Csay és Kövér duplázhat Oklahomában

Magabiztos fölénnyel győzött a felnőtt egyesben induló Csay Renáta és a kenus Kövér Márton is a Felnőtt, U23 és Ifjúsági Maraton Válogató második napján párosban, így mindkét sztárversenyző duplázhat a szeptember végi világbajnokságon.

Az első helyért nem alakult ki valós verseny a női párosok összevont felnőtt és U23-as versenyszámában, Csay Renáta és Bara Alexandra az esélyeknek megfelelően, már az első kör végén ellépett a mezőnytől és magabiztosan győzött.

Az ezüstéremért azonban komoly csata zajlott, az Európa-bajnok Csernák, Váczai és a Horváth, Miskó páros között egészen az utolsó kiszállásig, ahol Horváth Noémiék hajója annyira tele lett vízzel, hogy ellenfeleik jelentős előnyre tettek szert és másodikként értek a célba.

A kenu párosok versenyében is csak 200 méterig tartott a csata, akkor Kövér Márton és Dóczé Ádám meglépett a Bodonyi, Viola duótól és magabiztos előnnyel nyert. Ezzel biztossá vált, hogy Dóczé Ádám elindulhat U23-as C-1-ben B-egységként is, ugyanis a felnőtt páros A-egység tagjaként önköltségmentesen utazhat a világbajnokságra.

A férfi kajak párosok versenyében nem volt túl nagy az iram 30 kilométeren. Eleinte mind az öt rajthoz álló páros együtt haladt, majd a táv második felétől a későbbi dobogós három hajó ellépett a többiektől. Aztán a hatodik futás után robbantott a Boros, Solti duó, őket csak a Noé Bálint, Noé Milán összetételű páros tudta utolérni, Petrovicsék viszont nem.  Az élen a két vezető hajó egészen az utolsó fordulóig együtt haladt, a Noé testvérek így jobb finissel nyertek. Boros Adrián és Solti László B-egységként nagy valószínűséggel vállalni fogja az indulás költségeit ebben a versenyszámban, miután Boros már egyesben első számú egységként kijutott a vb-re.

Az ifjúsági párosok között férfi kajakban Freisták Péter Bálint és Vidákovich Antal győzött, a lányoknál az egyesben is érdekelt Takács Tamara indulhat el A-egységként Pupp Noémivel, a kenusok között pedig Paufler Norbert Ákos és Horváth Ákos rajtolhat első számú magyar egységként Oklahomában. A B-egységek tagjai keddig nyilatkozhatnak arról, hogy ők, vagy a klubjuk elő tudja-e teremteni az utazás önköltségét, az A-egységben rajthoz álló versenyzők összes költségét az MKKSZ fedezi.

„ Körvonalazódott ma a csapat – mondta Weisz Róbert, szövetségi vezetőedző. – Keddig várjuk a választ, hogy melyek azok a B-egységek, akik vállalni tudják a költségeket, de a második helyen befutók közel fele már most jelezte, hogy elő fogja tudni teremteni a pénzt. Olyan szerencsés helyzet is előfordul, hogy a versenyző más versenyszámban A-egység lehet,  így nem kell önköltséget fizetnie ahhoz, hogy B-egységként is elinduljon a versenyen. Jövő héten a felnőtt és U23 női- és kenus csapatnak Győrben, a férfi kajakosoknak pedig Tolnán kezdődik edzőtábor, így a válogatott tagjainak lehetőségük lesz a minél eredményesebb felkészülésre.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók