Benépesült a jövő bajnokaival a nyugalom szigete

Közel 1700 gyerek állt rajthoz a hétvégén Fadd-Domboriban, ahol a korosztály idei legnagyobb versenyét rendezték meg.

Fadd-Dombori alapvetően a nyugalom szigete, a 12 kilométeres Duna-holtág egy csodálatos természeti környezetben terül el, amely ideális hely pihenésre, horgászásra, fürdésre, és nem mellékesen kajak-kenu versenyek megrendezésére is. Ez a csodálatos hely népesült be a hétvégén gyerekekkel, akik a 2018-as év legnagyobb hazai seregszemléjén, a gyermek és kölyök magyar bajnokság és Kolonics György Emlékversenyen vettek részt.

A fantasztikus helyszínhez gyönyörű idő is társult, nem csoda, hogy rengetegen választották hétvégi programnak a versenyt, és döntöttek úgy, hogy a vízen/vízparton töltik a szombat-vasárnapot. A két nap alatt összesen 1690 gyerek állt rajthoz, köztük voltak vélhetően a jövő nagy bajnokai is.

„Fantasztikus volt látni, hogy milyen nagyot lépett előre a sportág – kezdte Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki díjátadóként is részt vett az eseményen. – Ebben az évben tovább bővült a létszám,

ez egyértelműen dicséri az utánpótlásedzők kiváló munkáját,

amely minden köszönetet érdemel. Úgy érzem, hogy a faddi pálya nagy visszatérése volt ez. Külön köszönöm az Atomerőmű sportegyesületnek, Bedecs Ferencnek és Boros Gergőnek, akik igazi házigazdaként segítették a klubokat, hogy a lehető legjobban érezzék magukat a két nap alatt.”

Képgalériánk a hétvégi versenyről Facebook-oldalunkon:

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók