Mégse

Az egyik legszórakoztatóbb Világkupa jöhet

Csütörtökön a paraversenyzők küzdelmeivel megkezdődik a szegedi kajak-kenu Világkupa, amely minden idők egyik legnagyobb Világkupája lesz. Péntektől pedig elindul a nagyüzem a Maty-éren, ahol a várható magyar éremeső mellett kiváló programokkal is készül a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az ingyenesen látogatható versenyen.

Hír

A szegedi versenyre 60 ország közel 700 sportolója adta le nevezését, a világ élvonalának nagy része képviseltetni fogja magát a vasárnapig tartó Világkupán. Nem csoda, hiszen egyrészt ez lesz a gyorsasági szakág első komolyabb nemzetközi megmérettetése az idén, másrészt a Maty-ér a világ egyik legjobb pályája, harmadrészt pedig a külföldi versenyzők is szeretnének minél jobban megismerkedni a körülményekkel, ugyanis jövőre itt rendezik a világbajnokságot, amely kvalifikálni fog a 2020-as olimpiára.

Ennek is köszönhetően a Maty-ér egy komoly átalakuláson megy majd át a Világkupa után, de már ezen a hétvégén is bevetnek néhány újítást. Új rendszert vezetnek be a futam utáni történéseket tekintve: a versenyzők amikor beérkeznek, akkor visszakanyarodnak, és a nézők előtt fognak kiszállni, nem tűnnek el a szurkolók szemei elől.

Lemezlovas, helyi műsorvezetők és kommentátorok végig közvetítik az eseményeket, a versenyzőket bemutatják majd egyesével a döntők előtt és a futamok között interaktív játék lesz a Facebook segítségével, valamint fellépők is szórakoztatják majd a nézőket. A Forma-1-es tematika is többször visszaköszön majd a pálya díszítésében és többek között abban is, hogy a pódiumon, az eredményhirdetések során ezúttal még a pezsgő is fontos szerephez juthat.

Ami a magyar csapatot illeti, 62 fős küldöttség küzd meg az érmekért, és Hüttner Csaba számos fiatal versenyzőt is csatába küld majd. „Ami miatt nehéz volt kialakítani a keretet, az a Világkupa időrendje, amely kizár több ideális lehetőséget – kezdte a szövetségi kapitány. – Bodonyi Dóra például nem tud 500 és 1000 egyest is menni a sűrű program miatt, a férfi kajak 500 négyesbe bekerült nyolc ember pedig semmi más versenyszámban nem indulhat, mert

most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a legjobb négyest.

Birkás Balázs és Tótka Sanyi például mehetne 200 egyest, a Mozgi, Somorácz kettős pedig 500 párost, de nincs probléma, menedzseljük helyettük a fiatalokat.”

Az új olimpiai számnak számító 500-as férfi kajaknégyesben az egyik induló a Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán és Somorácz Tamás alkotta egység lesz, a másik hajóba pedig Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós és Kuli István ülhet be.

A múltheti rangsorolón még betegséggel küzdő versenyzők közül Lucz Dóra tudja vállalni a 200 egyest, akárcsak Mike Róbert az 1000 párost, Lucz Dóra mellett testvére, Lucz Anna indul még a sprintszámban, valamint visszatér sérüléséből Kárász Anna is.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERET A VILÁGKUPÁN:

FÉRFI KAJAK:
K-1 200 m: Csizmadia Kolos, Apagyi Levente
K-1 500 m: Kopasz Bálint, Noé Zsombor
K-1 1000 m: Kopasz Bálint, Ceiner Benjámin
K-1 5000 m: Boros Adrián, Noé Bálint

K-2 200 m: Csizmadia Kolos-Varga Márk, Apagyi Levente-Hérics Dávid
K-2 500 m: Koleszár Mátyás-Németh Viktor, Nádas Bence-Erdőssy Csaba
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor-Ilyés Róbert, Gacsal Ákos-Kugler Attila

