“Az edzőnek lángolnia kell, hogy a tanítványai pislákoljanak!”

Októberben történelmet írt a kínai Saohszingben a maratoni kajakos Csay Renáta, aki huszadik világbajnoki címét szerezte. Edzőjével, Sztanity Lászlóval beszélgetett a Magyaredzo.hu tanítványáról, a sportág szeretetéről, mint fő hajtóerőről, kettejük kapcsolatáról, edzésmódszereiről és persze arról, belőle hogyan lett edző.

Mióta dolgoznak együtt Csay Renátával?

Még a nyolcvanas évek végén, tizenegy éves korába került le hozzánk, a Rába ETO-ba, és már akkor is olyan céltudatos volt, mint most. De edzőként tizenhét éves korában, azaz 1994-ben vettem át teljesen a felkészítését, és később ugyan volt néhány év, amikor Budapesten edzett Kolozsvári Gáborral vagy Ludasi Róberttel, da sosem szakadt meg köztünk a kapcsolat, mert időnként akkoriban is lejött Győrbe edzeni a maratoni versenyekre. 2004-től pedig újra együtt dolgozunk.

Milyen vele dolgozni?

Nagyon jó a munkakapcsolatunk, az edző-tanítvány viszonyon túl emberileg is jóban vagyunk egymással. Minden szeptemberben, mikor elkezdjük a felkészülést, megkérdem, hogy na, folytassuk a munkát? Mire ő mindig azt válaszolja, hogy „nem is értem, Laci bá miért kérdez ilyeneket”. Egyébként nem tegez engem, holott már sokszor felajánlottam neki, de azt mondja, egyszerűen nem áll rá a szája, megszokta a magázást, hiszen gyerekkora óta dolgozunk együtt.

Edzés előtt tíz-tizenöt percet mindig beszélgetünk egymással,

ez alatt igyekszem felmérni, milyen állapotban van, hogy az edzésmunka hatásfoka a lehető legnagyobb legyen. Renáta nagyon lelkiismeretes, és nemcsak mindent elvégez, de imád kajakozni, annyira, hogy akkor is lejön, ha nincs kötött edzésprogramja.

Miért lett belőle kajakosként maratonista?

Ennek leginkább alkati okai vannak, hiszen ahhoz, hogy valaki kiemelkedően jó legyen ötszáz méteren, magasság és testtömeg kell. Így van ez más állóképességi sportágakban is, atlétikában vagy úszásban a sprinterek robosztusak. Renáta tehetsége egyébként hamar kiderült, ötszáz méteren ifi válogatót nyert kajakban, a testi adottságai azonban a hosszabb távokra alkalmasak, és fokozatosan váltott a maratonira, miután a kilencvenes éve második felében végleg kiderült, hogy ez fekszik neki.

Ráadásul ilyen sokáig, hiszen még 42 évesen is világbajnoki formában van.

Előfordult már hasonló a sportágban, elég csak a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánra gondolni. Persze a gének is sokat számítanak, de azt hiszem, a sportág szeretete Renáta valódi titka,

edzéseken állandóan mosolyog, és folyamatosan keresi a kihívásokat.

Örömét leli abban, hogy kajakozik, és egy hosszabb felkészülésnél rengeteg számít, hogy nem szenvedésként éli meg a fájdalomküszöb újabb és újabb átlépését, hanem más oldalról fogja meg.

Azért lazítanak néha?

Persze, van olyan átvezető rész, amely megtöri az edzést, és nem időre kell csinálnia, csak élveznie. Ilyenkor mindig arra kérem, csak figyelje a madárcsicsergést. Edzőként nagyon fontos észrevenni azt is, mikor volt elég aznap, mert látni a sportolón, ha „lemegy a mozgás”. Át is szoktuk beszélni a munkát. Azt szoktam mondani, azért kell az edzésterv, hogy tudjuk, mennyivel tértünk el tőle, ami persze erősen le van sarkítva, de a lényeg az, hogy van egy váz, amihez az ember próbálja tartani magát, és amire a pillanatnyi szituációt, állapotot ráépíti.

Egyéni vagy a páros áll közelebb Önökhöz?

