Mégse

A tudatosság vezérli az év ifi kenusát

A karácsonyi ünnepeket Angliában munkával, nyelvtanulással és persze edzéssel töltötte az év ifjúsági férfi kenusa, Kocsis Ádám. A 18 éves versenyző alapvetően izgulós típus, de mivel profi módon szeretné űzni a kenut, ezért sportpszichológust is fogadott, hogy minél jobban tudjon teljesíteni.

Hír

„Angliában vagyok, Cambridge-től nem messze – válaszolta Kocsis Ádám arra a kérdésre, hogy külföldön van-e, hiszen furcsán csengett ki a telefonja, amikor felhívtuk. – A családom egy része itt él kint, kijöttem hozzájuk, közben dolgozom, vendéglátózom, ezzel is tanulom a nyelvet. December 22-én jöttem ki, és január elején már megyek is vissza.”

Közben Angliában próbálta szinten tartani magát, kondizott, de január másodikán már itthon jelentkezett edzésre. A 18 éves versenyző azzal nyerte el 2018-ban az év ifjúsági férfi kenusa díjat, hogy az ifjúsági Európa-bajnokságon C1 1000 méteren bronzérmes lett, a vébén ugyanebben a számban negyedikként zárt, és volt az egyedüli ifi korú magyar férfi kenus, aki világversenyen dobogóra tudott állni.

Az év legjobbjai az MKKSZ karácsonyi gáláján (Kocsis Ádám középen fekete öltönyben)

„Nagyon nagy boldogsággal töltött el, amikor a szövetség gálavacsoráján bejelentették, hogy én lettem az év legjobbja. Korábban nem gondoltam rá, akkor kezdtem csak el sejteni, amikor külön asztalhoz ültettek bennünket.

Az a legnagyobb elismerés, amikor az ember a példaképei előtt kaphat egy ilyen díjat”

– mondta Kocsis Ádám.

A fiatal versenyző a szezon előtt gondolkodás nélkül aláírta volna, ha felajánlják neki, hogy ilyen idénye lesz. „Ráadásul a tavaszom nem sikerült túl jól, nem éreztem, hogy ez most egy jó szezon lesz. Úgy álltunk neki a párommal, Zombori Dominikkal, hogy az 1000 párosra koncentrálunk, neki azonban mononukleózisa lett, így egy héttel a válogató előtt vált véglegessé, hogy 1000 egyest kell mennem. Meg is remegett a lábam a rajtnál, mert nem erre készültem, de szerencsére sikerült életem legjobb pályáját jönnöm. Én meglepődtem, de az edzőim nem, ők tudták, hogy képes vagyok rá.

Olyan eufóriát még soha nem éreztem, mint akkor.

Számomra az volt a szezon pillanata.”

Kocsis Ádám szerint az idén sokkal nehezebb dolga lesz, hiszen felkerült az U23-as korosztályba, viszont éppen ezért egyértelműen a párosra koncentrál. „Szeretnénk Dominikkal odaállni 1000 párosban, és megmutatni, hogy fiatalok vagyunk ugyan, de így is el tudunk érni jó eredményt. Ha belefér, akkor egyesben is versenyzem majd, de ebben a korosztályban ilyen fiatalon párosban lesznek nagyobb esélyeink.”

Kocsis Ádám és Zombori Dominik gyerekkoruk óta ismerik egymást, együtt edzenek és együtt versenyeznek

A 18 évesen is rendkívül tudatos kenus úgy gondolja, hogy fizikailag is nagyot kell lépnie előre, de a legnagyobb fejlődésnek fejben kell megtörténnie.

„Én alapvetően egy kicsit izgulósabb fajta vagyok. Meg kell tanulnom kezelni a versenyszituációt, azt, hogy a pályán a rajtban állok. Ezt meg lehet tanulni, és én ennek a tanulási folyamatnak a közepén járok, amelyben segítségemre van egy sportpszichológus is. Mivel profi módon szeretnék mindent csinálni, ami a kenuval kapcsolatos, ezért 2017-től járok sportszichológushoz, akinél nagyon jó kezekben vagyok. Remélem, sokat segít majd abban is, hogy jól sikerüljön a 2019-es szezonom.”

Elkezdődött a vébé a kajak-kenu bölcsőjében, Szegeden

A hivatalos megnyitóval kedden este elkezdődött az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. Az első érmeket már szerdán kiosztják Szegeden.

Hír

A megnyitó előtt Schmidt Gábor köszöntette egy nyílt sajtóeseményen a válogatott tagjait. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondott néhány hasznos információt a versenyzőknek és az edzőknek, majd így fejezte be rövid beszédét: „Mindannyian elkezdtétek írni a történeteteket, amely holnap reggel folytatódik, és reméljük, hogy mindegyik egy sikersztori lesz.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány vette át a szót, és elmondta, hogy egy-két versenyző kivételével, akiknek később rendezik csak a futamát, szinte mindenki itt van Szegeden.

„Csak jó hírekkel tudok szolgálni, a hangárunkban van egy konditerem, ami csak a miénk, a mórahalmi hotelben dietetikus segíti az étkezésünket, mindenki egészséges, a csapat erős, az edzők mindent megtettek, hogy a legjobban felkészítsék a versenyzőket.

Meggyőződésem, hogy ki fogjuk szolgálni a közönséget”

– mondta Hüttner Csaba.

Weisz Róbert, a paraválogatott szövetségi kapitánya is szólt néhány szót a megnyitó előtt: „Számunkra is minden tökéletes, jó a szállás, kiváló az étkezés, ugyanabban a bánásmódban részesülünk, mint az épek. A paraversenyek egyik legkritikusabb részén, a klasszifikáción túlvagyunk, a várakozásoknak megfelelő besorolást kapta mindenki. Szerdán akár már magyar döntősnek is szurkolhatunk, szóval várunk mindenkit a Maty-érre!”

A sajtóeseményt követően megtartották az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság megnyitóját. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azzal kezdte beszédét, hogy talán sokan emlékeznek arra, milyen izgalommal készült az ország, a város és a magyar szövetség két évtizede arra, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportág világbajnokságát méltó körülmények között, a lehető legjobban sikerüljön megszervezni.

„Alighanem végképp meggyőzte a sportág képviselőit, vezetőit:

Szegeden minden feltétel garantált egy igazán sikeres csúcsesemény lebonyolításához.

Ennek jegyében tér vissza időről időre a világbajnokság ide, hogy a legrangosabbnak számító, olimpiai kvalifikációs verseny házigazdái legyünk. Magyarországon több mindent említhetünk, ami nem változik, ami világszínvonalú volt és marad: ezek közül természetesen a honi szurkolók sport iránti feltétlen szeretete a legfontosabb. Szintén állandónak mondható a magyar szervezők elkötelezettsége, hogy mindig, mindenben a lehető legmagasabb színvonalat kívánják nyújtani – és ebben a kormányzat is partnerük, hiszen úgy gondoljuk: a sikeresen megrendezett eseményekből számtalan területen profitálhat Magyarország, a rendező város és a magyar sport” – mondta Szabó Tünde.

Már negyedik alkalommal válik Szeged a kajak-kenu sport központjává a világon, Botka László polgármester így köszöntötte a résztvevőket: „Idén rekordot is döntöttünk, ez eddigi legnagyobb számban érkeztek versenyzők ide, akik a világ több mint 100 országát képviselik. A város élete összeforrt a Tiszával és a csónakokkal, itt talán mindenki tud bánni az evezőkkel is. A tehetség apáról fiúra száll, így nevelt Szeged kiemelkedő sportolókat a vízi sportok területén. Természetes tehát, hogy a kajak-kenu sport ennyire népszerű itt, szegedi gyermekek százai választják ezt a sportágat. Így vagyunk mi a Vizek Városa, a Bajnokok Városa,

a kajak-kenu sportnak pedig magyarországi fővárosa.

A világbajnokság nem csak egy komoly, magasrangú sportesemény, hanem egyúttal egy igazi fesztivál is. Az egész város izgalomban és lázban ég, és ez nagyszerű dolog.”

Botka László ebből a különleges alkalomból átadta a város kulcsát a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnökének, Jose Perurenának.

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy visszatérhettünk Magyarországra és ismét itt lehetünk Szegeden a 2019-es esztendő legfontosabb gyorsasági versenyén – kezdte beszédét Jose Perurena. – Szeged tökéletes helyszíne ennek a fontos eseménynek.

Sokan a gyorsasági szakág bölcsőjének tartják ezt a csodálatos pályát,

és semmi kétségem afelől, hogy a magyar szurkolók ezúttal is megmutatják, hogy miért van ez így. Legutóbbi látogatásunk óta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Szeged városa nem kevés időt és pénzt fektetett abba, hogy ezt az eddig is világszínvonalú versenyhelyszínt tovább fejlessze a versenyzők, a nézők és a világbajnokság minden hivatalos résztvevőjének örömére egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy világszerte fantasztikus élmény lesz akár a televízión keresztül, akár online követni, ahogy a legjobb kajakosok és kenusok küzdenek álmaik eléréséért.”

A világbajnokság honlapján már szerda reggel 9 órától élő streamen lehet követni az eseményeket.

(Friss képekkel még frissítjük cikkünket.)

A maximumtól is több kell a kajakkirálynői címhez Szegeden

Egyike volt a nagy versenyeknek a 2018-as világbajnokságon, a 2019-es vébén azonban „a verseny” lesz – így harangozza be a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) a női K1 500-as olimpiai számot, amelyben Kozák Danuta és Lisa Carrington nagy csatáját várják.

Hír

Kozák és Carrington – a két legnagyobb név a jelenlegi női kajakban. Mindketten többszörös olimpiai bajnokok, Szegeden pedig összecsapnak egymással K1 500 méteren, amely a nőknél gyakorlatilag ugyanaz a „király szám”, mint a férfiaknál a K1 1000 méter.

A 2012-es londoni olimpia óta dominálja ezt a távot Kozák Danuta, míg a 200 méter Carrington territóriuma volt. Kozák ugyan néha kacérkodott a rövidebb távval, de nem igazán akart áttérni, míg az új-zélandi versenyző egyértelművé tette, hogy szeretné elkobozni a koronát a magyar kajakostól 500 méteren. A riói olimpia óta a tavalyi világbajnokság volt az első komolyabb nemzetközi versenye a szülésből visszatért Kozáknak, aki mindjárt meg is nyerte az 500 egyest, emlékeztetve mindenkit arra, hogy ki a szám királynője.

Az idén azonban kiderült, hogy ő sem verhetetlen. Igaz, hogy betegség hátráltatta, de az Európa Játékokon kikapott a hazai pályán versenyző Volha Khudzenkától, aki Carringtont is legyőzte már a 2017-es világbajnokságon – Kozák távollétében. A fehérorosz kajakos tavaly Kozák és Carrington mögött harmadik lett a vébén, ő lehet még az, aki beleszól az aranyérem sorsába Szegeden.

Ha jó napot fog ki, a mindössze 23 éves Emma Jörgensen is odaérhet a dobogóra, ahogy tette a riói olimpián is, ahol Kozák mögött ezüstérmes lett, míg az idén az Európa Játékokon bronzérmet szerzett, a 200 métert pedig megnyerte.