K-4 500 m: Tótka Sándor-Molnár Péter-Mozgi Milán-Somorácz Tamás, Balaska Márk-Birkás Balázs-Dudás Miklós-Kuli István

NŐI KAJAK:
K-1 200 m: Lucz Dóra, Lucz Anna
K-1 500 m: Medveczky Erika, Bodonyi Dóra
K-1 1000 m: Takács Tamara, Kárász Anna
K-1 5000 m: Csay Renáta, Kiszli Vanda

K-2 200 m: Hagymási Réka-Szabó Ágnes, Kiss Blanka-Lucz Anna
K-2 500 m: Takács Tamara-Vad Ninetta, Racskó Fruzsina-Szabó Ágnes

K-4 500 m: Lucz Dóra-Medveczky Erika-Takács Tamara-Vad Ninetta, Racskó Fruzsina-Katrinecz Rita-Szabó Ágnes-Gamsjager Lisa-Maria

FÉRFI KENU:
C-1 200 m: Hajdu Jonatán, Korisánszky Dávid
C-1 500 m: Kiss Tamás, Bodonyi András
C-1 1000 m: Kiss Tamás, Bodonyi András
C-1 5000 m: Dóczé Ádám, Dóri Bence

C-2 200 m: Hajdu Jonatán-Fekete Ádám, Lelovics Dávid-Némedi Konrád
C-2 500 m: Hajdu Jonatán-Fekete Ádám, Slihoczki Ádám-Szőke Attila
C-2 1000 m: Korisánszky Dávid-Mike Róbert, Lelovics Dávid-Némedi Konrád

NŐI KENU:
C-1 200 m: Balla Virág, Takács Kincső
C-1 500 m: Lakatos Zsanett, Nagy Bianka
C-1 5000 m: Lakatos Zsanett, Bragato Giada

C-2 200 m: Balla Virág-Takács Kincső, Nagy Bianka-Molnár Csenge
C-2 500 m: Balla Virág-Takács Kincső, Kisbán Zsófia-Bragato Giada

A futamok pontos időrendjéről és az eredményekről a leggyorsabban ide kattintva tájékozódhat, de Facebook-oldalunkon és Instagramunkon is nyomon követheti az eseményeket.

Köszönöm, Ági néni, hogy érmet nyerhettem!

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hétvégi szakmai konferenciájának gálavacsoráján több évtizedes utánpótlás-nevelői munkájának elismeréseként Csathó Józsefné és Rasztotzky János kapta az első Aranylapát-díjat. Áldozatos munkájuknak köszönhetően rengeteg gyerek tanult meg kajak-kenuzni. A két kiváló szakember szerint az őszinteség, a hitelesség, a felelősségtudat és a sok játék a legfontosabb az utánpótlásnevelésben.

Hír

„Nem a díjért csináljuk, a gyerekkel való foglalkozás komoly önzetlenséget és odaadást igényel. Nem is értem, hogy miért jár nekem azért jutalom, amit szeretek csinálni, és amit szívből csinálok” – értetlenkedett Csathó Józsefné, Ági néni (fenti képen), akivel még a galyatetői átadón beszélgettünk.

„Egyébként én nem is akartam edző lenni. Élversenyzőként azt mondtam magamnak, hogy soha nem leszek edző, de beleragadtam a sportágba, mint légy a mézbe. Az első igazán megható eset az volt, amikor egy 10 éves tanítványom odajött hozzám egy diákolimpia után, és azt mondta nekem, hogy köszöni, hogy érmet nyerhetett.

Akkor, ott elsírtam magam,

ez volt az a pillanat, amikor megfogott ez a szakma” – mesélte Ági néni.

Rasztotzky János helyett viszont lánya vette át a díjat. „Ott voltam ugyan Galyatetőn, de egy polgármesteri fogadás miatt vissza kellett jönnöm Dunakeszire. Pont az ünnepi vacsorán ültem az asztalnál, amikor a lányom küldte a képet és a hírt. Nagyon meglepődtem, és rendkívül meghatódtam, nem tudtam, hogy díjat fogok kapni, de azonnal koccintottunk is rá egy pezsgővel” – mondta Rasztotzky.

Schmidt Gábor MKKSz-elnök adja át a díjat Rasztotzky János lányának

A Dunakeszin több mint 20 éve dolgozó kiváló szakember fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem egyedül érte el ezt a sikert. „Ugyan az én nevem szerepel a díjon, de feleségemmel, László Gizellával ketten dolgozunk, legalább annyira megérdemli ő is ezt a díjat, mint én. Az egyik első utánpótlásműhely voltunk az országban, nem sokkal Ági néniék után kezdtük el a munkát. Mi csak gyerekekkel foglalkozunk, ugyanis csak az MKKSZ-től és a várostól kapunk támogatást, így felnőtt versenyzőkre nincs sem keretünk, sem pedig erőforrásunk. Egy felnőtt versenyző lefoglal egy teljes edzőt, mi pedig

nem szeretnénk elfordulni, vagy akár egy kis időt is elvenni a gyerekektől.”

Amikor azt kérdeztük a két díjazottól, hogy kikre a legbüszkébbek az eddigi neveltjeikből, egyikük sem nevezett meg senkit.

„Nem mindig a legsikeresebbekre a legbüszkébb az ember – kezdte Ági néni. – Arra is büszke tudok lenni, amikor egy csetlő-botló fióka elkezd kajakozni, és eljut egy szintre. Mindegy, hogy az ifi vb, diákolimpia vagy magyar bajnokság. Az idén például az volt az egyik legnagyobb sikerem, hogy voltak olyan srácaim, akik körbe tudták evezni a Szentendrei szigetet. Sok apró sikerből áll össze ez a szakma, nem lehet egyet kiemelni.”

Csathó Józsefné , Ági néni az Aranylapát-díjjal

„Sok nevet mondhatnék, de nem tudok kiemelni egy vagy két gyereket, az összesre nagyon büszke vagyok – kezdte Rasztotzky János, akinek a kezei alatt többek között Hagymási Réka és Lucz Dóra is megfordult. – Nagyon sok részsikert érünk el, mindenkire más miatt vagyok büszke. Az akarat, a hozzáállás, a győzni akarás, mindenkinél más és más emelhető ki. Van olyan, akinek egy ifi vb-arany a nagy siker, van, akinek egy országos bajnokság bajnoki cím, de van, akinél már az is hatalmas eredmény, ha megnyeri a Dunakanyar-versenyt – ez az egyéni képességektől függ.”

Arra a kérdésre, hogy mivel lehet megfogni, és a telepen tartani a gyerekeket, Rasztotzky így felelt:

„Játékkal, játékkal és játékkal.

Mi hosszú távon gondolkozunk, nincs nálunk eredménykényszer, de versenycentrikusak vagyunk, nem véletlen, hogy nagyon sok olyan gyerek van a válogatottban, aki Dunakesziről indult. Itt fokozatosan terheljük őket, először lejönnek, és végignézik az edzést, a következő alkalommal már edzenek is, és szépen folyamatosan csepegtetjük beléjük ezt a sportot. A legfontosabb pedig, hogy mindezt játékos módon tegyük!”

Rasztotzky János három tanítványával

Csathó Józsefné szerint a hitelesség, az őszinteség és a felelősségtudat a legfontosabb. „Akkor vagyunk hitelesek a gyerek szemében, ha érzi rajtunk, hogy szeretjük ezt a sportot. Az őszinteség pedig segít abban, hogy megtaláljuk a közös hangot.

A legfontosabb azonban a felelősségtudat kialakítása.

A víz egy veszélyes közeg, és a gyereknek meg kell tanulnia vigyáznia saját magára és a környezetére is. Ami a versenyzést illeti, nem kell feltétlenül mindenkinek jól teljesítenie, nekünk az a dolgunk, hogy megszerettessük velük ezt a sportot.”

Bemutatták a Sport 2018 évkönyvet

A budapesti Larus étteremben hétfőn bemutatták a Sport 2018 évkönyvet. A Magyar Olimpiai Bizottság kiadványát Vékássy Bálint főtitkár és Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke méltatta. A könyv szereplői közül részt vett az eseményen Knoch Viktor és Péni István is.

Hír

Vékássy Bálint azt mondta, a sportújságírók családja az olimpiai családhoz tartozik. Emlékeztetett, hogy éppen harminc éve, a szöuli olimpia után jelent meg az első hasonló kötet, akkor Dél-Korea került fókuszba, csakúgy, mint idén, a phjongcshangi téli olimpia kapcsán. „A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók sikere zseniális példája annak, hogy jó sportmenedzsmenttel hogyan lehet egy sportágat a nulláról indulva az olimpiai aranyig elvinni. Ez a sportág ezt 30 év alatt megcsinálta” – mondta a főtitkár. Hozzátette: a sportévkönyv megjelenése a karácsony közeledtét és egyben év végi számvetést is jelent.

Az ifjúsági olimpiáról a sportvezető azt mondta, Buenos Airesben hatványozottan jó volt magyarnak lenni, nagyon összetartó volt a csapat, a sportolók, az edzők szurkoltak egymásnak, remek volt a hangulat. Vékássy Bálint köszönetet mondott az újságíróknak, akik „hóban, fagyban, kánikulában” tudósítanak a sporteseményekről, közvetítve ezeket a szurkolóknak, s azt kívánta: 2019-ben is legyen elég muníció a kötet megalkotásához.

„Örülök, hogy a főtitkár úr családtagként köszöntött minket” – jelentette ki Szöllősi György. A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke kiemelte, hogy ezt a projektet mindenki a magáénak érzi, sportolóként és szerzőként is nagy megtiszteltetés a sportévkönyv szereplőjének lenni minden évben.

Nagy megtiszteltetés, hogy ebben az esztendőben is szerkesztő csapatunkat bízta meg a Magyar Olimpiai Bizottság a sportévkönyv elkészítésére. Szeretném kiemelni Báthori Zsófiát, aki ennek a kiadványnak a szíve-lelke, Dobos Sándor szerkesztő kollégámat, Keczeli Zoltán művészeti vezetőt, Szalmás Péter képszerkesztőt, Vasvári Ferencet, akik voltaképpen a munkafolyamatok nyári megkezdésétől a nyomdába adásig szinte minden nap hozzátettek valamit ahhoz, hogy megfelelő nívóban készülhessen el a könyv. És természetesen köszönöm minden szerzőnek, legyen szó cikkíróról vagy fotósról, hogy fantasztikus anyagokkal töltötték meg az oldalakat!” – fogalmazott Amler Zoltán, a Sport 2018 főszerkesztője, aki hozzátette: ezúttal is 512 oldalon taglalja a könyv az esztendő történéseit, 36 oldal mellékletben találhatóak meg az eredmények, egymillió karaktert és több mint hatszáz képet tartalmaz a kiadvány.

„Igyekeztünk ezúttal is többfajta műfajú írásokkal megtölteni a könyvet, szubjektív anyagok, glosszák, interjúk teszik teljessé, és természetesen külön kell említeni a sporttörténelmi phjongcshangi diadal feldolgozását. A gyorskoris fiúkkal és az őket felkészítő szakemberekkel kapcsolatos írásokhoz exkluzív fotózást rendeltünk – Baksa Norbert fotóművész szenzációs képeket készített, amelyek nagy örömünkre a főszereplőket is örömmel töltött el” – említetett még Amler Zoltán.

forrás: olimpia.hu