Csay Renáta és Kövér Márton Európa trónján

Két arany-, két ezüst-, egy bronzérem! Így folytatódott a magyar csapat szereplése a Ponte de Lima-i Európa-bajnokságon. Csay Renáta minimális különbséggel győzte le brit riválisát, végigizgultuk a sokadig Kövér Márton-Manuel Campos ütközetet, és a férfi kajakosok elképesztő taktikai csatáját is, amelyből Boros Adrián ezüstérmesként jött ki. Ezüstérmes lett a kenus Miskolczy Fruzsina is, a magyar bronzot pedig Kiszli Vanda szolgáltatta.

Maraton Eb
Hír

Rutin, szív és lélek – mindent előhúzott magából Csay Renáta a női egyes verseny alatt a Ponte de Lima-i Európa-bajnokság szombati versenynapján. Tizennyolcszoros világbajnokunk előzetesen készülődött a maratoni mezőnybe visszatérő brit Lani Belcher ellen, számított a nagy küzdelemre, arra azonban ő sem gondolt, hogy a több mint két órás ütközet után mindössze huszonkét század dönt az elsőség sorsáról.

„Az ilyen nagy csaták adják a legtöbbet, ezek maradnak örökké emlékezetesek – mondta a verseny után Csay Renáta, aki centikkel győzte le brit riválisát, és huszonhárom másodperccel volt jobb a harmadik helyen záró Kiszli Vandánál. – Előzetesen tudtam, hogy Belcherrel számolnom kell, de bíztam benne, hogy a táv alatt tudom fárasztani az indítgatásaimmal. Ő azonban csak nem akart leszakadni, a futószakaszokon is egész jól ment. Az utolsó futás után előre engedtem és beültem vízre, aztán a célegyenesre fordulva úgy döntöttem, az élre állok. De ahogy megláttam, hogy mennyi van még hátra, megfordult a fejemben, hogy talán túl korán kezdtem meg a hajrát. A vége nagyon kemény volt, mindent kiadtunk magunkból, még a lábam is belezsibbadt ebbe a győzelembe.”

A kenus Kövér Mártonnak nem volt ennyire szoros a befutója, Manuel Camposszal viszonylag hamar maguk mögött tudták a mezőnyt, s váltott vezetéssel készülődtek a mindent eldöntő hajrára.

„Már az első futás után ledobtuk magunkról a többieket, s ketten menekültünk előre a mezőnytől. Az utolsó két nagy körre belassítottunk, én próbáltam többször előreengedni őt, hogy vezessen, s fáradjon a végére. Négyszáz méterrel a cél előtt nyitottam a hajrát, amire már nem tudott reagálni. Igazából az elmúlt években már tökéletesen kiismertük egymást, nem tudunk újat mutatni a másiknak” – mondta Kövér Márton, akinek edzőtársa, Nagy Gergely az ötödik helyet szerezte meg.

A férfi kajakosok versenyében hazai siker született, a portugál José Ramalho győzött, a második helyen Boros Adrián zárt, akinek a szokásoknak megfelelően remekül sikerült az utolsó futószakaszon a beszállás, ám a célegyenes előtti utolsó fordulóban meggyűlt a baja a spanyol Ivan Alonsóval. A célegyenesben a tolnaiak kiválósága a külső oldalról érkezve robbantott egyet, amire jól reagált az élen álló Ramalho és a francia Quentin Urban is. A finisben Ramalhót már nem lehetett megfogni, de az ezüstérmet megkaparintotta Adrián, míg a másik magyar induló, az utolsó futószakaszig az élbolyban szereplő Aranyosi Gábor a hatodik lett.

“Bár a tavalyi bronzéremhez képest előbbre léptem egy helyet, azért egy picit csalódott vagyok, mert lehetett volna még jobb is. Sajnos a finisre vezető bójasor ferdén volt lerakva, s annyira kiszorított helyzetben voltam, féltem, hogy belemegyek a végén. Az bosszant, hogy még volt erőm, úgy érzem, képes lettem volna elmenni Ramalho mellett, ha az Alonsóval folytatott kakaskodás után a másik oldalon jövök ki. Az elején pumpaproblémám volt, megálltam megszerelni, de abból a szituációból is lazán vissza tudtam kapaszkodni, nem volt olyan pillanata ennek a versenynek, ami fájt volna. Tavaly harmadik, idén második lettem, jövőre talán összejön a győzelem is” – mondta Boros Adrián a verseny után.

A délelőtt folyamán még egy ezüstérem jutott a magyar csapatnak, női kenuban Miskolczy Fruzsina lett második az ukrán Ljudmilla Babak mögött, Sztolyka Rita pedig az ötödik helyen zárt.

Dombi Rudolf: Kívül kerültem a komfortzónámon és élvezem

31 évesen döntött az élsportolói pálya lezárása mellett londoni aranyérmesünk, Dombi Rudolf. A motiváció és a dinamizmus korántsem veszett ki belőle: továbbra is az a célja, hogy képességeit a sport terén kamatoztassa – csak éppen más vizeken.

Hír

– Hogyan fogadták a döntést, milyen visszajelzéseket kapott?

– Sokakat letaglózott, sokan meglepődtek, ami aztán engem lepett meg.  Nem is értettem, hiszen köztudott volt, hogy az elmúlt két-három évben már nem úgy jöttek az eredmények, ahogy én szerettem volna. Mindenesetre, jó érzés volt megtapasztalni, hogy még sokan szurkoltak nekem.

– Életkorát tekintve azért nem számít még „túlkorosnak” a sportágban…

– Valóban nem, de ha belegondolunk, mennyi idős valaki, amikor kijön egy egyetemről és mennyi  vagyok én most, nem gondolom, hogy a klasszikus értelemben fiatal lennék. Jó döntést hoztam.

– Volt konkrét impulzus is, ami azt súgta: eddig és ne tovább?

– Nem, semmi konkrét dolog nem történt. Semmi nem ábrándított ki a sportágból, sőt, ugyanúgy szerettem, élveztem, mint korábban és ez bizonyos tekintetben így is marad, hiszen ha versenykajakba nem is ülök egy darabig, ugyanúgy le fogok járni a Dunára. Megérett bennem a váltás. Sportolói karrierem beteljesült, már olimpiai bajnok vagyok.  Most civilként szeretnék bizonyítani.

– Ennek is megvan a maga sajátos kihívása. Több egykori olimpiai bajnok, világbajnok is említette, hogy miután megízlelte a „a világ legjobbja vagyok” élményét, nehéz ehhez foghatót találni…

– Biztos, hogy egészen más helyzet. Felülírni nem lehet ezeket az élményeket, legalábbis a szó szoros értelmében nem, de ha az ember a civil életében előre tud lépni a ranglétrán és idővel megbecsült tagja lesz a sportéletet támogatók közösségének, szerintem az is óriási sikerélmény lehet. Ami a szükséges adrenalint illeti: számomra jelenleg épp elegendő az, hogy mennyi új dologgal kell foglalkoznom. Nincs ugyan olyan hatalmas téthelyzet, de nem is bánom, ebből nekem már volt elég. Kihoztam belőle a maximumot és boldog ember vagyok. Ebből a szempontból már kiteljesedtem, nincs mit hajkurásszak, ami miatt önigazolást kellene keressek.

– Édesapja – akinek fontos része van abban, hogy kajakos lett – azt mondta, utólag sajnálja, hogy ő maga nem ezt a sportágat választotta. Úgy sejtem, Önben ilyen megbánás biztosan nincsen, de biztos tett egyfajta visszatekintést, összegzést. Mi az, amit esetleg másképp csinálna?

– Most elkezdtek bennem kavarogni a gondolatok és eszembe jutottak a középiskolás korombeli hajnali edzések, a hajtás, aztán a délutáni összerogyás. Azt nem tudom, hogy csinálnám még egyszer végig. Valójában egyetlen dolog van, amit bánok, ami nem volt szép: a Kökény Rolanddal való szétválásom. Azt bánom, hogy ott nem voltam elég okos vagy tapasztalt, hogy másképp legyen. Nem mondom, hogy ez rajtam múlt teljesen, de azt gondolom, néha talán az is elég, ha az egyik fél fel tudja nyitni a másik szemét  – vagy  a sajátját. Ezt sajnálom egyedül, mert Rolit én nagyon szeretem és ennek nem így kellett volna történnie.

– Egy nagyon diplomatikus megfogalmazással azt nyilatkozta: „kommunikációs hiba” történt. Mit jelentett ez pontosan? Akár elkerülhető is lett volna, vagy csupán szebb lehetett volna az elválás?

– Nem kellett volna, hogy hagyjuk, hogy bárki más vagy mások kívülről  beleszóljanak abba, ami egyébként működik. Csak azért, mert nekik sajátos meglátásai vannak a saját karrierjükre nézve.

– Szóval akár együtt is maradhattak volna?

– Igen, én azt gondolom.

– Mi adta ennek a duónak a hatékonyságát?

– Nagyon jól kiegészítettük egymást. Roli volt a rutin, a sok tapasztalat, a bástya, amire én támaszkodni tudtam. Ez nagyon meghatározta az egészet. Nekem meg ott volt a fiatalságom, a robbanékonyságom, a dinamikus lendületem, amit ő nagyon jól tudott használni.  Mindkettőnk adottságaira szükség volt és mi szerencsésen ötvöztük egymás tulajdonságait.

– Ennek a szakításnak ellenére már így is a hűséges versenyzők közé van elkönyvelve, hiszen nem váltogatta sűrűn sem a párokat, sem az edzőket. Mit gondol, mi az oka annak, hogy Szilárdi Katalinnal ilyen hosszú ideig tudott összhangban együttműködni?

– Ez mindenképpen Katinak köszönhető, aki nagyon jól bánt velem, nagyon jó dolgokra tanított. Illetve annak, hogy én is lojális ember vagyok.

– Emlékszem, milyen lelkesedéssel mesélte azt a számára máig meghatározó élményt, amikor ön annak idején először és a többiek közt egyetlenként érezte meg és adta vissza azt a ritmust, azt a „dallamot”, amit ő edzőként elvárt. Hogyan emlékszik erre?

– Bennem nem fogalmazódott meg, hogy ez egy különös ritmus, csak annyit éreztem, hogy sokkal kisebb erőfeszítéssel sokkal gyorsabban tudom futtatni a hajót, mint mások. És ezt én is nagyon élveztem.

– Az olimpiai győzelmük talán azért is volt „nagy dobás”, mert ennek az egységnek a sikerében talán kevésbé bíztak. Ön ezt hogy élte meg?

– Valóban, igazán senki nem tett volna erre a győzelemre, de talán nem is miattunk. Roli akkor már kétszeres világbajnok volt, sokat bizonyított. Én fiatal voltam ugyan, de az utánpótlásban meghatározó, az Európa-bajnokságon legeredményesebb versenyző huszonkét-huszonhárom évesen. Viszont a nemzetközi mezőny nagyon kemény volt. Szóval, tényleg úgy éreztük, hogy annyira nem hisznek bennünk, de ez jót tett, mert mindhárman még inkább bizonyítani akartunk.

– A pályája utolsó szakaszában való edzőváltásban benne volt az a meggondolás, hogy akkor nézzük meg, mit lehet még kihozni ebből a történetből egy másféle edzői meglátás mellett?

– Nem, nem igazán. Nem kerestem más megoldást. Azért került képbe egyáltalán ez az egész, illetve a Hüvös Viktorral való munka, mert beszéltünk egy lehetséges négyes variációról, ami az ő keze alatt készült, ezért kerültem át hozzá, aztán ottmaradtam, mert szimpatikus volt a helyzet.

– Csapathajóban mindig Ön diktálta az iramot. Civilként is irányító-vezető típus marad?

– Azt gondolom, igen, de nem ezzel operálok. Nagyon praktikus agyam van és ezt szeretném használni, anélkül, hogy az elképzeléseimet ráerőltetném másokra. Remélem, hogy a jelenlegi helyemen, a Magyar Diáksport Szövetségnél is élni fognak ezzel a képességemmel.

– Mi a konkrét feladatkör, amelyben dolgozik?

– A sportba való bevonásról, a diákolimpiákról szól elsősorban ez a munka, minden sportágban, a kis házi versenyektől kezdve egészen az országos döntőkig. A szervezésről valamint a képzésről is, hiszen fontos, hogy a testnevelők elsajátítsanak bizonyos módszereket, melyek révén még felkészültebben tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Központi irodaként is működünk, illetve a budapesti régió tartozik hozzánk. Az a dolgunk, hogy adjunk egy alapot az utánpótlásnak, hogy a fiatalok megszeressék a sportot, mert ez a legfontosabb. Ha valaki ebből kiindulva élsportoló lesz, az egy nagy siker, de ha csak rendszeresen lejár majd futni, az is fantasztikus dolog.

– Azt nyilatkozta, hogy az edzőség nem vonza, viszont a sportággal továbbra is szívesen együttműködne…..

– Valóban, az edző csak pár emberrel foglalkozik, akiknek bizonyos értelemben ki is szolgáltatott és sokat kell távol lennie , ami már szintén nem az én asztalom. Ennél jóval átfogóbban szeretnék sportolókkal foglalkozni és erre úgy néz ki, hogy kajak-kenu világában is módom nyílhat, a Dunakanyar-régió területi képviselőjeként.

– Lazítani is volt már némi ideje? Olyan dolgokra, amiket köztudottan szeret: mozi, főzés, vitorlázás…?

– Azokra mindig volt! De az az igazság, hogy most ugyanolyan komolyan veszem a dolgokat, mint eddig: nagyon sok mindent el kell sajátítanom és kicsit türelmetlen vagyok. A speciális tudásom még nincs meg, ott még nem tartok, de mindent megteszek azért, hogy ez minél előbb sikerüljön. Emiatt van bennem egy kis feszültség , hiszen már nem csak egy ember sorsáért tartozom felelősséggel, hanem rengeteg gyerekről van szó. Úgyhogy nem lazább a helyzet, csak más.

– Az olimpia utáni időszakban volt egy olyan kijelentése, hogy „ magamon kívül kerültem egy kicsit”. Azóta visszatalált?

– Igen. Bár ugye éppen most produkáltam egy olyan tényezőt, hogy nem vagyok birtokában minden tudásnak, amire szükségem van. Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen, valahol remélem is, hogy nem, hiszen az ember élete végéig tanul és tapasztal, illetve rádöbben, mennyi mindent nem ismer még. Éppen úgy, mint például ha valaki elmegy külföldre és meglát egy gyönyörű új tájat, arra gondol: Úristen, milyen nagy a világ és mennyi ilyen szép hely lehet még…  Most azt mondhatni, kívül kerültem a komfortzónámon egy ideje  –  de ezt élvezem.

– A két karján London óta ott áll megörökítve egy jelmondat: „Hold fast”. Miben lesz kitartó most, hogy befejezte a kajakozást?

– Az elveimben és a hozzáállásomban. Ugyanúgy, mint eddig.

Feltöltődött a hegyekben Kopasz Bálint

Remekül érezte magát, csak túl kevés ideig tartott Kopasz Bálint számára a Ramsauba szervezett sífutó-edzőtábor, amelyen Lucz Dórával együtt vett részt a múlt héten.

Téli alapozás
Hír

Európa-bajnoki bronzérmes, junior világbajnok kajakosunk a Magyar Kajak-kenu Szövetség támogatásával hat napot töltött kint Ausztriában magaslati edzőtáborban, ahol délelőttönként sífutott, délután pedig úszott vagy kondizott.

„Életemben először sífutottam. Szerettem volna megtanulni a skate-ingezést is, de arra nem volt elég az idő – kezdte 20 éves tehetségünk. – Az első nap kaptam egy kétórás oktatást, az alapokat megtanultam, utána már egyedül mentem. Délelőttönként 15 kilométert sífutottam, ez mintegy másfél órás edzés volt. Nagyon élveztem, mert a mozgás hasonló, mint a kajakban, a lábunkat is használni kell, a vállunk is komoly terhelést kap, volt is izomlázam.”

A post shared by Bálint Kopasz (@balintkopasz) on

Kopasz Bálint szívesen maradt volna még, mert egyrészt nagyon jót tett neki a másfajta edzés, másrészt szerette azt a környezetet is. „Jó volt egy kis változatosság, az itthoni monoton úszás, futás, kondi, heti egy ergométert felváltotta egy másfajta edzésmódszer egy gyönyörű környezetben. Jó volt friss levegőt szívni, én egyébként is szeretem a hegyek közelségét. A következő téli felkészülésbe is szeretnénk beiktatni egy hasonló edzőtábort, de akkor már három hétre mennénk, mert most is nagyon feltöltődve jöttem haza.”

Kopasz Bálint elmondása szerint remek formában van, az eddigi téli felkészülése nagyon jól halad, az állóképességével sincs probléma. Hat hétig még itthon készül, március 3-án pedig utazik Sevillába, ahol négy hétig tart majd a melegégövi edzőtábor.