– A paralimpiai felkészülés jelentős részét Szegeden, a Maty-éren töltötte el Váczi Anita és Suba Róbert társaságában. Hogy sikerült a munka?
– A felkészülés az én esetemben három hónapra korlátozódott mivel közvetlenül a tavalyi milánói világbajnokság után megsérültem és durván májusig tartott a felépülésem. Vagyis elég rövid, de annál intenzívebb munkát tudok magam mögött, ami nagyon nagy élményt jelentett számomra. Új edzőkkel készültem, Csamangó Attila és Győrfi Tamás irányította az edzéseimet, és szerencsére olyan formában vagyok, hogy soha életemben nem eveztem még ilyen jól. Nagy egyéni csúcsokat érek el a szegedi pályán.
– Ez a paralimpiára lefordítva mit jelenthet?
– A tavalyi és az idei világbajnokság idejeihez viszonyítom a jelenlegi tudásomat, amellyel erősen pontszerző lehetek. Én egy dobogós hely megszerzését tűztem ki célul, ami remélem össze is jön. Persze minden nagyban függ majd a körülményektől, a vízminőségtől, a hullámoktól, a hínártól, de a riói olimpián látottak alapján teljesen jónak tűnik ez a helyszín. Az evezős versenyeken tapasztalt hullámzást szélfogókkal, hullámfogókkal lecsendesítették, ahhoz képest már a kajak-kenus versenyekre fantasztikusnak tűnt a víz.
– A versenylázat érzi már?
– Én a higgadtabb versenyzők közé tartozom, általában úgy kell felpumpálni magamat lelkileg a rajtra. Persze egy paralimpiának egészen más a hangulata, mint egy világbajnokságnak. Talán kint meg is érzem majd a verseny súlyát, de most még nincs bennem drukk, csak olyan jó érzésű várakozás.
