A Sulisárkányokra a nap is sütött Sukorón

Sárkány

A sukorói sárkányhajó Nagydíj szombati versenynapján a Sulisárkány, valamint a Roadshow sorozat döntőit rendezték meg. 31 iskolai csapat vetélkedet, a Roadshow-n a Százhalombatta, a Nagydíj váltójában az ESMTK nyert.

Jó idő fogadta szombat délelőtt a sukorói Sárkányhajó Magyar Nagydíj részvevőit, a Sulisárkányok az elmúlt évek esői után végre napsütésben tudtak vízre szállni, és a felnőttekhez hasonló komoly csatákat vívtak az érmekért.

„Két darab kétszáz méteres időfutamot teljesítettek az egységek, az összetett idejük alapján hirdettünk győzteseket. A középiskolások között a Vajda Dragons, a hetedik-nyolcadik osztályosok korcsoportjában a Fejedelem sárkányai, míg az ötödik-hatodikosok között a Feketés sárkányfiókák nyertek. Jó volt látni, hogy milyen profin működnek ezek a kicsi csapatok is, és boldog vagyok, hogy ilyen nagy létszámban voltak itt Sukorón” – mondta Patyi Melinda, a sárkányhajó szakág vezetője.

A Roadshowban a Százhalombatta csapata nyert, a Zoltek Dragons és a Tuzsér száz csapás csapata előtt.

„A százhalombattaiak régi motorosok a mezőnyben, remekül összeszokott társaság, míg a bronzérmes tuzsériak először indultak a döntőben. Ők a vásárosnaményi Roadshowról jutottak tovább, s jó látni, hogy a Felső-Tiszán zajló fejlesztéseknek, a szabadidős bázis szélesítésének a mi szakágunkban már érzékelhető az eredménye” – magyarázta Patyi Melinda.

A délután zajló Nagydíjon a váltóversenyek, valamint a 4000 méter került megrendezésre, amelyek látványos küzdelmeket hoztak.

„A váltóban kétszer kétszáz métert teljesítettek a csapatok, a tízüléses mix hajók adták a váltóbotot a húszas egységeknek. Érdekes volt látni, hogy ki, milyen váltást választ, s nagyon izgalmas összecsapások zajlottak. A versenyt az ESMTK nyerte meg a Dunakeszi sárkánylégió és a Tatai Hódy előtt. Ez a szám igazán össze tudja kovácsolni a csapatokat” – folytatta a szakember.

A 4000 méteres távon a senioroknál sok ütközéssel és izgalmas előzésekkel ment a futam. Az első fordulóra a hat hajó szinte egyszerre ért oda, a Römi egység egy picit kilógott a mezőnyből, de ahogy megpróbált ráfordulni a fordítóra összeakadt két másik hajóval, így szinte teljesen keresztbe állt a sárgák hajója. Az ütközésből a körösiek jöttek ki jól, a Römi egység pedig az ötödik helyről verekedte fel magát az ezüstérmes pozícióba. A mastersek versenyében a Dragon Aqua nyert, a körösiek, valamint a Dunakeszi Sárkány Légió előtt.

Az eredmények

Sulisárkányok. III. korcsoport (középiskolások): 1. Vajda Dragon 2:05,36, 2. Dunakeszi Radnóti M. Gimnázium 2:07,16, 3. Feketesereg 2:09,52. II. korcsoport (általános iskolások 7-8. osztály): 1. Fejedelem sárkányai 2:09,38, 2. Ultrahidra1 2:11,90, 3. Kőrösi sárkányok 2:13,16. I. korcsoport (általános iskolások 5-6. osztály): 1. Feketés sárkányfiókák 2:20,74, 2. Sárkányvár 2:20,78, 3. Süsü a sárkány 2:22,56

Roadshow: 1. Százhalombatta 1:49,88, 2. Zoltek Dragons 1:50, 94, 3. Tuzsér száz csapás 1:51,94

Nagydíj. Váltó (2×200 m): 1. ESMTK 1:48,84, 2. Dunakeszi Sárkánylégió 1:52,88, 3. Tatai Hódy 1:52,98

4000 m. Seniorok: 1. Körös Dragon, 2. Römi, 3. Tatai Hódy. Mastersek: 1. Dragon Aqua, 2. Körös Dragon, 3. Dunakeszi Sárkány Légió

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók