Az Év sportolónője lett Csay Renáta a World Paddle Awards-on

Csay Renáta lett az Év sportolónője a World Paddle Awards-on. Tizennyolcszoros maratoni világbajnokunkat az Alapítvány kuratóriuma is a legjobbak közé sorolta, a közönségszavazás pedig az ő sikerét hozta Montebelóban. A hétvégi eseményről, valamint a jövővel kapcsolatos tervekről beszélgettünk a győriek legjobbjával.

– A világ legjobb maratoni versenyzőjeként elnyerte az Év női sportolója díjat a World Paddle Alapítványnál. Mit jelent ez az elismerés?

– Sokat számít, hiszen olyan kuratórium ítélt a legjobbnak, amelyben olimpiai és világbajnok versenyzők foglalnak helyet, többek között a nyolcszoros olimpiai bajnok Birgit Fischer is. A kuratóriumi jelölés mellett egy közönségszavazás is futott, amelynek végén én kerültem ki győztesen. Montebelóba, az ünnepségre abban a tudatban utaztam el, hogy a legjobb három között vagyok, a győztes kiléte azonban csak szombat este a díjátadón derült ki. Nagyon örültem ennek az elismerésnek.

– A portugál helyszínen ezen a hétvégén zajlott a Nelo szokásos Winter Challenge versenye is. Nem kapott kedvet ahhoz, hogy a kellemeset összekösse a hasznossal és egyben vízre is szálljon?

– De igen, hiszen amikor megérkeztünk húsz fok volt és napsütés. Úgy terveztem, hogy indulok, a Nelo adott is volna kölcsönhajót, lapátot, felszerelést, de másnapra köd lett és öt fok, így a kezdeti lelkesedésem elszállt. Ettől függetlenül megnéztük a versenyt, jó sokan vízre szálltak, többnyire azok, akik itt edzőtáboroznak.

– Önök mikor utaznak melegebb éghajlatra?

– Tavaly nem mentünk edzőtáborba, itt Győrben készültünk. Az idén azonban a csapatom elutazik Sabaudiába, így március 11. és 25. között én is ott készülök. Dél-Afrikába is mehettem volna, de nekem már sok lenne a család nélkül hat hét.

– Az idei terveket nyilván átbeszélték már az edzőjével, Sztanity Lászlóval. Nyilván a maratoni lesz a fókuszban, de mi a helyzet az 5000 méterrel?

– Tavaly is már csak a bajnokságon indultam 5000 méteren. A jövő hónapban negyven éves leszek, vagyis nem hinném, hogy ezt nekem erőltetnem kellene. A maratoni azonban még mindig motivál, főként az idén, hiszen hazai riválisom Kiszli Vanda kiöregedett az U23-as mezőnyből, már a felnőttek között szerepel. Ő az én kihívásom ebben a szezonban, mert még mindig nem szeretném átadni a helyem a nemzetközi porondon. Vanda január óta Dél-Afrikában edzőtáborozik, kíváncsi vagyok, hogy mire megyünk idén egymással.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók