Bordács Blanka és Bodonyi Dóra már a döntőben

#szeged2017

Két magyar, Bordács Blanka és Bodonyi Dóra már ott van a női K-1 1000 méter döntőjében a szegedi gyorsasági kajak-kenu Világkupán. A többi magyar versenyzőre a mezőny nagysága miatt még középfutamok várnak a délután folyamán. Kulifai Tamás betegsége miatt egy új páros is bemutatkozott: Tóth Dávid, Bán Kristóffal szerepel K-2 500 méteren.

Az időjárás meghatározó eleme volt a péntek délelőtti programnak a Maty-éren, ahol erős hátszélben szállhattak vízre versenyzők. A K-1 1000 méteren szereplő Bordács Blanka egy kicsit izgult is, amikor felfelé evezett a rajthoz, ám végül könnyedén nyerte meg előfutamát és jutott be a fináléba.

„A szélhez képest sikerült jó pályát mennem, pedig elég nagy hullámok voltak. Hogy a döntőben mi lesz, fogalmam sincs, remélem, ott tudok lenni az elején” – mondta a győriek fiatalja.

A másik magyar indulónak, Bodonyi Dórának nem csak a hullámokkal, a betegségével is meg kellett küzdenie, csütörtökön még lázas volt, ettől független ő is meggyőző fölénnyel nyert, s szintén az A-döntőbe tudhatja magát.

„Túlzottan nem vagyok jó állapotban, mégis sikerült a legjobb idővel bejutnom a döntőbe. Remélem, holnapra már egy fokkal jobban leszek és nem lesz ekkora szél sem, mert ezek a hullámok leginkább az óceánon edződött ausztrál lánynak kedveznek” – mondta Bodonyi Dóra.

Férfi K-1 1000 méteren és C-1 1000 méteren is nagy mezőnyök gyűltek össze, így Kopasz Bálint fölényes futamgyőzelme, Németh Viktor Máté hatodik helye, valamint Vasbányai Henrik első pozíciója és Kiss Tamás második helye is csak középfutamot ért.

„Biztató volt ez a futam, és meglepődtem, hogy ennyire nem jöttek velem a többiek, bár a körülmények nem éppen a legjobbak. Erős a szél, jobban köt a kezünk, gyorsan besavasodunk, de bízom benne, hogy a középfutamban is sikerül az élen lennem, hiszen futamonként az első kettő jut tovább” – magyarázta Kopasz Bálint, aki a szám olimpiai bajnokával, a spanyol Marcus Walzzal mérhette össze magát.

„Nekem ez klasszikus első pálya volt, a tüdőm leégett, mindenem bekötött, de örülök neki, hogy nyerni tudtam. Volt egy kis meccs a brazil versenyzővel, de sikerült megrángatnom a végét” – mondta Vasbányai Henrik.

A mezőny legjobb idejével, futamában az új-zélandi Lisa Carringtont maga mögé utasítva lépett tovább a középfutamba Takács Tamara. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa pályafutása első Világkupa-versenyén rajtol, s érezheteően az esélyesek között kell számon tartani őt.

„Néha szemmel tartottam Carringtont a pályán, de próbáltam magamra figyelni. A szél miatt így sem tudtam tökéletesen evezni, néha húztam pár rosszabbat. Én általában a végén jövök fel, de meglepődtem azon, hogy nem kellett túlzottan finiselnem az első helyért” – magyarázta a fiatal kajakos.

Simon Miklós tanítványa, Vad Ninetta is futamgyőzelemmel mutatkozott be, pedig a taktika csak az volt, hogy „élvezze a kajakozást”.

„Hát én így éreztem jól magam – nevetett Vad Ninetta. – A felkészülésem jól sikerült, az edzőmmel nagyon jól összeszoktunk az elmúlt nyolc hónap során. Kíváncsian várom, hogy mit hoz a folytatás.”

A női kenusoknál az első futamban egy kicsit elidőztek a versenyzők a rajtban, mivel a szeles körülmények között nem mindenki tudott beállni a rajtgépbe. Devecseriné Takács Kincsőt is megzavarta a várakozás.

„Hogy hosszú percekig tartani kellett a hajóm a rajtban elég sokat kivett belőlem, még a lábam is remegett, de igazából azt hoztam, amit akartam. Bemelegítő pályának jó volt ez a futam” – vélekedett a futamában harmadik helyen záró kenus, akinek győri csapattársa, a montemori Világkupát is megnyerő Balla Virág futamgyőzelemmel lépett.

„Jó volt ez a pálya, segített a hátszél, kicsit meglepődtem azonban azon, hogy nem az ukrán lány megy mellettem, hanem a kínai tartja velem a tempót. Úgy tűnik, velük is számolni kell” – magyarázta Balla Virág a futam után.

Férfi K-2 500 méteren Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert győzelemmel mutatkozott be, meggyőző formát mutatott a páros Kiss István és Tóth László párosa.

„A verseny előtt a stabilitáson dolgoznunk kellett, no és azon, hogy jól le tudjam követni Hufit, de ez a pálya már rendben volt” – vélekedett Ilyés Róbert.

A másik magyar párosnál csere történt. Kulifai Tamás ugyanis napok óta betegséggel bajlódik, így Tóth Dávid mögé Bán Kristófot ültette Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

„Nem szoktam párosban melegíteni, de most kellett, mert ez volt az első közös pályánk. A rajthoz felevezve, szembeszélben nem nagyon éreztük egymást, de a hátszélben jól tudtunk együtt mozogni. Szerintem tudtuk hozni azt a szintet, ami egy első pálya esetén elvárható” – magyarázta Tóth Dávid.

Férfi K-2 1000 méteren Doba Richárd Alfréd és Gacsal Ákos kettőse már a középfutamra tartalékolt, arra törekedtek, hogy egy jó pályával lépjenek tovább.

„A rajtot jól elkaptuk, ötszáz méterig el tudtunk jönni, utána pedig az volt a cél, hogy ne adjunk ki mindent magunkból, maradjon erőnk a folytatásra is” – mondta Gacsal Ákos.

„Nehéz dolgunk lesz, hiszen itt van a szerb olimpiai ezüstérmes hajó, és az ausztrál, valamint a német egység is meglehetősen erős” – tette hozzá párja. És persze jó formában van Kammerer Zoltán és Bárdfalvi Márk párosa is, amely futamát könnyedén megnyerve lépett tovább.

C-2 1000 méteren Korisánszky György és Mike Róbert is a meggyőzően szerepelt, „Koris” szerint futamról-futamra tudnak fejlődni párjával.

„Gyorsító edzéseket még nem csináltunk, én még nem vagyok a csúcson, de fáradtnak sem tartom magam. Az a jó a mostani helyzetben, hogy minden futam után úgy tudunk kiszállni, hogy ez volt a legjobb pálya” – magyarázta Korisánszky Dávid.

A másik magyar egység, Dóri Bence Balázs és Lelolvics Dávid ötödik hellyel jutott tovább a középfutamba.

A délutáni program 13.30-kor kezdődik a Maty-éren.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók