Mégse

Átesett a tűzkeresztségen a Balla, Devecseriné páros

Pályafutása első melegvízi edzőtáborában tökéletes körülmények között készülhetett Montebelóban Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső. Női kenu párosunk versenyen is elindult, és már rekordot is evezett annak ellenére, hogy még az alapozás kellős közepén járnak mindketten.

Hír

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső szakított az eddig jól bevált hagyományokkal, és pályafutásuk során először nem itthon készültek, hanem két hétre kiutaztak Portugáliába melegvízi edzőtáborba Szabados Krisztián irányítása alatt.

„Ez az első alkalom, hogy melegvízi edzőtáborban készültünk. Csodálatos környezetben, kiváló szállás és pálya állt rendelkezésünkre – kezdte az edzőtábor értékelését Balla Virág. – Maximálisan el tudtuk végezni az edzőnk által kiírt edzésmunkát, miután az időjárás is kedvező volt végig a két hét alatt. Mielőtt kiutaztunk, volt bennem egy kis félsz, mert hallottuk, hogy nagyon szeles tud lenni az itteni pálya, de szerencsére erre nem volt példa.”

Balla Virág elmondta, hogy akárcsak a többiek, ők is még csak az alapozó időszakban vannak, hosszú evezéseket kondival és futóedzésekkel egészítették ki. „Szerintem már most jó formában vagyunk Kincsővel, voltak hosszabb pályaevezések időre, amiken

sikerült rekordot eveznünk két hét után.

Valamint elindultunk a Nelo Winter Challange nevezetű versenyen, ahol kicsit fel tudtuk eleveníteni, milyen érzés versenyezni. Nagyon jó hangulatban, nagyon sok kilométert tudtunk gyűjteni, és hogy ne legyen túl monoton, résztávos edzésekkel színesítettük a programunkat.”

„Én elsősorban annak örültem, hogy itt melegebb volt, mint otthon – kezdte Devecseriné Takács Kincső az első melegvízi edzőtáborról. – Szerencsére egész télen tudtunk minden héten evezni, de jó érzés volt végre lazán öltözve kenuzni. Nekem kicsit furcsa érzés volt, hogy más nemzetekkel együtt edzőtáborozunk,

az első pár nap inkább versenyhangulatom volt.

Annak ellenére, hogy sokan táboroztak a központban, mindig tudtunk a vízen arra menni, ahol más nem volt. Az apartmanban volt konyha, így meg tudtuk magunknak főzni azokat az ételeket, amelyeket Marics Balázs dietetikus az edzéseink mellé összeállított. Összeségében úgy érzem, ez alatt a két hét alatt elég kilométert gyűjtöttünk ahhoz, hogy jó alapokkal folytassuk otthon a munkát. Jól ki tudtuk használni ezt a két hetet Portugáliában, de már nagyon várom, hogy otthon, a megszokott környezetben készülhessünk.”

Fő céljuk természetesen a C-2 500 méteres olimpiai szám, ám páros edzésük még nem volt. „Amint hazaértünk, szombaton lesz az első páros edzésünk, amit izgatottan várok, mivel megérkezett az új páros kenunk. Elsődleges célunk idén, hogy az olimpiai válogató megnyerjük párosban. Utána két világkupán a másik magyar egység előtt kell végeznünk. Ha ezeket a kitételeket teljesítjük, akkor szerepelhetünk az olimpián” – mondta Balla Virág.

Két legjobb női kenusunk még egy edzőtáborba elvonul a válogató előtt, de ezúttal nem külföldre: március 9. és 21. között otthon, Szolnokon készülnek majd.

Az ICF támogatja a tokiói olimpia és paralimpia elhalasztását

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) üdvözli a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a tokiói olimpia szervezői és a japán kormány által meghozott döntést, hogy elhalasztják az idei olimpiai és paralimpiai játékokat - áll az ICF keddi hírlevelében.

Hír

Az ICF szerint az érintettek nehéz döntést hoztak, de ez a helyes út és a legjobb irány a sportolók számára.

„Gratulálunk a NOB-nak, a japán kormánynak és a 2020-as tokiói olimpia szervezőinek a bátor, és rendkívüli jelentőségű döntéshez” – mondta az ICF elnöke, Jose Perurena.

„Helyesen tették az érintettek, hogy a végsőkig kitartottak az olimpia és paralimpia idei megrendezése mellett. Hatalmas feladat egy olyan esemény elhalasztása, mint az ötkarikás játékok, ilyen döntést csak elkerülhetetlen esetben szabad hozni. A koronavírus világszintű elterjedése azonban éppen ilyen. A döntéshozók egyértelműen az olimpiai család, valamint a nemzetközi közösség egészségét és biztonságát helyezték előtérbe.”

“Az ICF kész együttműködni a NOB-al abban, hogy a halasztás minél zökkenőmentesebb legyen. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy

a tokiói olimpia hihetetlenül sikeres lesz,

függetlenül attól, hogy mikor rendezik meg.”

Jose Perurena arról is beszélt, hogy a koronavírus már eddig is sok bizonytalanságot okozott az idei kajak-kenu szezonban, és ez elsősorban azoknak a versenyzőknek jelentett problémát, akik még olimpiai kvótáért küzdenek. Azt is elmondta, hogy sportolóiknak a világ számos pontján az elmúlt hetekben nem volt lehetőségük a vízreszállásra. 

A közlemény hozzátette, hogy az ICF hamarosan életbe lépteti azt a vészforgatókönyvet, amelyet az olimpia és a paralimpiai játékok elhalasztása esetére készített, de előbb megvárja a NOB hivatalos állásfoglalását az olimpia új időpontjával kapcsolatban. 

Az ICF elnöke ugyanakkor türelmet kért a kajak-kenus családtól, mivel a vírus folyamatos terjedése továbbra is problémát okozhat az események szervezőinek, valamint a sportolóknak.

Nem ért sokként az olimpia elhalasztása

Csipes Tamara aranyesélyesként utazhatott volna idén nyáron a tokiói ötkarikás játékokra - írja az origo.hu. Az olimpiai bajnok a 2017-es szezont szülési szabadság miatt kihagyta, egy évvel később viszont már aranyérmet nyert a portugáliai világbajnokságon. Tavaly már a magyar csapat egyik legnagyobb sztárja volt a szegedi olimpiai kvalifikációs vb-n, egyesben és a női kajaknégyes tagjaként is aranyérmes lett, így nagy reményekkel vágott neki a felkészülésnek. A koronavírus-járvány ugyan közbeszólt, de Csipes Tamara koránt sincs elkeseredve az olimpia elhalasztása miatt, mert plusz egy év felkészüléssel még magabiztosabban utazhat majd Tokióba.

Hír

– Hogyan érintette, hogy elhalasztották az olimpiát?

– Számítottunk rá. Napok óta kaptuk a rossz híreket a dél-afrikai edzőtáborban, így mondhatom, hogy nem ért sokként. Sőt, ilyen körülmények között nagyon nehéz lett volna felkészülni, ami sokkal lehangolóbb lett volna, mint a halasztás.

– A Budapesti Honvéd Facebook-oldalán azt mondta, hogy vannak érveim pro és kontra, de nem vág földhöz, hogy egy évvel elhalasztják az olimpia rajtját. Mi szól mellette, és mi ellene?

– Sportolóként sokszor nem vagyok elég magabiztos, és felvetődik bennem, hogy vajon jól végeztem-e el a felkészülést az adott versenyre, így az egyik érvem a halasztás mellett, hogy van még egy egész évem kiküszöbölni a hiányosságaimat. Sokszor érzem azt is, hogy az anyaság és a sportkarrier között egyensúlyozva kevés az időm, és emiatt csúszik el az életemben egy-egy fontos részlet, ami előre vinne, de egy év elég idő lehet ezekre a részletekre is. Természetesen a halasztás mellett szól az a tény is, hogy mivel korlátozott lehetőségeink vannak a felkészülésben, illetve a meleg vízi edzőtáborunk is meg lett szakítva, így már nem a tervezett menetrend szerint készültünk volna az idei olimpiára, ezért nem tudtam volna azt mondani, hogy sikeres lesz a verseny. Viszont emellett nagyon

vártam már az idei szezont, jól éreztem magam a hajóban,

és nagy volt a lendület, ami fontos tényező a versenyek előtt, azonban erre idén már nem lesz szükség. Nehéz egyik napról a másikra újrahangolni a munkát, új lendületet venni és kitűzni ugyanazt a célt egy későbbi dátumra. Négy évet várni egy versenyre hosszú idő, és ez a plusz év a türelem próbája is lesz. Ráadásul úgy terveztem, hogy a következő évemet abszolút az anyaságra, a sportkarrierem utáni életre összpontosítottam volna, amit huszonegy év kötöttségekkel teli élsport után borzasztóan várok már, emiatt is soknak érzem az egy évet.

– Azt is mondta, nem érzi azt, hogy bármiféle akadálya lenne annak, hogy jövőre is úgy teljesítsen, ahogyan idén szeretett volna. A szavaiból azt vettem ki, hogy nagyon jó formában érzi magát. Így van?

– Még csak négy hete kezdtük meg a vízi felkészülést, így ezt még túlzás lenne kijelenteni, de az első evezések jól sikerültek, és ez bíztató volt.

– Dél-Afrikában mennyit éreztek ebből a koronavírusos jelenségből? Készültek rá, hogy haza kell jönniük, vagy hirtelen döntés volt?

– Minden nap kaptuk a híreket, sokszor egy napon belül két ellentétes információt is fel kellett dolgozni. A hazautazással kapcsolatban is ez volt, így számítottunk rá, annak ellenére, hogy maradni akartunk, hazahívtak minket a bizonytalan helyzet miatt.

– A Dél-Afrikából való hazaérkezés után mindenkin koronavírus-tesztet végeztek. Ennek meglett már az eredménye?

– Igen,

az egész csapatnak negatív lett az eredménye,

és azon vagyunk, hogy ez így is maradjon.

– Hogy néz ki egy ilyen vizsgálat?

– Kenetet vesznek a garatról. Előtte nyolc-tizenkét óráig nem javasolt enni, inni, fogat mosni az eredmény pontossága érdekében.

– Milyen számokban szeretett volna elindulni az olimpián?

– Egy sikeres válogató után akár három számban is rajthoz állhattam volna, és meg szerettem volna mutatni, hogy a csapatunk minden egysége kiemelkedően tud teljesíteni.

– Milyen tervei vannak most, hogy talán egyetlen verseny sem lesz nyáron?

– A következő három hónap egy hosszú és nyugodt alapozás lesz, utána lesz egy igazi nyári vakációm, ami nekünk sosincs az augusztusi versenyek miatt, ezután pedig kezdjük újra, amit idén már elkezdtünk. Nem szeretném, ha a versenyzésről szólna a következő időszak, akkor sem, ha esetleg nyár végén rendeznek valamit. A karrierem során két szezon is volt, amikor nem versenyeztem, és nem volt hatással a következő évemre, így emiatt nem aggódom.

– Most házi karanténban vannak? Hogy telik egy napja?

– Nincs kötelező karanténunk, járunk napi egyet edzeni is, így valamennyire megmaradt a rutin. Természetesen nem hiányzik nekünk sem ez az armageddon állapot, így a vízitelepen csak a mi ötfős csapatunk tartózkodhat, és ezen kívül otthon próbáljuk átvészelni ezt az időszakot. Ami nekem egy majdnem két és fél éves öntudatos, örökmozgó kislánnyal nem unalmas, ámbár sokszor emberpróbáló.

– Más-e az anyaság, mint egy éve volt? Ugyanolyan fárasztó? Egy évvel ezelőtt Olívia még rendszeresen felkelt éjszaka. Most már valamelyest könnyebb, vagy ahogy nő, úgy jönnek újabb és újabb megoldandó feladatok?

– Minden korszaknak megvannak a maga nehézségei és szépségei egyaránt. Nem gondolom, hogy más lenne az anyaság, inkább beleszoktam, sokkal rutinosabb vagyok már így két év után. Most a dacos Olíviával küzdök, de szerencsére a nyugodt alvás ideje eljött pár hónapja, ráadásul van még egy évem kipihenni az elmúlt kettőt.

forrás: origo.hu