Az átállás lehet az egyik legnagyobb ellenfele Boros Adriánnak a vb-n

Az utazástól és az átállástól tart Boros Adrián, de reméli, hogy fejben ezt rendbe tudja tenni, és ki tudja hozni magából a maximumot a Kínában rendezendő maraton világbajnokságon.

Boros Adrián is Tolnán, Barina József irányítása alatt készült ezen a héten a többi férfi kajakossal egyetemben. A világ élvonalába tartozó maratoni versenyzőnek kifejezetten jót tett, hogy nem egyedül kellett edzenie.

„Nyolcan voltunk a héten, edzéseken is meccseltünk, nagyobb volt a motiváció. Előtte sem ment rosszul a kajakozás, az idei szinte összes nemzetközi versenyen érmet tudtam szerezni, az Eb-n és a világkupákon is. A válogató után nem tudtunk pihenni, így a múlt hétre muszáj volt egy kis pihenőt beiktatni. Van még egy hét komoly edzés,

szerintem nem lesz gond, gyors is leszek, bírós is leszek.

Kicsit nehezíti a dolgunkat, hogy azért beköszöntött a hideg, reggelente 9 fokban eveztünk, amire a 20 fokos meleg után vigyázni kell, főleg, hogy az ember edzés közben azért vizes lesz, de szerencsére eddig elkerültek a betegségek” – mondta kérdésünkre Boros Adrián, aki egyesben és párosban (Máthé Krisztiánnal) is rajthoz áll a világbajnokságon.

„Mindkettőt szeretném megcsinálni százszázalékosan, egyik sem élvez prioritást a másikkal szemben. Ha az egyiket meg tudom csinálni úgy, hogy mindent beleadok, akkor a másikat is. Jósolgatni nem szeretnék, meglátjuk, hogy mire lehet ez elég. Akkor leszek elégedett, ha a vébé után elmondhatom, hogy a maximumot hoztam ki magamból, és nem zavart be semmilyen külső körülmény a versenyembe” – nyilatkozta Boros Adrián, akinek kisebb problémát jelenthet az akklimatizálódás, főleg, hogy keletre utaznak, és az érkezés után néhány nappal már versenyeznie is kell.

„Rengeteget utazok, ezért tudom, hogy nekem ez okozhatja a legnagyobb problémát. Ha 300 kilométerre megyek, akkor is szeretek egy nappal korábban odaérni. Itt hat óra lesz az időeltolódás, de inkább a 20 órás utazás fog megviselni. Versenyeztem már azon a helyen, ahol a kínai vébé lesz, és sajnos a keleti utazással vannak gondjaim. Amikor Amerikába megyek, akkor elég egyszer fennmaradnom, és már át is álltam, de itt sajnos pont rossz irányba megyünk,

van, hogy két hét is kell, mire át tudok állni.

Szerencsére azonban nekem nem kell egyből versenyeznem, lesz egy-két napom, hiszen kedden érkezünk, és szombaton lesz az első futamom. Fejben kell ezt rendbe tennem, nem szabad kétségbe esnem. Próbálok majd minél többet pihenni.”

Párosban Máthé Krisztiánnal áll rajthoz, ő itt nyilatkozott a várakozásairól.

A magyar válogatott október 14-én, hétfőn utazik ki a vébére, a keddi kiérkezést követően szerdán edzenek egyet, csütörtökön pedig már kezdődnek is a versenyek.

A magyar felnőtt válogatott kerete:
NK-1 rövidkörös: Czéllai-Vörös Zsófia; Kiszli Vanda
NK-1: Czéllai-Vörös Zsófia; Kiszli Vanda
NK-2: Kolozsváriné Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia; Kiszli Vanda, Pupp Noémi
K-1 rövidkörös: Máthé Krisztián; Mészáros Márton Sándor
K-1: Boros Adrián; Györgyjakab Máté
K-2: Boros Adrián, Máthé Krisztián; Mészáros Márton, Aranyosi Gábor

NC-1 rövidkörös: Bragato Giada; Kisbán Zsófia
C-1: Bragato Giada; Kisbán Zsófia
C-1 rövidkörös: Laczó Dániel; Dóczé Ádám
C-1: Dóczé Ádám; Horváth Márton
C-2: Laczó Dániel, Nagy Gergely Balázs; Dóczé Ádám, Simon Sebestyén

U23-as keret:
NK-1: Katona Lili; Nagy Viktória Fruzsina
K-1: Györgyjakab Máté; Béke Kornél
C-1: Laczó Dániel; Török Aurél

Ifjúsági keret:
NK-1: Rendessy Eszter; Csikós Zsóka
NK-2: Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter; Csonka Eszter, Csengeri Evelin
K-1: Vékássy Bendegúz; Petró Vince
K-2: Vékássy Bendegúz, Redl András; Őry Zsombor, Erdélyi Tamás
C-1: Kollár Kristóf; Horváth Benedek
C-2: Kollár Kristóf, Hodován Dávid; Horváth Benedek, Nagy Olivér
C-1: Molnár Csenge; Meczkó Viktória

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók