Az első találkozásunkban, Risa, mi az ígéretet láttuk.
Álltál széles mosollyal az arcodon, hallottuk a jóízű nevetésed, amely védjegyedé vált, s talán kívülről úgy tűnt, s te is azt hitted: csupán csak egy srác vagy a vízitelepről…
Több voltál.
Nem csak a testvéreidnek, a szüleidnek, a rokonaidnak, de nekünk is. Mindnyájunknak, akik a kajak-kenus családot alkotjuk, azt a közösséget, amelyben te is otthonra leltél.
Több voltál, hisz kamaszos álmaid, a játékosságod mellett a tekintetedben megláttuk az erőt és az akaratot. Láttuk az utat, amelyet kitűztél magadnak, amit nap, mint nap építettél az edződdel, a csapatoddal, a társaddal lent a MULTI vízitelepén. A szemedben láttuk a jövőd, amikor 2013-ban Wellandban az ifjúsági világbajnokságon felálltál a dobogó tetejére, s büszkén, de még félszegen adtad első interjúidat. Tapogatóztál egy olyan világban, amelynek részese akartál lenni, ami – remélted – rád is vár.
A munkától sose féltél. S tudatosságodnak, makacsságodnak köszönhetően a terveidtől sosem lehetett eltéríteni. Mert egyéniség voltál, s mégis közösségi ember, aki napokon át képes volt fabrikálni a hajóját, hogy a hétvégi leányfalui hosszú, monoton evezésen már az egész csapatnak szólhasson a zene. Türelemmel, elmélyülten szereltél motort, autót, bármit, s ha elkészültél, gyermeki büszkeség jelent meg az arcodon, mert tudtad: ez bizony nem magától javult meg!
Most elromlott valami, Risa!
Nagyon.
Nincs erő, nincs akarat, nincs semmi, ami megjavíthatná…
De hidd el, mi most is látjuk.
A gyermeki büszkeséget az arcodon, a szemedben lévő ígéretet, a mosolyod, és örökké halljuk a jóízű nevetésedet.
