Mégse

Arany párosban, biztató előfutamok négyesben

Magyar aranyérem született a férfi kajakosok 200 méteres páros versenyében a duisburgi Világkupán. Négyeseink is remekül mentek az előfutamokban.

Hír

Kisebb meglepetésre a fiatal Apagyi Levente és Csizmadia Kolos nyerte a sprintszámot. „Olyan ellenfeleik voltak, mint az orosz páros, amelynek egyik tagja olimpiai bajnok volt Londonban.

Nagyon nagy eredmény ez Leventééktől, sokat dob majd ez a pályafutásukon”

– mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

A duisburgi Világkupa magyar szempontból az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye, a férfi kajak négyesek 500 méteres versenye az előfutamokkal kezdődött meg, ahonnan az elsők automatikusan a döntőbe jutottak. A Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István egység meg is nyerte futamát az abszolút legjobb idővel, így készülhet a döntőre, míg a Mozgi Milán sztrókolta, Balaska Márk, Birkás Balázs és Somorácz Tamás alkotta hajó második lett a világbajnok német hajó mögött, ezzel a vasárnap délelőtti középdöntőben folytatja.

„Nagyon magabiztos volt mindkét egységünk, elégedett vagyok velük. Sanyiék nagyon simán nyerték a futamukat, a másik hajó pedig útközben saját maga úgy döntött, hogy Márk helyett Milán fog sztrókolni, mert

szerintük így a legtökéletesebb a hajó.

Meglátjuk, hogy a középfutamban majd ki foglalja el az első beülőt” – nyilatkozta Hüttner Csaba.

A rendkívül fiatal Nagy Bianka, Molnár Csenge páros az új olimpiai szám, a C2 500 m döntőjében a kiváló, ötödik helyen zárt.

Az első nap után elégedett a mezőny

A német csapat egyik legjobb kajakosa, Felix Frank elégedett a szervezéssel. Ő három számban, K-1 500, valamint K-4 500 és 1000 méteren is rajthoz áll a hétvége során. A brit kenus, Jonathan Jones szerint Szolnok szép város és őt nagyon emlékezteti Szegedhez, a japán női négyes versenyzője, Mihana Shishido pedig azt mondta, hogy jobban szeret kajakozni, mint tanulni. A szolnoki verseny első napja minden általunk megkérdezett versenyző számára kiválóan telt.

Egyetemi VB
Hír

Pénteken rendezték az 1000- és az 500 méteres elő és középfutamokat a Szolnokon zajló Egyetemi és Főiskolai Kajak-Kenu Világbajnokságon. A erősebb csapatok versenyzői az előfutamokból egyből a szombati és a vasárnapi döntőkbe kerültek, de azok a sportolók is jókedvűen nyilatkoztak, akik csak a középfutamból, vagy onnan sem jutottak be a legjobbak közé.

“Csak vasárnap fogunk versenyezni, de a társaimmal már kipróbáltuk a pályát, jót eveztünk és kényelmesnek találjuk az itteni körülményeket” – mondta a japán női kajaknégyes tagja, Shishido Mihana, aki az 500 négyes mellett K-2 200 méteren is rajthoz áll majd. A 22 éves versenyző elárulta, hogy bár egyetemista, de a matematika-tanulásnál sokkal jobban szeret kajakozni.

Három számban is rajthoz áll a német egyetemi válogatott egyik legjobbja, a kajakos Felix Frank. A versenyző tagja az 1000 méteren és a 500-on rajtoló négyeshajónak, valamint indul K-1 500 méteren is. Ma mindhárom versenyszám selejtezőjéből futamgyőztesként jutott a döntőbe.

“Egész évben a felnőtt válogatottal készültem, hetente 20 edzésem van.

Elégedett vagyok a szervezéssel és tetszik a város is, tegnap ettem egy finom gulyáslevest az egyik szolnoki étteremben” – mondta Felix Frank, aki létesítmény-üzemeltetési mérnöknek tanul.

A brittek kenusa, Jonathan Jones is jól szerepelt ma, C-1 500 és 1000 méteren egyből döntőbe jutott.

“Szerintem ennek a reggatának jobb a hangulata, mint egy  felnőtt világversenynek, mert

az itt vízre szálló sportolókban több a közös, hiszen mindannyian hallgatók is vagyunk.

A városban sok szép régi épületet láttam, szerintem hasonlít Szegedre” – jelentette ki a gépészmérnöknek tanuló kenus.

Az világbajnokságon szombaton délelőtt rendezik az 1000 méteres döntőket, délután pedig a 200 méteres előfutamokat.

Magyar és fehérorosz dominancia 500-on

Az 500 méteres döntők során is a magyar csapat szerepelt a legjobban Szolnokon, az Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokságon. A házigazdák 5 arany- és 3 ezüstéremmel zárták a vasárnap délelőttöt, míg a fehérorosz csapat egy aranyérmet, viszont 5 második helyezést és 1 bronzérmet is gyűjtött.

Hír

Férfi K-1 500 méteren a tegnapi hosszabb távhoz hasonlóna Steven McTavish kifogott a mezőnnyel. Ugyan a magyar Noé Zsombor kezdett jobban, féltávnál azonban az ausztrál versenyző utolérte és végül több mint két másodperccel nyert a magyar kajakos előtt, a harmadik pedig a németek egyik legjobbja, Felix Frank lett.

A férfi kenu egyeseknél a fehérorosz Krysko kezdett jól, de aztán jött a magyar Viola Viktor és mellette a brit Jonathan Johnson is. Végül a finisben a magyar versenyző ment a leggyorsabban és hajszállal megverte a fehéroroszt, a bronzérmet pedig Johnson szerezte meg.

Női kajak egyesben a német versenyző kezdett jól, de a cseh Katerina Slivanska is gyors volt az első kétszáz méteren. A magyar Szénási Zsófia azonban nem vesztette el hidegvérét, a saját taktikája szerinte evezett végig és a hajrát ő bírta a legjobban, így a mellette rajtoló Neumiarzhytskaya-val együtt felőrölte a mezőnyt. Zsófia hajszállal a fehérorosz előtt lett első, míg a német Koether végül bronzérmet szerzett.

A női kenusoknál C-1 500 méteren a magyar Kisbán Zsófia nyert elképesztő fölénnyel fehérorosz és ukrán riválisa előtt.

“Arra gondoltam, hogy elejét meghajtom, mert tudtam, hogy az ukrán lány maratonista, így biztos, hogy a végét bírni fogja.

Bejött a taktikám “

– mondta Kisbán Zsófia, aki a kenuzás mellett a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-informatika szakos hallgatója.

A párosok között is arattak a magyarok. Férfi K-2-ben győzött a Hérics Dávid, Gacsal Ákos duó, míg a nőknél szintén 500 párosban az U23-as világbajnok Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita egység nyert.

“Azért az U23-as világbajnoki győzelem egy kicsit nehezebb volt, itt úgy álltunk oda, hogy már előre éreztük, ez meglesz. Egyébként ugyanazzal a taktikával versenyeztünk, mint két hete, ha sikerül nyernünk itt 200 méteren is, akkor kiválóan zárjuk ezt a szezont” – mondta Malcsiner Eszter.

Női kenuban a fehérorosz Trukhanovich, Vikhruk páros nyert, itt második lett a magyar egység, vagyis Kisbán Zsófia és Sáling Laura, míg férfi kenuban a lengyel Aleksander Kitewski, Grzegorz Brynski duó volt a leggyorsabb.

A férfi kajaknégyesek olimpiai számában a Tobias-Pascal Schultz, Björn Barthel, Felix Frank, Felix Landes összeállítású egység nyerte a világbajnoki aranyérmet, mögöttük a magyarok lettek a másodikok, a bronzérmet pedig Fehéroroszorág szerezte meg.

C-4 500 méteren a Simon Hajek, Sebastian Maizner, Jakub Brezina, David Machácek alkotta négyes lett az első az ukránok és a fehérorosz négyes előtt.

“Rengeteg jó egység szerepelt a döntőben, csak az utolsó 50 méterünknek, a nagy hajrának köszönhetjük, hogy nyerni tudtunk.

Azt hittem, hogy elájulok a végén, annyira kihajtottam magam, így viszont most nagyon boldog vagyok.

Tetszik a pálya, bár féltem kicsit, hogy lötyögni fog a víz, de nem voltak hullámok” – mondta David Machácek, aki a Prágai Műszaki Egyetemen mérnöknek tanul.

Női négyesben Lengyelország (Dominika Wlodarczyk, Paulina Markiewicz, Klaudia Cyrulewska, Malgorzata ) szerzett világbajnoki aranyérmet a német hajó előtt, a harmadik helyért pedig nagyot csatáztak a fehéroroszok, a magyarok és a spanyol egység, bronzérmet végül Fehéroroszország viheti haza.

Délután a 200 méteres döntőkkel zárul az Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokság Szolnokon.