Ahogy az anya, Messina Györgyi látja:
– Egy felnőtt versenyző is kaphat még anyai útravalót?
– Részemről már nincs más ilyenkor, csak a szeretetet és biztatást küldök. Rékának az alkata miatt – amit sajnos tőlem örökölt – kétszer annyit kellett bizonyítania, mint másnak; de ő a példa, hogy a kitartás meg a szorgalom némi tehetséggel párosulva el tud vezetni a sikerhez. Adott esetben még akkor is, ha a hosszabb karú és lábú lányok közt dupla annyi edzésre és elszántságra van szükség.
– Kitől örökölte Réka ezt az elszántságot?
– Inkább az apukától. Ha valamit nagyon szeret csinálni és még ért is hozzá, akkor azt maximális intenzitással csinálja.
Ahogy az apa, Hagymási Róbert látja:
– Remélem, hogy ez részben fedi a valóságot, de szerintem Rékában még nagyobb a tűz, a lelkesedés meg az elszántság, mint bennem volt annak idején. Ehhez biztosan hozzájárult, hogy tényleg eleve hátrányból indult és nagyon sok problémával kellett szembenéznie. Például a négyesből is próbálták mindig kihagyni, mert a mérete miatt nem bíztak benne. Ezért egy örökös bizonyítási vágy motiválta, hogy csak azért is képes a világ legerősebb kajakos nemzetében évről évre odakerülni a válogatottba, és ez eddig így is történt. Serdülő kora óta folyamatosan indult az adott év nemzetközi versenyén és reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik is.
– A tavalyi év mindenképp mérföldkő.
– Bevallom őszintén, arra, hogy világbajnokként fogja zárni az idényt, senki sem számított. A dobogós helyezésre még talán, de a vb-győzelemre már aligha. Óriási élmény volt mindannyiunk számára.
– Szülőként vagy egykori versenyzőként nézi inkább a versenyeket?
– Elsősorban édesapaként. Persze azért szakmailag is próbálom figyelni a dolgokat. Már a vízre szállás pillanata sokat elárul:
amikor elindul a stégtől, már tudom, milyen mentális és fizikai állapotban van.
Meg aztán a verseny előtti napokban is sokat kommunikálunk és már abból is nagyon sok mindent ki tudok szűrni. Szakmai dolgokba viszont már nem szólok bele, mert arról az élet már bebizonyította, hogy nem igazán szerencsés, hiába áll mögöttem sok éves versenyzői múlt.
– Eszébe jutnak ilyenkor az egykori saját versenyélmények?
– Természetesen. Állandóan feldereng a múlt. Kavarognak bennem az érzések. Együtt dobog az ember szíve a versenyzőkével, amikor elindulnak.
– Mikor volt az utolsó versenye?
– Ha jól emlékszem, 1986-ban. Hát az már eléggé rég volt.
….és ahogy Réka látja:
– Manapság is van még akkora jelentősége a szülők jelenlétének, mint annak idején, mondjuk egy serdülő bajnokságon?
– Nekem ez ma is teljes mértékben biztonságot jelent és nagyon örülök, hogy szinte minden versenyen magam mögött tudhatom őket, szinte mindig itt vannak. Bármire van szükségem, akár lelki támogatásra, akár egyébre, számíthatok rájuk.
– Speciális helyzet, ha valakinek az édesapja is kajakos versenyző volt…
– Igen, bár szakmailag annyira mélyen nem megyünk bele, inkább csak motiválni szokott. De a véleményét persze elmondja és arra én is kíváncsi vagyok. Meg tud erősíteni.
– A tavalyi siker után milyen elképzelésekkel vágott neki az idei szezonnak?
– Mindenképp szeretném folytatni az elmúlt év sikerességét és előrelépni, akár olimpiai, akár egyéb számban, vagy legalábbis hasonló eredményeket elérni. Kemény lesz, mert ismét erősödött a mezőny, de remélem, hogy velük együtt én is.
– Hogyan érzi magát itt, ezen a pályán?
– Nagyon jól. Alapból nagyon szeretek Szegeden versenyezni és mindenképp sokat jelent a hazai közönség jelenléte.
– A döntős esélyek?
– Nem erre a versenyre hegyeztük ki a formánkat, de ettől függetlenül szeretnénk dobogóra állni.
