956-ban az ő nevéhez is köthető a Nemzetközi Duna Túra beindítása, 1958-ban pedig tanmedence korszerűsítését végezte. Karpeta István 1959-ben az ő tervei alapján készítette el az első műanyag kajakot, ami nagyot lendített a sportág fejlődésén. 1963-tól 1999-ig a Magyar Túraszövetségben ténykedett, a sportágtól sosem szakadt el, a mai napig barátság fűzi a korábbi sporttársakhoz. Isten éltesse őt születésnapja alkalmából!

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók