Mégse

A szél odafújta hozzám a Himnuszt – visszatérés 50 év után Mexikóba

Napra pontosan 50 éve, 1968. október 25-én hat érmet nyert a magyar kajak-kenu válogatott a mexikói olimpián, amely magyar szempontból minden idők egyik legeredményesebb olimpiája volt. Tatai Tiborék Mexikóban nosztalgiáztak a jeles alkalomból, és meséltek nekünk az ott töltött napokról.

Hír

A hét versenyszámban hat érmet, kettő aranyat (Tatai Tibor C-1 1000, Hesz Mihály K-1 1000), három ezüstöt (Wichmann Tamás, Petrikovics Gyula C-2 1000, Giczy Csaba, Tímár István K-2 1000, Pfeffer Anna, Rozsnyói Katalin K-2 500) és egy bronzot (Giczy Csaba, Szöllősi Imre, Tímár István, Csizmadia István K-4 1000) nyertek a magyar kajak-kenusok Mexikóban, ahova 50 évvel később a Magyar Olimpiai Bizottság jóvoltából ismét kilátogattak.

A verseny helyszínén megemlékeztek a hét egykori, időközben elhunyt versenytársukról. A megemlékezés virágait Tatai Tibor olimpiai bajnok helyezte el a pályán található, az egykori versenyekre emlékeztető emléktábla előtt.

Megemlékeztek elhunyt társaikra is (fotó: MOB.hu)

„Nagyon vegyes érzések kavarogtak bennem, amikor visszatértünk a pályára – kezdte a 74 éves Tatai Tibor, aki 1000 kenu egyesben győzött Mexikóban. – Egyrészt szomorú volt, hogy sokan már nincsenek közöttünk, másrészt persze visszatértek a régi szép emlékek. Sok mindenre határozottan jól emlékszem, például arra is, hogy akkoriban fél óra volt két döntő között, és mindig egy zenekar játszotta a győztesnek a himnuszokat. Amikor eveztem fel a rajthoz, akkor hallottam, hogy a szél odafújta hozzám a magyar Himnuszt, ez azt jelentette, hogy Misa (Hesz Mihály) aranyat nyert, jó érzés volt így a rajtgépbe állni. A zenekarok sokszor el sem próbálták a himnuszokat, csak élesben játszották le először, így Misával zrikáltuk is egymást, hogy

melyikünknek játszották szebben,

ezek a mondatok most, 50 évvel később is ugyanúgy előkerültek.”

Hesz Mihály aranyérme:

Tatai elmondta, hogy a helyszín sokat változott, egy haditengerészeti támaszpont lett belőle, de azért rá lehet ismerni. „Nagyon vártuk már, hogy odaérjünk. A létesítmény nagyon jó állapotban van, még régi kajakokat is láttunk – vette át a szót a 70 éves Wichmann Tamás, aki Mexikóban párosban, négy évvel később Münchenben pedig egyesben nyert olimpiai ezüstérmet. – Találkoztunk több olyan egykori mexikói versenyzővel is, akik ma már edzőként dolgoznak, nagyon jókat beszélgettünk velük. Persze sok emlék kiesik 50 év alatt, de a nagy dolgok, a felkészülés az olimpiára, az utazás, a megérkezés, a kinti edzések és maga a verseny, ezek mind megmaradnak.”

Tatai Tibor aranyérme:

A versenyhelyszín meglátogatása után számos programmal készültek a kiváló magyar sportembereknek. Előbb az UNESCO-világörökség részét képező Xochimilco lagúnarendszert járták körbe színes indiáncsónakokkal, majd megálltak az Azték-stadionnál. Megtekintették Teotihuacanban Közép-Mexikó leghíresebb emlékeit, az azték Nap és Holdpiramisait és a Halottak Útját. Útközben megálltak az 1968-as diáklázadás tragikus emlékhelyén, a tlateloicai Három Kultúra terén, majd a tequila és az ezüstékszer készítés rejtelmeibe is betekinthettek. A visszaúton felkeresték a világ legnagyobb katolikus zarándok helyét, Guadalupét is, majd Cancunba utaztak.

Pfeffer Anna és Rozsnyói Katalin ezüstérme:

„Az olimpia ideje alatt nem igazán volt időnk megnézni semmit, főleg, mert mint kvázi szobafogságban voltunk. Most, 50 évvel később egy lexikális tárgyi tudással bíró, rendkívül lelkes idegenvezető segítségével megismerhettük a környék fantasztikus adottságait, amelyet ezúton is köszünk az olimpiai bizottságnak” – mondta Tátrai Tibor.

Wichmann Tamás szerint is megérte bevállalni ezt a hosszú utat.

„Nagyon sokat adott nekünk az, hogy újra kint lehettünk Mexikóban.

A gyönyörű emlékek felidézése mellett a valóban nagyon felkészült idegenvezetőnek köszönhetően rengeteg olyan információt kaptunk, amely még tartalmasabbá tette a kint töltött időt. A maja birodalom piramisait nézegetve fárasztó, de szenzációs napot töltöttünk el, felemelő és elgondolkodtató volt látni, hogy akkoriban hogyan dolgozhattak az emberek. A cancuni paradicsom is fantasztikus volt, mongúzok, vízidisznók szaladgáltak közöttünk, nagyon hálásak vagyunk, hogy visszatérhettünk Mexikóba.”

 Wichmann Tamás és Petrikovics Gyula ezüstérme:

Giczy Csaba és Tímár István ezüstérme:

Giczy Csaba, Szöllősi Imre, Tímár István és Csizmadia István bronzérme:

50 éves a sportág mexikói diadala

A kajak-kenu legjobbjai 50 évvel ezelőtt mindössze hét számban versenyeztek az olimpián és a mieink akkor hatban érmet is szereztek. Olimpiai bajnok lett Hesz Mihály (K-1 1000 m) és Tatai Tibor (C-1 1000 m), ezüstérmes Wichmann Tamás és Petrikovics Gyula (C-2 1000 m), Giczy Csaba és Tímár István (K-2 1000 m), Pfeffer Anna és Rozsnyói Katalin (K-2 500 m), bronzérmes Giczy Csaba, Szöllősi Imre, Tímár István és Csizmadia István (K-4 1000 m).

Drága Anikó!

Bevallom, én gondolatban már akkor elkezdtem írni ezt a levelet, amikor először osztottad meg a közösségi oldaladon, hogy „most már ne keressetek”… Tiszteletben akartam tartani a kérésedet, ugyanakkor szólni is szerettem volna Hozzád, legalább így, egyoldalúan. Persze úgy képzeltem, hogy valamiképpen mégiscsak Veled vagyok abban a székekkel telirakott szobában, ahová már csak a laptopodat, az emlékeidet és a mindig megcsodált emberi méltóságodat vitted magaddal.

Hír

Aznap még arról is írtál, hogy nyugodtak lehetünk, már megtaláltad az utódodat, aki máris sok mindent megtanult tőled és a Te elhivatottságod szellemében gondozza tovább a sportág egykori hőseinek emlékét. Biztos voltam benne, hogy ezt nem bízod a véletlenre. Ahogyan afelől sincs kétségem, hogy sokunknak tanítottál fontos dolgokat az életről, annak utolsó cseppig való öröméről és élvezetéről, az elfogadásról, az elmúlásról és az emberi kapcsolatok értékéről. Arról, hogy valaki nem csak azáltal lehet kiemelkedő, hogy önmaga nagyságát propagálja fennhangon, hanem azáltal is,  hogy mások nagyszerűségére emlékeztet. Mégpedig végtelen lelkesedéssel. Emlékszem, milyen boldog voltál, ha elkészült egy-egy tabló, valamelyik pályatársad fotóival… Valami egészen romlatlan gyermeki tisztasággal és vidámsággal tudtál rámosolyogni a világra és annak dolgaira, mindvégig. Nem tudom, hogy sikerült ezt megőrizned, hiszen ez a szemlélet könnyen elveszthető út közben….

Talán ez volt az egyik áldás, amit a Sors utalt ki részedre méltányosságból, mindazért, amit példa értékű tartással viseltél életed során. Sosem keseregtél se múlt, se jelen, se jövő felett. Noha tisztában voltál mindig mindennel, láttad a dolgokat a maguk nyers valóságában is, minden kozmetikázás nélkül.

Itt cseng a fülemben, milyen természetességgel beszéltél a szerepedről, amikor először invitáltunk kamera elé az egykori bajnokokat megszólaltató sorozatunkban. „Tisztában vagyok vele, hogy én nem azért ülök itt, mert olyan jelentős bajnok lettem volna, de végtelenül megtisztelő számomra”. És emlékszem arra is, ahogyan az egykori csupa kéz, csupa láb kislányról meséltél, aki korgó gyomorral is virgoncan szaladt a Tímár utcai vízi telepre. Aki féltékenységtől mentes lelkesedéssel tudta csodálni Bánfalvi Klárát, amint nőies idomaival, elegáns pörgős szoknyáival belibbent a úszóház kabinjába. Tisztelettel néztél fel rá – ahogy mindenki másra is – és bocsánatot kértél tőle, amikor először legyőzted…

Húsz évesen lettél válogatott kerettag, legendás idők legendás szereplői közt… El sem hiszed, mennyire előttem van az a jelenet, amikor Urányiról meséltél nagy szeretettel. Akinek „gyönyörű indián arca volt” és aki Macinak hívott Téged a dörmögő hangján… „Tüdőrákja volt, pedig sohasem dohányzott… nekem is az van…” – tetted hozzá, de csak egyetlen pillanatra lett fátyolosabb a hangod. A következő pillanatban már kacagva meséltél a mátrai edzőtáborokról, az általatok kreált, formabontó tornagyakorlatokról, arról, amikor Kemecsey magnójának jóvoltából twistelni tanult a társaság, egészen addig, amíg Granek fel nem fedezte a „botrányos” táncórát…

Beszéltél a lányokról, akikkel az idők során egy hajóban eveztél és arról, hogy sohasem ugrottál ki a rajtnál, mivel hosszabb távon voltál jobb mindig. „Esetleg én is érhettem volna el nagyobb sikereket” – mondtad még minden szomorúság nélkül, puszta múltbéli alternatívaként. Tudod, úgy gondolom, a Te igazi sikered  tényleg hosszabb távon mutatkozott meg, akkor, amikor a többiek már régen elfáradtak… Te még javában túráztál a tengeri kajakoddal, gyönyörködtél a természet, az emberi létezés csodáiban és  pályatársak tucatjainak gondoztad az emlékét.  TE AZ ÉLET FINISÉBEN VOLTÁL A LEGNAGYOBB BAJNOK.

Hálás vagyok azért, hogy ismerhettelek, hogy olvashattam a verseidet, hogy együtt dolgozhatunk egy közös ügyért. Amennyire tőlem telik, én is igyekszem majd továbbvinni valamit mindabból, amit Tőled tanultam.

Kevés olyan embert ismerek, aki tényleg szerelmes tud lenni. Te ilyen voltál. Szerelmes az életbe, a kajakozásba, a Duna kátrányos illatába, a barátságba, az érzésbe, amit a fiaid léte jelentett.

Tudom, hogy most is mosolyogva fogadod az új élményeket ott az égi vizeken; ott, ahol újra viszontláthatod a régi jó barátokat. A Mészáros-fiúkat, Tímár Pistát, a csupaszív „Öreg”-et, meg a többieket.

Egy ilyen levél végére – a szokásoknak megfelelően – talán azt kellene írnom: „nem felejtünk el Téged!”. Amiben persze valóban biztos is lehetsz.

De talán még inkább Hozzád méltó, ha azt írom:

tudjuk, hogy nem felejtesz el bennünket…

Ég Veled, Anikó!

Még találkozunk!

Pápay Eszter

Eb-döntőben Nagy Bianka, célfotó döntött négyesben

Folytatódott a kiváló magyar szereplés pénteken is a Racicében zajló ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon.

Hír

A korosztályos kontinenstorna második napján sem rendezték meg döntőket, de izgalmakban így sem volt hiány.

A C1 200-as olimpiai számban a szegedi felnőtt világbajnokságra készülő Nagy Bianka a sprinttáv délutáni előfutamából egyből a döntőbe jutott az U23-asoknál, akárcsak az ifiknél a Horányi Dóra, Mile Sára kenu páros. Ugyanezen a távon a középdöntőben folytatja az ifjúságiaktól Máró Anna (K1), Molnár Csenge (C1), Vigassy Barnabás (K1) és Kőszegi Milán (C1), az U23-asoknál pedig Nikodém Patrik (K1), Orosz Adrienn (K1) és Némedi Konrád (C1).

Az 500 méteres középdöntőkből a fináléba került Molnár Csenge (ifi C1) és a Kőszegi, Nagy, Békési, Palla (ifi C4) négyes, valamint az U23-as korosztályban Katrinecz Rita (K1), Molnár Rebeka (C1) és a Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám (C2) egység.

Rendeztek még 1000 méteren is középdöntőket pénteken, az ifiknél Szegvári Benedek (K1), U23-ban pedig Posta Réka (K1) és Fejes Dániel (C1) is bizonyíthat a döntőben.

Csupán három magyar hajó volt, amely nem jutott az A döntőbe, az egyik Békési Boldizsár (ifi C1 1000 méter), a másik a Szendy, Radics, Erős, Törköly (U23 K4 500) kvartett volt, a harmadik pedig a Kiss, Balogh, Takács Nyerges férfi kajak négyes, amely 500 méteren az ifik között csupán 0,01 másodperccel maradt le a döntőről.

„Megnéztük a célfotót, de sajnos egyértelmű volt, hogy az orosz egység előttünk végzett. Ezt leszámítva ismét remekül versenyeztek a magyarok. Holnap már az érmekért harcolunk” – adott rövid helyzetjelentést Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója.

Az U23-as kenus lányoknál 500 párosban, az olimpiai számban nem volt elég induló, így ott egyből a döntőben bizonyíthat a Bónyai Regina, Kulcsár Dorina egység.