Mégse

Aki körül letisztult minden

Ismét Pál Zoltán irányításával, és rendkívül kiegyensúlyozottan készül az idei szezonra Dudás Miklós. A korábbi sprinter idén minden olyan számban jól akar teljesíteni, amelyek alapján bekerülhet az 500 négyesbe. Jelenleg Csizmadiai Kolossal és Apagyi Leventével Dél-Afrikában edzőtáborozik, utóbbival K-2 500 méteren is rajthoz áll majd a válogatón. A csapat egyébként a járványügyi helyzet miatt a napokban hazajön, és itthon folytatja az edzéseket.

Hír

Három hete van kint Port Edwardsban, mennyire vált be a helyszín?

Voltam már korábban Dél-Afrikában, de akkor nem itt, hanem Roodeplatban, ahol most is jó néhány magyar versenyző készül. Port Edwards igazi Afrika, bent vagyunk egy kanyonban a hegyek között, közel az óceánhoz, jó idő van, jó vízen készülünk, jó helyünk van. A mi csapatunk mellett itt készül Kopasz Bálint is a szüleivel. Összetartunk, Bálint anyukája, Irén szokott ránk is főzni, ami nagy segítség, mert az étkezést itt amúgy is magunknak kell megoldani. Egyébként ez számomra ideális, tudom tartani az étrendem, és nem csábulok el. Nagyon hangulatos az egész, például a konditerem teljesen más, mint a ma megszokottak. Itt régi rozsdás súlyzókat emelgetünk, némelyiket betonból öntötték ki, ugyanakkor a terem az óceánparton áll, kint majmok rohangálnak a fán, és a munkát ugyanúgy el tudjuk végezni, mintha luxus venne minket körül.

Romantikusan hangzik, de gondolom azért nehezen hagyta itthon a családot….

Persze, a napokban egy éves a kislányom, nehéz elfogadni, hogy nem lehetek vele, ahogy a születésénél sem voltam ott. Ettől függetlenül kiegyensúlyozott vagyok, emiatt nincs bennem görcs. Jól érzem most magam a bőrömben, a családommal minden rendben van, és a csapatban is kiváló a hangulat. Ráadásul a napokban hazamegyünk, mert a kialakult járványügyi helyzett miatt

attól kell tartani, hogy törlik a repülőjáratokat,

és később nem tudunk innen elutazni.

Tavaly, amikor még Hüvös Viktor irányításával készült, nem volt minden annyira egyenes, mint most?

A tavalyi évet fejben elengedtem. Több olyan dolog történt velem, ami egyáltalán nem mindennapos. Megszületett a kislányom, elhunyt a hozzám rendkívül közel álló nagyapám, építkeztem is, mert a babával költöznünk kellett. Nem tudtam mindent megtenni az edzéseken, nem voltam elég felkészült, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen nem jutottam ki a világversenyekre. A hangulattal nem volt baj Hüvös Viktor csapatánál sem, de ott nem én voltam a kiemelt versenyző, miközben az AVSE-nél hozzá voltam ahhoz szokva, hogy rám építik az edzéseket. Most újra Pál Zoltán irányításával készülök, akivel sosem szakadt meg a kapcsolatom teljesen. Vele mindent meg tudok beszélni, mellette kiegyensúlyozottnak érzem magam, és a csapattársaimmal is jól megvagyunk. Négyesben, az edzőmmel, Csizmadia Kolossal, és Apagyi Leventével mindent meg tudunk beszélni, segítjük egymás, tényleg minden ideális most.

Szerzett már felnőtt vb-érmet 200 egyesben, és 500 négyesben is, idén milyen számokra koncentrál majd?

Minden olyan számban szeretnék jó teljesítmény nyújtani, aminek alapján be lehet kerülni az 500 négyesbe. Tehát nem hanyagolhatom a 400 egyest, az 500 párost, és tulajdonképpen a K-1 200 métert sem. 500 párosban Apagyi Leventével szeretném idén kipróbálni magam. Ő nagyon szorgalmas, rengeteget dolgozott az alapozás során, egymást húztuk az edzéseken, úszásban is, futásban is egy szinten vagyunk, és nagyon jó mentalitású versenyzőnek tartom. Egyesben is úgy érzem, hogy jó formában vagyok, talán még sosem dolgoztam ennyit, és végre az étkezésem is rendben van. Nem szabad plusz terhet cipelnem, 100 kilogram alatt tartom a súlyom, és

nincsenek már olyan kilengéseim, mint régen.

Korábban előfordult, hogy három hét szigorú étrend után egy hétig megállás nélkül faltam, most ilyen sincs, és ennek megfelelően le vagyok szálkásodva. 

Azt mindenképpen jó hallani, hogy ennyire kiegyensúlyozott, megváltoztatta az apaság?

Valamennyire biztos megkomolyodtam. Na, nem akarok most úgy csinálni, mintha nem lennék ugyanúgy benne a poénkodásban, vagy a csapaton belül egymás froclizásában, de bekerültem egy másik világba is az apaság által, olyan dolgok váltak fontossá, amelyek korábban nekem ismeretlenek voltak. Fiatalabb koromban előfordult, hogy azért vártam a szabadidőm, mert el akartam menni végre bulizni a haverokkal, most meg azért szeretnék hazaérni, hogy a kislányommal lehessek. Fantasztikus érzés, hogy vár engem otthon az a kis tünemény az édesanyjával.

„A legjobb versenyzőmet ajándékba kaptam”

Igazi unikum volt a sportágban – mesélik róla a kollégák. Tény, hogy rajta kívül nem termett a hazai vizeken olyan edzőnő, aki hasonló sikereket ért volna el a kenus szakágban. Hajdú Gyula egykori trénere, Maros Éva nyolcvanéves.

születésnap
Hír

– Olyan, mintha csak tegnap hagytam volna abba a versenyzést… – mondja nevetve a jellegzetes, rekedtes hangján. Az aktuális korlátozások különösebben nem zavarják; korosztályának egyik legaktívabb Facebook-felhasználójaként ma is napi szintű kapcsolatot tart a sportággal…            

– A lábam miatt most nehezen járok, amit azért is sajnálok, mert még mindig szívesen részt vennék a szövetség munkájában. Annak idején Sarlós Éva vette át tőlem a minősítési rendszer feladatait – sajnos már ő sincs, ahogy sokan mások… De azért hetente még háromszor-négyszer rámtelefonál valaki, és érdeklődik, hogy vagyok. Sok ismerőst gyűjtöttem: ’57 óta vagyok a sportágban…

– Meddig versenyzett aktívan?

– ’61-ig. Korábban úsztam is, de attól egészségügyi okokból eltanácsolt az orvos. Így kerültem a Sirály csónakházba. Mohácsi Ferenc volt az első edzőm, illetve Gelle Sándor. Az ő halála után hívott Cseh Lajos, hogy dolgozzam a szövetségnek. Elsősorban persze edző voltam, a minősítést mindig csak társadalmi munkában csináltam. Pesten, ahol Sziklenka Laci volt a kollégám, csak másodállásban dolgoztam edzőként. 

– Az igazi kihívást és lehetőséget viszont a vidék hozta. Milyen apropóból került Miskolcra?

– Urbán Gyula, az akkori vezetőedző – akivel együtt végeztünk a TF-en –  hívott azzal, hogy a Diósgyőr két csoportnak is edzőt keres. 

– Legnagyobb sikerét Hajdú Gyula révén érte el, az MVSC színeiben. Gondolom, nem ő volt az első kenus, akinek edzést tartott…

– A két edző nélkül maradt csoportban többen is kenuztak. Hajdú Gyula viszont azért volt különleges eset, mert vele valahogy nem jöttek ki az edzők. Az elnök, Kállai József mondta is: „ha már Éva sem bír vele, akkor nem tudom, mit fogunk csinálni”. Gyula elsősorban rövid távon ment jól és már junior korában sorra nyerte a versenyeket. Úgy kaptam őt, mint egy ajándékot. Valahogy rögtön közös nevezőre jutottunk.

– Olyan időszakban szerepeltek az élmezőnyben, amit a magyar kenusport egyik csúcsidőszakának tekinthetünk: jó néhány klasszis közt sikerült bizonyítaniuk. Mi volt a titok?

– Hogy össze tudtunk csiszolódni.

Csak ránéztünk egymásra és már tudtuk is, mi újság van.

Tanítani már nem nagyon kellett őt; persze, ha valamit nem tudtam, akkor megkérdeztem a kollégáimtól. Nagyon sokat segítettek, főként az edzőtáborokban. Szabó Ferenc, Dávid Géza, Tóth Árpi és még sokan mások.

– Elfogadták Önt a kenus edzőnői minőségében?

– Mindig elfogadtak. Sosem volt ezzel probléma. A segítségre viszont más értelemben is szükség volt: három hétre nem lehetett csak úgy letenni Dunavarsányban a fenekemet, és addig ott pihengetni. A szakosztályt addig rá kellett bíznom másra. Nagyon szerettem Miskolcon lenni. Egy butaságot viszont elkövettem ott: férjhez mentem…

– Hajdú Gyula Sarusi Kis Jánossal ’82-ben, Belgrádban szerzett világbajnoki címet. Ez volt a legnagyobb siker – és egyben a legszebb „pillanat” is?

– Voltak azért emlékezetes, szép pillanatok ezen kívül is. Például, amikor ’78-ban Gyula     C-1  500-on indult, szintén Belgrádban. Ott szurkoltam a kis képernyős tévé előtt, megnyeri-e …  A párossal szerencsénk volt. Kár, hogy utána Parti János szétszedte azt a párost, de hát a múltat fölösleges bolygatni. Így alakult. 

– Az edzői hivatás és a vele párhuzamosan végzett versenybírói-minősítési munka mellett jutott ideje, energiája a sporton kívül egyébre is?

– Semmi mással nem foglalkoztam,

az én életem csak a kajak-kenuról szólt.

Reggel korán kezdtem, este pedig előfordult, hogy kilenckor értem haza. A hétvégeken versenybíráskodtam, közben pedig, amikor tudtam, rohantam föl Pestre, meglátogatni az anyámat. 

– Születésnapi kívánságon gondolkodott már?

– Egyedül élek, rokonságom nincsen, de nagyon sok baráttal tartom a kapcsolatot. Ez jó érzés, ahogy például az is, hogy olyan edző követte a példámat Miskolcon, aki annak idején az én csapatomban kenuzott.  Elégedett vagyok az életemmel, kívánságom sincsen, legfeljebb annyi, hogy minél előbb le tudjak menni a harmadik emeletről anélkül, hogy meg kelljen állnom…

VASKUTI ISTVÁN

„Éva néni egy valóságos intézmény volt. Olyan szinten képviselte és tartotta fejben az egész minősítési rendszert, hogy az hihetetlen. Jobban tudta, ki hol, mikor indult és hogyan szerepelt, mint maguk a versenyzők. Ha próbálkozott is valaki csibészségből, esélye sem volt átverni őt. Nagy elismeréssel tekintek rá a minősítő-bírói és az edzői teljesítménye miatt is.”

Az ICF támogatja az új tokiói időpontokat

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését, amely szerint a 2020-as tokiói olimpiát és paralimpiát jövő év júliusában és augusztusában (2021) rendezik meg.

Hír

A NOB és a japán szervezők ma bejelentették, hogy az olimpiát jövő év július 23-tól augusztus 8-ig tartják meg, míg a paralimpiai játékokat augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg.

Az ICF szerint ez a legigazságosabb döntés ami a sportolók és tisztviselők szempontjából születhetett, mert így mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy tisztességesen felkészülhessen a világ legnagyobb sporteseményére. 

“Folytatjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal való együttműködést azért, hogy véglegesítsük azoknak a kvalifikációs eseményeknek az időpontjait, amelyeken meg lehet szerezni a még ki nem osztott kvótákat” – mondta az ICF főtitkára, Simon Toulson.

„A NOB azt is bejelentette, hogy a már kiosztott kvóták a következő évi játékokra is érvényesek, ez a döntést is teljes mértékben támogatjuk.”

“Nyilvánvaló, hogy az idei játékok kényszerű elhalasztása sok kellemetlenséget okozott a sportolóknak, és az egész kajak-kenus közösségnek, ám pontosan tudjuk, hogy világszerte emberek tömegei ennél sokkal nagyobb problémákkal küzdenek.”

Simon Toulson főtitkár arról is beszélt, hogy az olimpiai és a paralimpiai játékok új időpontjai ütköznek néhány olyan eseménnyel, amelyek már szerepelnek az ICF 2021-es versenynaptárában, de a szövetség együttműködik a szervezőkkel, és igyekszik olyan új időpontok kijelölni, amelyek a lehető legkevesebb kellemetlenséget okoznak az érintettek számára. 

“Az olyan hatalmas multisport-események elhalasztása, mint az olimpia és a paralimpiai, sosem egyszerű feladat, és minden érintettnek sok fejtörést okoz” – mondta Toulson.

„Nagyon szerencsések vagyunk az ICF-nél, mert kiemelkedően lojális és professzionális helyi szervezőbizottságokkal működhetünk együtt. Keményen fogunk dolgozni azért, hogy a szükséges változtatások ne okozzanak túl sok kellemetlenséget ezeknek a fontos partnereknek.

„Számunkra továbbra is a nemzetközi kajak-kenu közösség tagjainak egészsége és biztonsága a legfontosabb. Köszönjük mindenkinek az eddig tanúsított türelmét!”

Az ICF hétfői közleményét azzal zárja, hogy ezekben a nehéz időkben is folyamatosan kapcsolatban állnak a NOB-al, és időben beszámol majd a legfrissebb információkról.