Mégse

Azért az megérint, hogy Egerszegivel vagyok egy lapon

A 32 éves Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok, és még vannak céljai a kajakozásban. Nem ébred minden nap terminátorként, teljesebb az élete, mióta gyereke van. Milyen volt kiscsikónak, mi esett rosszul neki, és mekkora nyomás, hogy mindig a csúcson legyen? Az Index készített vele interjút.

Hír

Úgy indult ez az év, hogy megkapta azt az elismerést, amit eddig még egyszer sem, noha ötszörös olimpiai bajnok. Az év legjobb női sportolójának választották. Fontos ez a díj önnek?

Örültem neki, szép díj, jó volt a kezembe venni, lesz helye a vitrinben. Ettől még vannak fenntartásaim, ahogy sokan másoknak is, hiszen almát és körtét kellene valamilyen racionális szempont szerint összevetni. Nem könnyű helyzet, mert nem könnyű összehasonlítani teljesítményeket, és valakik mindig hiányoznak, akiknek ott kellett volna lenniük, ott lett volna a helyük. Kicsit mindig keserű szájízzel hagyom el a helyszínt. A sportolók mindig a legjobbra törekednek egy évben, és újságírók szavaznak róluk, akik abban a versenyben nem vesznek részt, ahol a sportoló megméretteti magát.

Egy sportoló nem szépségversenyt szeretne nyerni.

A 2018-as teljesítményével kis különbséggel Hosszú Katinkát előzte meg, így került fel a neve a legjobbak közé.

Azon kevesek közé tartozom, akik a pályán jobban szeretnek átmenni elsőnek a célvonalon, mint egy szavazáson. Most jelképesen én szakítottam át először a célszalagot. A célom és a motivációm ettől még az marad, hogy a pályán legyek a legjobb. Hogy milyen díjakat kapok, annak tíz vagy húsz év múlva lesz jelentősége, ha lesz egyáltalán. Addig könnyebb a küzdéssel azonosulni.

Igen különleges éve volt a tavalyi, mert először nyert világbajnokságot édesanyaként. Egyesben, párosban és négyesben, amiben rajthoz állt, első lett. Megütötte a fülemet egy mondata. Jobban edzeni. Hogy kell ezt értelmezni? Hiszen nyilván eddig is keményen edzett, olimpiai aranyakat nem lehet véletlenül, szerencsével szerezni, ötöt különösen nem.

Azt éreztem magamon, hogy ki tudtam feszíteni a határaimat. Előzetesen azt gondoltam, hogy most már jobban nem lehet feszíteni, nem lehet jobban edzeni, most mégis sikerült egy szinttel feljebb emelni ezt az állapotot. Mindig fontos volt az edzés, de most annak az x időnek, amit a pályán töltök, azt szeretném, ha az első pillanattól az utolsóig legyen értelme. Ha már a gyerekemtől veszem el az időt, akkor ne legyen egy pillanatnyi felesleg sem benne. Minden másodpercet kihasználni. Ezt jelenti a jobban edzeni. Mondhattam volna azt is: máshogy. Ezzel persze nem degradálni szeretném a Zora megszületése előtti időszakot, csak ez a válasz a kérdésre.

Milyen nyomás az, hogy minden évben a csúcson akar lenni?

Tavaly ez alól felmentettem magam. Tavaly játszottam, nem vártam el sok mindent magamtól. Meg is lepődtem olykor, milyen jól ment. Idén már egész más a helyzet. Ha ezt sikerül kizárni, akkor át tudom lépni a határokat. Félnem nem kell már senkitől, sok mindent elvehetetlenül elértem már.

Épp ezért már csak önmagamért csinálom.

Élvezem, szeretem a kajakozást. Beleteszek mindent, amennyit csak tudok. A legtöbbet beleadni, ez az érzés nem változhat. Ha már nem így lesz, akkor érdemes elgondolkodni azon, mennyire szeretek még kajakozni.

A már említett három arannyal magasra tette a lécet. Mert ha akkor meg tudta csinálni, ha a szülés után nem okozott gondot a világelit legyőzése, akkor idén miért ne tudna ismételni? Jól gondoljuk?

Hallom én is, ha Danuta jó, akkor az három arany. Mintha nem is lenne verseny, mintha mások nem akarnák ugyanazt az aranyat megnyerni. Holott még itthon is hatalmas konkurencia van, amilyen a világban egyetlen más országban sincs. Érzem én is, hogy rám teszik ezt a dolgot. Mivel tavaly pihenőévből jöttem vissza, ha nem nyerek semmit, akkor sem lehet egy rossz szava sem senkinek. Így, hogy nyertem, megértem, hogy természetesnek látszik az idei sikeresség is.

Önmagára is szokott egy kis nyomást helyezni?

Olyan típusú ember vagyok, hogy nem érdekel a sajtó, még kiscsikó koromban, ha érdekelt is, az már a múlt, most befelé fordulok inkább. Tudatosan teszem, nem szoktam interjúkra jelentkezni, nem posztolok, merre járok.

32 éves lett idén januárban. Mit gondol, több kell öntől, hogy idén is a legjobb legyen?

Több, mert idősebb lettem egy évvel. Jönnek a fiatalok, és az idősebbek is oda fogják tenni magukat, nem akar senki lemaradni a szegedi vb-hangulatról. Ott vannak még az új-zélandiak is, egyre közelebb érnek hozzánk, többet kell beletenni, hogy megmaradjon a távolság. Tavaly a párosban olyan közel voltak, hogy azt hittem, ők nyerték. A négyest biztosabbnak éreztem.

Miben kíván még többet ez az év?

Elsősorban a regenerációra kell jobban figyelni. Tavaly többet fel kellett kelnem, ha Zora éjjel még nem aludta át az éjszakát, vagy éppen beteg volt. Ahogy idősödünk, a regenerációnak mindig nagyobb és nagyobb jelentősége lesz, és azzal sokat is lehet nyerni.

Szegeden idén világbajnokságot rendeznek. Mire gondol, ha ezt most, hónapokkal korábban meghallja?

Remélem, jó sok szurkoló kijön. Miattuk edzünk nap mint nap, szeretem a hangulatos versenyeket. 2011-ben, a legutóbbi hazai vb-n szerepelhettem először egyesben. Nagyon szerettem volna bizonyítani, de második lettem ötszázon a rossz rajt miatt. Nagyon csalódott voltam, nagyon rosszul esett, hogy az ezüst jutott nekem. Utána fel kellett még pörögnöm, ami sikerült is, mert Kovács Katival a kétszázat megnyertük.

Úgy érzem, hogy jó volt az a pofon, jókor jött, London előtt.

Sőt, ha jobban belegondolok, az olimpia előtti években pofonokat szoktam kapni, Rio előtt is volt egy, akkor egyéniben nem is jutottam ki a vb-re. Ha tanulsz valamiből, az csak jó. De most azért az lenne a terv, hogy jó élménnyel közelítsek az olimpia felé.

Érzi még ugyanazt az örömöt, mint mikor elkezdte a sportolást?

A hazai válogató első helyének nagyon tudtam örülni tavaly. A nemzetközi versenyen, különösen a vb-n hiányzott az eufória a győzelmeim után. Inkább amolyan megnyugvás volt. Ahogy célba értem, az volt az első gondolatom, hogy rendben van, megcsináltam, túl vagyunk rajta, de most már menjünk haza Zorához, mert vár engem. Ha nem nyertem volna, az persze piszkálta volna a csőrömet. Mert oké, rendben, mehetek a családhoz, anyuka lehetek, de nincs meg az arany, azt más vihette haza.

És az öröm?

Nem akartam megkerülni a választ, nem jellemző rám. Hullámzóak az érzéseim. Néha nehéz. De ez is változik. Nehéz volt az idei télen egy-két időszakon átevickélni, de ebben ez az új környezetben, Dél-Afrikában minden feloldódott.

Nem mondom, hogy minden napomat úgy kezdem, mint egy terminátor.

Mert valamikor nehéz felkelni, elfáradok én is. Ha viszont kipihenem magam, és tiszta fejjel végiggondolom, hogy ebben vagyok tehetséges, és van mit keresnem még a világban, akkor persze hogy szeretném megmutatni, ahányszor csak tudom.

Láttam itt mosolyogni itt az egyik edzés után, ahogy kiszedte a hajóját, ahogy utána gondosan törölgette. Lehet, hogy annak örült, hogy vége volt az aznapi penzumnak, de inkább úgy tűnt, hogy tényleg élvezte.

Van olyan edzés, hogy egy hétig nem szeretnék kajakozásra gondolni. Akkor viszont jön egy finom ebéd után, egy kis pihenő, és minden megváltozik.

Otthon folyamatos beszédtéma a kajak?

Ha akarnánk, sem tudjuk kikerülni, bármennyire szeretnénk. Ha össze kell szorítani a fogaimat egy edzésen, azt észreveszi a férjem délután is, amikor már együtt a család. Ettől még igyekszünk kiiktatni, amennyire csak lehet.

Amikor az ön egyedi stílusáról beszélünk, azt szokták mondani, hogy törzsből evez. Hogy lehet hétköznapivá tenni ezt a jellegzetes stílust?

Nem könnyű feladat. Sokan törzsből eveznek, hogy én jobban használom a törzsem, az adottság is, de jó alapokat is kaptam. De hozzáteszem gyorsan, nekem se megy könnyen mindegyik edzésen. Nem mondom, hogy kiabálnak velem, de erőteljesen a tudtomra adja Bécó, hogy mit kellene csinálnom. Van, hogy nem annyira dinamikus az evezésem, amennyire ő szeretné. Gyerekkorom óta ezt csinálom, de mindig lehet finomítani és technikázni. Kell is.

Mindkét modellt kipróbálta, lett olimpiai bajnok úgy is, hogy csoportban készült, ahol a falkaszellem összes pozitív hatása érződött, és lett úgy is, hogy az edzője csak önre figyelt. Melyik tetszik jobban?

Most már egyértelműen a jelenlegi felállás. Az elején féltem egy kicsit. Fazekas Kriszta is egy per egyben készül a férjével, most Szabó Gabi Tóth Lászlóval, nem annyira ritka ez.

Számomra a férjem a legjobb edző.

Azt gondolom, hogy mással is sikeres lenne, nem csak velem.

Csatlakozhatna valaki önökhöz?

Megbeszélnénk, és tisztáznánk, milyen érvek, valamint ellenérvek vannak. Nem utasítanám el azonnal, ez biztos.

Mióta a férje Somogyi Béla? Lemaradtunk valamiről?

Márciusban ünnepeltük, hogy 14 éve vagyunk együtt. 2017 tavaszán hivatalosan is összeházasodtunk. Addig kevesebb volt az időnk, amikor kiszabadultunk az olimpia után, rögtön bepótoltuk, és már úgy született meg Zora, hogy férjhez mentem.

Somogyi Béla (balra) az Év edzője lett

Melyik volt a legboldogabb éve?

Rio a tavalyi felett van, vagyis 2016. Akkor nem egy pillanatra, hanem hosszabb távon nem érdekelt, hogy mi lesz jövőre, azokat a sikereket át tudtam sokkal jobban élni.

Le tudtunk nyugodni, nem a kajak volt az első.

Tavaly máshogy jöttem le a vízről. Megnyugvással, de azzal a távlati tudattal, hogy az olimpia előtt lesz még egy vb, ahol szintén jól szeretnék menni.

Ötszörös olimpiai bajnok, mit jelent önnek? Tudom, hogy nem szokta olvasgatni az újságokat, nem szokta böngészni a statisztikákat. Be szokott villanni ez a kivételes teljesítmény?

Be szokott villanni, és jó érzés, nem árulok el ezzel nagy titkot. Remélem, nem ciki ezt bevallani. Nem mondom, hogy egyre gyakrabban, de olykor találkozom ezzel az adattal. Nem napi téma, nincs a névjegykártyámon, hogy mit értem el eddig, még csak öt karika sem.

Ön a harmadik magyar nő, akinek sikerült ez a bravúr.