A páros felkészülés nehezebb, mert alkalmazkodni kell egy másik emberhez is, míg az egyesben csak önmagára kell koncentrálnia. A másik oldalról viszont a felelősség is megoszlik. Ha jól számolok, Czéllai-Vörös Zsófia, akivel most Renáta világbajnokságot nyert, már a hetedik párja. De egyébként is sokat edzőtáborozunk együtt más csoportokkal, és nincs benne semmilyen féltékenység a fiatalabbakkal szemben. Bárkivel jól megtalálja a hangnemet, és a tapasztalat persze sokat nyom a latban, de most sem viselkedik főnökként.

Erre a világbajnokságra határozott céllal mentek?

Igen, úgy mentünk oda, hogy meg szeretnénk szerezni a huszadik világbajnoki címet, a második hely nem lett volna elég. Versenyzőként mentálisan nem egyszerű kezelni azt a helyzetet, hogy csak az első hely számít.

Hogy tudják ennyi év és ennyi munka után újra és újra motiválni magukat?

A tizenhatodik világbajnoki cím után vetődött fel bennem először, hogy meddig folytassuk, aztán mikor meglett a tizennyolcadik, már megvolt az új cél: megszerezni a huszadikat! Ez motivált minket. A folytatásról most még nem beszéltünk, de ha egyszer majd úgy érzem és látom rajta, hogy inkább már nyűg neki a munka, mint élvezet, akkor szólni fogok neki, hogy hagyja abba. De amíg érzi magában az erőt és a lelkesedést, amíg képes magát mentálisan és fizikailag olyan állapotba hozni, hogy világbajnoki címet nyerjen, addig nincs szó ilyesmiről.

Szoktak színesíteni az edzéseken?

Renáta a felmérések alapján hat-nyolc éve ugyanazt a szintet képes produkálni, és ebben szerepe van annak is, hogy végez kiegészítő mozgást is, illetve minden évben mást helyezünk előtérbe, hol az ergométeres edzéseket, hol a hegyi futást, és sorolhatnám. Kell valami új inger minden évben.

Egy kicsit olyan érzésem van, Ön ugyanolyan szeretettel gondol az edzősködésre, mint Csay Renáta a versenyzésre…

Az elmúlt évtizedekben egyszer sem mondtam azt, hogy dolgozni megyek, hanem hogy a csónakházba. Én egyébként focizni kezdtem Győrben, és az öcsém, a K-1 ötszáz méteren montreali olimpiai ezüstérmes Sztanity Zoltán révén jöttem át ebbe a sportágba, és sokat számított, hogy nagyon jó csapatba kerültem. A hetvenes évek végén a klubnál felajánlottak egy edzői állást, amit eleinte nem akartam elfogadni, de a végén olyan helyzet elé állítottak, hogy nem volt más választásom. Így csöppentem bele, de hamar megéreztem, hogy van némi affinitásom az edzői hivatás iránt, 1986-ban már világbajnokom volt, Povázsán Katalin, aki Mészáros Erikával nyert K-2 ötszázon Kanadában. Egy sportolónak, aki edzőnek adja a fejét, el kell fogadnia, hogy eddig őt szolgálták és segítették, de ezentúl neki kell szolgálnia és segítenie másokat. Az én pillanatnyi hangulatom sosem befolyásolhatja a sportolómat, ha zuhog kint az eső, és a tanítványaim kint dolgoznak, én nem ülhetek be az irodámba. Azt szoktam mondani,

nekem lángolnom kell ahhoz, hogy a versenyzőim pislákoljanak.

Büszke vagyok arra, hogy minden régi tanítványommal jó a kapcsolatom.

És az edzőkollégákkal is?

Négy-öt éve Győrben minden hónapban szervezek egy szakmai beszélgetést a különböző sportágak edzői között. Például Petrov Iván képviseli az úszást, Alföldi Zoltán és Halmainé Mészáros Éva az evezést, Farkas Roland az atlétikát, Szűcs Róbert a tornát, Nagy Zoltán az ökölvívást, Boros László a lövészetet, Gyimes Nikolett a cselgáncsot és Kaiser János a súlyemelést. Fontosnak tartom, hogy a különböző sportágak edzői ismerjék egymást és tanuljanak egymástól. De másképp ezt nem is lehet csinálni, csak maximális alázattal.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók