janza

Búcsúzunk, Risa….

19022
Minden találkozásban ott van az ígéret, a lehetőség, az újdonság varázsa, és rejtve, mélyen megbújva a búcsú pillanata is. Amely – ha akarjuk, ha nem – elérkezik egyszer.

Az első találkozásunkban, Risa, mi az ígéretet láttuk.

Álltál széles mosollyal az arcodon, hallottuk a jóízű nevetésed, amely védjegyedé vált, s talán kívülről úgy tűnt, s te is azt hitted: csupán csak egy srác vagy a vízitelepről…

Több voltál.

Nem csak a testvéreidnek, a szüleidnek, a rokonaidnak, de nekünk is. Mindnyájunknak, akik a kajak-kenus családot alkotjuk, azt a közösséget, amelyben te is otthonra leltél.

Több voltál, hisz kamaszos álmaid, a játékosságod mellett a tekintetedben megláttuk az erőt és az akaratot. Láttuk az utat, amelyet kitűztél magadnak, amit nap, mint nap építettél az edződdel, a csapatoddal, a társaddal lent a MULTI vízitelepén. A szemedben láttuk a jövőd, amikor 2013-ban Wellandban az ifjúsági világbajnokságon felálltál a dobogó tetejére, s büszkén, de még félszegen adtad első interjúidat. Tapogatóztál egy olyan világban, amelynek részese akartál lenni, ami – remélted – rád is vár.

A munkától sose féltél. S tudatosságodnak, makacsságodnak köszönhetően a terveidtől sosem lehetett eltéríteni. Mert egyéniség voltál, s mégis közösségi ember, aki napokon át képes volt fabrikálni a hajóját, hogy a hétvégi leányfalui hosszú, monoton evezésen már az egész csapatnak szólhasson a zene. Türelemmel, elmélyülten szereltél motort, autót, bármit, s ha elkészültél, gyermeki büszkeség jelent meg az arcodon, mert tudtad: ez bizony nem magától javult meg!

Most elromlott valami, Risa!

Nagyon.

Nincs erő, nincs akarat, nincs semmi, ami megjavíthatná…

De hidd el, mi most is látjuk.

A gyermeki büszkeséget az arcodon, a szemedben lévő ígéretet, a mosolyod, és örökké halljuk a jóízű nevetésedet.