Jó érzés ott lenni egy olyan társaságban, ahol Keleti Ágnes és Egerszegi Krisztina van. Gyerekként is felnéztem rájuk, nem változott ez az érzés, és akárhogy is alakul a pályám, felnézek rájuk ma is. Nem azért kezdtem el sportolni, hogy akár csak egy aranyam is legyen. Olykor azt érzem a parton, hogy

ugyanaz a kislány vagyok, aki elkezdett kajakozni a KSI-ben,

bár az is be szokott villanni egy-egy képre, mennyi minden történt azóta. Az ősszel jött hozzánk egy autogramgyűjtő. Eszméletlen mennyiségű köteget hozott, amiket aláírtam. Akkor volt szerencsém egy olyan lapot aláírni, amin a mi hármunk arcképe volt. Azt sem tudtam, hogy van ilyen. Megérintett a pillanat. Kevésszer éreztem olyan bizsergést. Csináltam róla magamnak is egy fotót.

Szeretne kikerülni ebből a társaságból?

Mint sportoló csak célok vannak előttem, és valahogy mindig olimpiai ciklusban gondolkodunk. Lehet, hogy tudok még nyerni, attól viszont a Keleti és Egerszegi iránti tiszteletem nem változik.

A német Birgit Fischer nyolc olimpiai arannyal fejezte be. Mennyire reális cél, hogy őt behozza?

Célokat könnyű kitűzni. Kimondani is könnyű, hiszen ezek csak szavak. Vannak 10 éves kislányok, akik egy álommal mennek a vízitelepre, olimpiai bajnokok szeretnének lenni. Én nem így mentem le. Ezért is furcsa kimondani, hogy milyen hátborzongató távlatok vannak még, Furcsa, hogy Fischerről beszélünk, aki egy legenda. Végiggondoltam már, hogy utolérhetem. Előtte azonban még a hat a cél, és még utána is ott van Gerevich Aladár héttel. Ám mindezek előtt van még, hogy először is edzeni kell, később ráérünk büszkének lenni.

Mekkora szava van a négyeshajónál vagy a párosban? Vezérnek tekintik?

Szeretném azt hinni, hogy csak egy vagyok a négyből. Ám amikor az edzők megkérdezik, na, hogy éreztétek a pályát, akkor először rám néznek.

Lehet, hogy ez logikus, de én is csak egy fogaskerék vagyok.

Ha elsőnek én is beszélek, mindenki másnak is el kell mondania az érzéseit, a véleményét, nemcsak egy főnöknek tekintett valakinek, mert mindig az a jó, ha négy ember mondja el a meglátásait, mert csak együtt juthatunk valamire. Nem olyan nehéz négyest evezni, alkalmazkodni, eleve gyorsabb a víz a második beülőben, az én dinamikám, a lassúbb, de erőteljesebb mozgásom ott érvényesül a legjobban. Le is tudom követni a többiek mozgását. Én is azért teperek, hogy bekerüljek a négyesbe. Egy hajóban evezünk, hogy mást ne mondjak (nevet).

Fogadalom az Európa Játékokra

Kilenc nappal az esemény megnyitója előtt fogadalmat tettek a II. Európa Játékokra utazó magyar sportolók szerdán délután a MOM Kulturális Központban rendezett ünnepségen. A Magyar Csapatot dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte. Minszkbe 122 sportolónk utazhat.

Hír

Az ünnepség elején egy videó elevenítette fel az Európa Játékok fáklyaváltójának, a Valóra Váltó eseménynek májusi 9-ei, budapesti rendezvényét, melyen a 124 éves MOB tiszteletére 124-en futottak a belváros utcáin.

Kulcsár Krisztián elmondta, hogy a magyar delegáció az európai nemzetek viszonylatában népesnek tekinthető. Köszöntőjében kifejtette, hogy az Európa Játékok az olimpiai mozgalom egyik jeles eseménye, amit regionális, kontinentális szinten rendeznek meg; nem a Nemzetközi, hanem az Európai Olimpiai Bizottság égisze alatt zajlik. „Életetek egyik legnagyobb eseménye lehet, ahol fontos érték a teljesítmény mellett a barátság, a szolidaritás, a fair play, a tiszta sport, más kultúrák megismerése” – fogalmazott. Azt mondta, a MOB a sportolóktól tisztes helytállást, sportszerű versenyzést vár, és természetesen szurkol, hogy minél közelebb kerüljenek az érintett sportolók a tokiói kvalifikációhoz. Megjegyezte: a III. Európa Játékoknak négy év múlva várhatóan a lengyelországi Krakkó ad otthont.

Dr. Szabó Tünde emlékeztetet, hogy a játékok az Európai Olimpiai Bizottság új kezdeményezése, az idei esztendő egyik legrangosabb multisport-eseménye, ami a tokiói kvótaszerzés szempontjából is fontos állomás több sportágban, ráadásul néhány esetben Európa-bajnokságnak is minősül. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Magyar Kormány 2010-től kiemelten támogatja a sportot több területen és programon keresztül, aminek hossszú távon mutatkozik meg az eredménye. Kijelentette: a MOB az államtitkársággal, a kormánnyal együttműködve minden segítséget megad a sikeres versenyzéshez.

Az eseményt két színpadi produkció színesítette: az ifjúsági olimpikon Török Enikő „Csepkével” fellépő Szolnoki Break Tánc és Extrém Sportegyesület, valamint a  Rock and Magic SE produkciója.

A sportolók a színpadon közösen mondták el az eskü szövegét, fogadalmat tettek a sportszerű versenyzésre és arra, hogy méltóképpen képviselik majd az országot. Végezetül elkészült a csapatfotó – amely egyelőre hiányos volt, mert vannak sportágak (ilyen a kajak-kenu is), amelyekben még nem dőlt el, hogy kik utazhatnak a versenyre.

A fehéroroszországi multisport-eseményen 50 ország mintegy 4000 sportolója vesz részt, a június 21-től 30-ig tartó viadalon 15 sportág 23 szakágának versenyszámaiban hirdetnek győztest.

Magyarországot 14 sportágban 122 sportoló képviseli; egyedül strandlabdarúgásban nem lépünk pályára. A szakágak közül 19 szerepel az olimpia műsorában, mindössze 4, amely nem. 8 sportág versenyzői harcolhatnak az olimpiai részvételért: atlétikában, íjászatban, tollaslabdában, kerékpárban, judóban, karatéban, sportlövészetben és asztaliteniszben is osztanak tokiói kvótákat, vagy járulnak hozzá a szerzett pontok a kvalifikációhoz. Ráadásul ökölvívásban, gyorsasági kajak-kenuban, cselgáncsban és tollaslabdában ez a verseny lesz a sportág Európa-bajnoksága is. Az érmeket 200 versenyszámban osztják ki.

Az első, Bakuban rendezett Európa Játékokon 196 magyar sportoló vett részt, most 122-en utaznak; a különbség elsősorban a vízilabda- és a strandlabdarúgó-csapat korábbi részvételéből ered. Akkor 20 éremmel a nemzetek éremtáblázatán a 11. helyen (8-8 arany és bronz, 4 ezüst) zártunk. Kajak-kenuban Magyarország végzett a tabella első helyén.

forrás: olimpia.hu

Edzés előtt, nyolc évtized után…

Most már tényleg öreg vagyok… - mondta legutóbbi találkozásunkkor, valamikor a múlt év végén. Ettől függetlenül a szokásos őszi erőfelmérés alkalmával tavaly is meghódította a Hideghegyet, most pedig az embert próbáló kánikula sem tartja vissza attól, hogy holmi békés hűsölés helyett edzést tartson. No persze, hol is ünnepelhetne stílszerűbben, mint a Dunán? Babella László, a váci kajak-kenusok nagy „Öreg”- je nyolcvanéves.

Hír

A közvetlen hangnem korántsem véletlen: régóta tegeződünk és több legendás emlékét is megírtam már, a hajdani eperföldes kalandoktól kezdve a minimálköltséges „túlélőtúrákig”. A mester, aki sajátos filozófiájával iskolát teremtett a Dunakanyarban és elhivatottan bábáskodott a első kajakos egyéni olimpiai aranyérem megszületésénél, épp a délutáni edzésre indul…

– Sok minden megtörtént már veled, de ennyi esztendős még sosem voltál… Hogyan tekintesz most erre a kerek dátumra?

– Nem érdem ez, hanem állapot. Ritkaság, hogy valaki ennyi ideig aktívan edzősködjön, de ez is véletlen szerencse.

– Egyébként is szerencsés embernek tartod magad?

– Nagyon. Rengeteg olyan helyzet volt az életemben, amikor egy hajszál választott el attól, hogy valami igazán komoly baj történjen velem, de az utolsó pillanatban valahogy mégis mindig megmenekültem.

– Rendben, elfogadom, hogy az aktivitásod, a fizikai állapotod egyfelől szerencse dolga, de mi az, amit te tettél és teszel érte?

– Olyan edző voltam mindig, aki együtt hajtott, együtt dolgozott a versenyzőivel. Személyesen ott voltam a harcban…

– És nem fáradtál még el benne?

– Nem, mert minél tevékenyebb valaki, annál jobban bírja. Így is kopik az ember, de csak szép lassan. Ha viszont elengedi magát, akkor zuhanórepülés van.

– Milyen érzésekkel gondolsz most vissza az eddig megtett utadra?

– Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, az elért eredményeikre. De nem csak a versenyzőként elért sikereikre gondolok, hanem arra is, hogy a sport által milyen emberré váltak. Elmentem egyszer egy szülőhöz látogatóba és mondtam neki, hogy világbajnokot nevelek a gyerekéből. Azt válaszolta: tudja mit, Babella úr, ne világbajnokot neveljen belőle, hanem rendes embert. Aztán hozzátette: ha emellett esetleg mégis világbajnok lenne belőle, az nem baj… Ezt soha nem felejtettem el és igyekeztem megfelelni ennek az elvárásnak.

– Van olyan dolog, amit esetleg megbántál, amit ma már másképp csinálnál?

– Hogyne volna. Nagyon sok ilyen van. Én se vagyok olyan ember, aki mindig csak jót csinál és sose téved. Sok jó sportolót és embert neveltem, de azért ez sem jött össze minden esetben. Olyan is előfordult, hogy kiálltam a gyerekek védelmében, aztán kidobtak.

– Azóta mennyire stabilak a pozícióid?

– Most sem egyszerű a helyzet…

– Az nem fordult meg a fejedben, hogy visszavonulj? Hogy egyszerűen azt mondd magadnak: én már bőven megtettem, ami megtehető, nyugodtan hátrébb léphetek a frontvonal mögé…

– Én mindig úgy gondoltam, hogy addig akarok működni, amíg használni tudok. Eddig sorozatban voltak, és most is vannak olyan versenyzőim, akik képesek arra, hogy nagy eredményt érjenek el. Számtalan világbajnokot került ki a kezeim alól, már nem a saját karrierem érdekel, hanem az, hogy őket – akik bíznak bennem – el tudjam vinni a legmagasabb szintig. Nem akarom úgy abbahagyni, hogy ne teljesítsem, ami bevállaltam.

– Mindenáron?

– Ha úgy érzem, hogy már nem vagyok képes ellátni ezt a feladatot, rögtön odaadom őket: nem ragaszkodom, sőt, küldöm őket máshoz.

– Hogyan látod a váci kajak-kenu  jövőjét?

– Nagyon sok tanítványomból lett edző és annak örülök, hogy a ők jó irányba tartanak. Van egy váci iskola, amiből táplálkozva  az én embereim nagy hatással vannak és lehetnek a jövőben is a sportágra.

– Vagyis bármi is lesz, bárhol is tevékenykednek, de valamilyen formában viszik tovább azt, amit annak idején itt magukba szívtak…

– Pontosan.

– Az mit jelent számodra, hogy a fiaid is a nyomdokaidban járnak?

– Az nagyon jó érzés. Gyakran előfordul, hogy most már én kérem ki az ő szakmai véleményüket. Hesz Misa is gyakran beül a motorosomba, mind a mai napig és tanácsokkal látja el a gyerekeket. Ma pedig épp egy másik kedves korábbi tanítványom, Petró Ádám lesz ott az edzésen. Nagy öröm ez nekem.

– Melyik volt  eddig a legemlékezetesebb kerek születésnapod?

– Hatvan éves voltam, amikor Gyulay Zsolt egy meglepetés köszöntést szervezett nekem egy szolnoki versenyen. Nagyon jól esett.  Akkor voltam talán a legboldogabb.

– A holnapi nap mennyire lesz számodra különleges? Ugyanúgy töltöd majd, mint bármelyik szombatot, bármilyen hőség lesz, ugyanúgy el fogsz menni edzésre?

– Ugyanúgy. Régebben nagyobb jelentőséget tulajdonítottam az ilyen ünnepeknek. Nem mondom, hogy nem esik jól, ha valaki felkeres és felköszönt, de az ünneplés már nem annyira fontos.

– Ha ideröppenne Kisvácra egy jótündér és azt mondaná: „ Öreg, kössünk üzletet, visszakapsz harminc esztendőt, újra ötvenéves leszel, élhetsz, mint Marci Hevesen, de nem foglalkozhatsz többé kajakozással… „ Mit szólnál hozzá, egyáltalán, elgondolkodnál rajta?

– Az én életem és a kajak egy. Tehát a válasz egyértelmű. Hadd csináljam újra, akármilyen nehéz volt. Nagyon boldog vagyok, amikor látom, hogy egy tanítványom értékesebbé válik, mint amilyen nélkülem lett volna.

– Persze van egy pont – legyen szó filozófusról, tudósról vagy éppen kajakedzőről – amikor a tanítvány szükségszerűen szembefordul a mesterével és megkérdőjelezi, vagy akár el is veti az elveit, hogy újabb dolgok felé tudjon lépni. Hogyan élted meg az ilyen helyzeteket?

– Az én hitvallásom az, hogy akkor vagyok nagy, ha magamnál nagyobbakat tudok nevelni. Vagyis örömmel fogadom, ha valaki túlfejlődik rajtam.

– Pedig adott esetben ez úgy tűnhet, hogy az illető az ellenségeddé válik… Akkor sem zavar?

– Csak akkor, ha az a valaki fondorlatos úton teszi, amit tesz. Egyébként soha nem éreztem féltékenységet, egy tanítványom sikerének néha jobban tudok örülni, mint a sajátomnak.

– A kabalaszokásaid megvannak még?

– Persze, mindegyik.

– Akkor ma is szertartásosan megnézed előbb a stéget, mielőtt belépnél a csónakházba…

– Ez így van. Sok minden állandó, például az is, ahogy rámkiabálnak az utcán, hogy „szia Öreg!”

– Ha jól saccolom, akkor ezt már ötven éve kiabálják…

– Igen, már harmincévesen Öreg voltam.

– Kitől kaptad ezt a nevet?

– Sokáig együtt eveztem a tanítványaimmal, és aki a legöregebb a hajóban, azt automatikusan elnevezik öregnek. Poénból. És én voltam a legidősebb.

– „Szorgalom, fájdalomtűrés, kötelességtudat” – egy korábbi interjúban ezeket a fogalmakat említetted nekem az edzői hitvallásod kulcsszavaiként. De mit csinálsz olyankor, amikor éppen pihensz?

– Imádok építkezni…

– De hát az is munka… Mi a helyzet az édes semmittevéssel?

– Nem szeretek tétlenkedni. Kérdezték is sokan, hogy mikor jutott időm mindarra, amit életemben megcsináltam. Házakat, lapátokat, erőgépeket, meg egy csomó más dolgot. Mondtam nekik, hogy nekem is csak huszonnégy órából álltak a napjaim, de annak minden másodpercét kihasználtam.

– Mit tartasz az eddig megtapasztalt életed legfontosabb tanulságának?

– Hogy legyen az ember tisztességes mindenekfelett.

– No erre könnyen megkaphatod azt a reakciót, hogy „de hát Öreg, te mindig a zsiványságra, a dörzsöltségre nevelted a versenyzőidet…

– Igen, de a vízen legyen dörzsölt az ember, meg futás közben. Ott tényleg nincs kegyelem, nincs irgalom. És mindig legyen egy mérték. A harc viszi előbbre az embert, viszont az aljasság nem megengedett. Rafináltan kell küzdeni, de emberségesen.

– Ha már a váci zsiványságot említettük, az jutott eszembe, hogy a nosztalgia kedvéért, születésnapi ajándék gyanánt kaphatnál egy kosár gyümölcsöt a tahi eperföldekről a hajdani nagy futások emlékére…

– Az a helyzet, hogy most már nekem is rengeteg eprem van. Én kapáltam, gondoztam; nagyon szép az idei termés.

– És ha azt látnád, hogy egy csapatnyi tikkadt sportoló csemegézik rajta?

– Nem zavarnám el őket…