A strandolókat és a jetskizőket is legyőztük

A péntek délután hajóba ült magyar kajak-kenusok is kiválóan szerepeltek a belgrádi Európa-bajnokságon, egy kivétellel mindenki bejutott az A döntőbe a középfutamból. Pedig olyan külső körülményekkel is meg kellett küzdeniük, amelyekhez itthon nincsenek hozzászokva.

Kiss Tamás második helyen végzett a középfutamában C1 1000 méteren, de nem is akart feltétlenül elsőként célba érni. „Nehéz pálya volt így a szembeszélben, be kellett osztani az erőt. A végén kiengedtem, mert nem akartam elsőként továbbjutni, nem a középső három ember mellett szeretnék majd menni a döntőben. A mezőny erősségén látszik, hogy közeledik az olimpia. Nem fogalmaztam meg célt magamban, de nagyon boldog lennék, ha dobogó közelében végeznék” – mondta olimpiai bronzérmesünk.

A rövidebb távon, 500 méteren a bivalyerős előfutam (Fuksa és Brendel részvételével) után a középfutamban a negyedik lett, így egyetlen hellyel maradt le a fináléról az élete első felnőtt világversenyén szereplő Kiss Balázs.

A magyar csapat legfiatalabb tagja, Varga Ádám azonban Kammerer Zoltánnal, Erdőssy Csabával és Ceiner Benjáminnal 1000 méteren a kajak négyesek versenyében bejutott az A döntőbe a középfutamból, ami azért is szép teljesítmény, mert kedden ültek össze először.

A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu páros 1000 méteren középfutamában harmadik lett, így ugyancsak döntős. „Reggel az előfutam iszonyatosan kemény volt, nekem sokkal jobban fájt, mint a középfutam, itt már inkább a jó érzést akartam keresni, mintsem a sebességet” – mondta Korisánszky Dávid.

A nap végén az előfutamból a középdöntőbe kényszerült Medveczky Erika, Csipes Tamara páros is kiharcolta a fináléba jutást 500 párosban egy sima első hellyel, ugyanakkor szeretnék elfelejteni ezt a napot, mert szerintük borzasztó körülmények voltak a pályán.

„Ez sajnos egy olyan pálya, ahol strandolnak, nincs felevező sáv, a betonról visszaverődnek a hullámok… Mi egész évben tökéletes körülmények között készülünk,

ilyen vízen mi még edzeni sem edzünk, inkább elmegyünk futni,

szóval nekünk ez egy plusz kihívás. Az előfutam után párost át kellett konfigurálni, hogy kompatibilis legyen az ilyen körülményekhez” – mondta Csipes Tamara, aki az alábbi videóban azt is elárulta, hogy mit változtattak, Medveczky Erika pedig egy jetskiző hullámairól is beszélt:

Szombaton délelőtt rendezik a döntőket, az M4 Sport élőben közvetíti, és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook-oldalán videós interjúkat is láthatnak a futamok után.

A szombati A döntős program:
10.05 C1 1000 (Kiss Tamás)
10.16 K1 1000 (Kopasz Bálint)
10.30 NK1 1000 (Takács Tamara)
10.50 NK4 500 (Kárász, Medveczky, Kozák, Bodonyi)
10.59 C4 500 (Viola, Kiss, Bodonyi, Némedi)
11.05 NC1 500 (Lakatos Zsanett)
11.26 C2 1000 (Korisánszky, Mike)
11.40 NK2 1000 (Pupp, Csipes)
12.01 K4 1000 (Kammerer, Varga, Erdőssy, Ceiner)

Kiválóan kezdtek az egyesek és a négyesek

Kozák Danuta, Takács Tamara, Lakatos Zsanett és Kopasz Bálint is egyből a döntőbe jutott az előfutamából egyesben, utóbbi ráadásul 1000 és 500 méteren is. Jól teljesítettek a kajaknégyesek is 500 méteren az Európa-bajnokság nyitónapjának délelőttjén, a női és a férfi egység is közvetlenül döntős, így péntek délután pihenhet.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók