Csay Renáta: könnyebb folytatni, mint abbahagyni

A jövő héten rendezik Győrben a maratoni kajak-kenu világbajnokságot. Sorozatunkban bemutatjuk a magyar csapat legjobbjait. Csay Renáta – aki Folláth Viviennel a páros szám világbajnoki címvédője – búcsú esztendőnek szánta a 2007-es évet. A hatszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok maratoni kajakozó a szeptemberi hazai vb után szerette volna letenni a lapátot. Aztán rájött, a szakítás nem is olyan egyszerű…

–  Főként akkor nem, amikor az ember ismét győzni tud, no és komoly támogatók is a sikerei mellé állnak – mondja Csay Renáta. – Valóban úgy volt, hogy az év végén befejezem a pályafutásom, aztán egyesben és Faldum Berenikével párosban is győztünk a trencséni Európa-bajnokságon, és az sem mellékes, hogy a Sportlife Media támogatja a felkészülésemet.       

Tavaly még Folláth Vivien volt a párja. Miként került egy hajóba Faldum Berenikével?

–  Amikor korábbi párom, Szonda Kornélia befejezte pályafutását, Vivien és Bereniké volt az a két ember, akivel el tudtam képzelni a közös munkát. Tavaly Viviennel a második helyen végeztünk a világbajnokságon. Mivel akkor még úgy terveztem, hogy az idén leteszem a lapátot, úgy döntöttem, Berenikével is kipróbálom magam. Vivien elfogadta ezt, vagyis nem haraggal váltunk el egymástól.

Az Európa-bajnokságon egyesben és párosban is diadalmaskodott. Hasonló sikerekben bízhatunk a győri világbajnokságon is?

– Reménykedjünk, bár most sokkal nehezebb helyzetben leszünk, hiszen az Európa-bajnokságot több világklasszis kihagyta. Egyesben nem indult a négyszeres világbajnok brit Anna Hemmings, míg párosban a címvédő dánok, Mette Barford és Anna Lolk a síkvízi világbajnokság miatt, az olimpiai kvalifikáció reményében maradtak távol. Győrben azonban mindenki ott lesz, aki számít ebben a sportágban.

Önnek azonban segíthet, hogy hazai terepen mozoghat…

– Bízom benne, hogy az ismert helyszín, a családom, a barátaim támogatása extra erőket ad majd a versenyben. A 2004-es esztendőt kihagytam kisfiam, Brúnó születése miatt. A tavalyi trémolat-i világbajnokságra pedig úgy készültem fel, hogy a téli alapozáson még nem tudtam részt venni. Most azonban rengeteg munka van mögöttem, és ez az időeredményeimen is meglátszik. Remélem, hogy nagy örömet tudunk szerezni a szurkolóinknak Győrben. 

Névjegy

CSAY Renáta

Született: 1977. március 21.

Egyesület: Győri VSE

Edzője: Sztanity LászlóLegjobb eredményei: 6x vb-1. (K-1 2000, K-2 1999, 2000, 2002, 2003, 2005), 2x vb-2. (K-2 2001, 2006); 6x Eb-1. (K-1 2003, 2007, K-2 1999, 2001, 2003, 2007), Eb-2. (K-2 1997) 

A vb magyar indulói

K-1: Csay Renáta,

        Folláth Vivien.

K-2: Csay Renáta, Faldum Bereniké;

        Kollár Zsófia, Kollár Judit 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók