Dr. Bácskai János lett a Budapesti régió képviselője az elnökségben

Közgyűlés

Megtartotta tavaszi közgyűlését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amelyen a testület elfogadta a 2016-os elnöki és pénzügyi beszámolót, valamint a 2017-es esztendő pénzügyi tervét. A Budapesti régió tagjaként pedig dr. Bácskai Jánost az elnökségbe választották, dr. Janza Pétert pedig az Ellenőrző Testület elnökének szavazták meg.

Megemlékezéssel és ünnepi pillanatokkal indult a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közgyűlése, a sportág képviselői egy perces néma főhajtással emlékeztek a nemrégiben elhunyt paksi kenus edzőre, Hajba Antalra, valamint a sportág fiatal tehetségére, az U23-as világbajnok Janza Richárdra. Szabó Szilvia, a sportág olimpiai ezüstérmese és Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke két születésnapost is köszöntött a plénum előtt: közelgő hetvenedik születésnapja alkalmából, a sportág érdekében végzett kiemelkedő, áldozatos munkáját köszönte meg Farkas Zoltánnak, Tiszaújváros korábbi polgármesterének, tiszaújvárosi mesteredzőnek, valamint Ipacsné Magyarkuti Évának, aki fontos szerepet tölt be a sportág hagyományőrző bizottságában.

Ezt követően dr. Baráth Etele, a közgyűlés elnöke a sportág stratégiai terveiről és megvalósulásáról, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a sportág 2016-os szakmai tevékenységéről tartott beszámolót.

„Közösségünk növekedik, van stratégia, határozott jövőkép, stabilizálni tudtuk értékeinket és új kapukat nyitottunk, szélesebb a sportági tevékenységünk” – mondta dr. Baráth Etele, aki a sportág új stratégiai elveit, célkitűzéseit is vázolta.

Hogy melyek ezek a szélesebb kapuk, arról Schmidt Gábor beszélt, aki hangsúlyozta, van mire büszkének lenni a sportágnak, hiszen több olyan programot, fejlesztést, projektet indított el a szövetség, amellyel úttörőmunkát végez a magyar sportban.

„A sportban elért sikereink mellett ezek az új projektek is alkotóerőnket szimbolizálják, növelik sportágunk társadalmi beágyazódását, ugyanakkor a sportág fenntarthatóságát, sikeres jövőképét is garantálják” – mondta az elnök, aki elmondta: a most induló Vízivándor, valamint a Bejárható Magyarország programmal is a sportág további sikereinek alapjait fektetik le. A versenysport területén is nagy lépéseket tesz a kajak-kenu sport: május végén minden idők legnagyobb Világkupa mezőnye randevúzik Szegeden, 63 ország 1000 sportolója száll majd vízre, júniusban sárkányhajó Európa-bajnokságnak, 2018-ban ismét Világkupát, majd 2019-ben olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendez Magyarország.

„Az állami sportirányítás továbbra is mögöttünk áll, az idény előtt megszavazott 800 milliós támogatásra ráemeltek, s 1.6 milliárd forintból tud elindulni a Maty-éri olimpiai központ fejlesztése, amelynek fő feladata a pálya kiszélesítése, az osztósziget infrastruktúrájának fejlesztésével egy kétoldalú, stadionhangulatú pálya kialakítása” – mondta Schmidt Gábor.

Kárai Péter, gazdasági és vagyongazdálkodási alelnök 2016-os pénzügyi beszámolójának elfogadása után a 2017-es pénzügyi tervet is megszavazták a küldöttek. Mint megtudtuk, több forrásból gazdálkodhat ebben az esztendőben a sportág, amelynek az állami támogatások mellett az idei két világversenynek köszönhetően saját bevételei is nőnek. És több jut az egyesületekre, majd negyedmilliárd forint többlettel nő a tagszervezetek támogatása.

A közgyűlés végén új tisztségviselőket választott a sportág. Dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere, a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség elnöke a Budapesti régió képviselője lett az elnökségben. Az Ellenőrző testület elnökének dr. Janza Pétert, tagoknak Dobruczky Zsoltot, Horváth Pétert, dr. List Józsefet és dr. Varga Andrást választották meg. Megszavazták a stratégiai bizottság tagjait is, a testületben Vaskuti István, Csabai Edvin, Csay Renáta, Sujbert Levente, Kőbán Rita, Béke László, Szemán Róbert és Storcz Botond kapott helyet.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók