Átadták a Szekszárdi Kajak-Kenu SE megújult edzőközpontját

Ünnepélyes keretek között adták át a Szekszárdi Kajak-Kenu SE megújult edzőközpontját Fadd-Domboriban.

Ünnepélyes keretek között adták át a Szekszárdi Kajak-Kenu SE megújult edzőközpontját Fadd-Domboriban. Mint azt Jámbor Attila, az egyesület elnöke elmondta, a korábbi OTP-nyaraló szerkezetileg jó állapotban volt, azonban felújítást igényelt. A 15 millió forintos vételár – melynek közel 80 százalékát az SZKKSE, a fennmaradó hányadának nagy részét a szövetség és Szekszárd város önkormányzata biztosította – mellett még 30 millió forintból szedték ráncba az épületet. Új szigetelést kaptak a helyiségek, kicserélték a villany- és vízvezetéket, valamint a nyílászárókat, de az udvart is új térköves borítás fedi.

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke kiemelte, az elmúlt évek elvégzett munkája, valamint e projekt után a regionális központ motorjává vált az egyesület. Ács Rezső polgármester pedig azt hangsúlyozta, most már minden adott ahhoz, hogy hosszú évekig válogatott, illetve világbajnok sportolókat köszönthessenek az edzőközpontban.

Cikk forrása: teol.hu

Fotó forrása: Szekszárdi Vasárnap/Kiss Albert

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók