A rendszer magasabb szintre lép

Fontos határozatokat fogadott el a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) múlt héten megrendezett közgyűlése. Dr. Baráth Etele szerint a "sportág parlamentje" nagy lépéseket tett a középtávú fenntarthatóság érdekében és azért is, hogy főleg regionális szinten megtalálja az együttműködési lehetőségeket más szabadtéri sportokkal, illetve gazdálkodó szervezetekkel is.

Tavaly decemberben, a MKKSZ tisztújító közgyűlésén választották meg a közgyűlés elnökének Dr. Baráth Etelét. Idén ősszel először rendezett a sportág olyan közgyűlést, ami elsősorban szakmai kérdésekben fogadott el határozatokat.

“Olyan témákat tűztünk napirendre, amelyek szoros összefüggésben állnak egymással. Bármennyire elcsépelt fogalomnak tűnik, de a fókuszban a fenntarthatóság kérdése volt – mondta Dr. Baráth Etele. – Határozat született arról, hogy a tavaszi közgyűlésre alternatív költségvetést kell tervezni, ami felkészül egy anyagi szempontból nehezebb időszakra. Ennek a határozatnak az a jelentősége, hogy az egyesületek képviselői ezzel önmagukra nézve vállaltak kötelezettségeket és ésszerű módon költik el a rendelkezésükre álló forrásokat. Rengeteg pénz jutott a rendszerbe, az infrastruktúrális fejlesztések nagy része lezajlott, mostantól olyan beruházásokra kell költeni, amelyek a költségek csökkentését, illetve a fenntarthatóságot szolgálják. Szintet léptünk azzal, hogy ilyen kérdéseket meg tudtunk vitatni.”

A közgyűlés a kajak-kenu sport regionális szerkezetének további erősítésével is egyetértett.

“Ezzel szorosan összefügg, hogy elsősorban régiós szinten megtaláljuk a közös munka lehetőségét más szabadtéri sportokkal. Szeretnénk olyan klasztereket létrehozni, amelyek közösen fellépve alakítanak ki együttműködést a saját régiójukban a sporttal, vagy a környezetvédelemmel, egészséges életmóddal összefüggő tevékenységet végző gazdálkodó szervezetekkel.”

Magyarországon is működik olyan gazdasági szövetség, amely tömöríti a magyar GDP 40-50%-át kitermelő vállalatokat. Ezeknek a cégeknek tevékenységük miatt a környezetvédelemmel kapcsolatban van felelőségük, vagy önként vállalnak felelőséget akár egészségügyi programokban. Az alakuló klasztereknek a tervek szerint ezekkel a cégekkel kell partnerséget kialakítani.

“A kajak-kenu sportágnak van barter megállapodása sportszergyártó cégekkel, akik az együttműködés keretében olcsóbban adják nekünk a termékeiket. Közvetlenül tudná támogatni az egyesületeket, ha például energiaitermelő szervezetekkel is tudnánk hasonló szerződést kötni. Ez jelentősen megváltoztathatná az egyes régiókban a sportszponzorációt is.”

A közgyűlés a sportág fenntarthatóságot segítő kérdések megtárgyalása mellett tudomásul vette a kajak-kenu specifikus diagnosztikai-egészségügyi központról és a hozzá tartozó informatikai rendszerek, eszközök kiépítéséről szóló tájékoztatót is.

A közgyűlés felkérte a Szövetség vezetését, hogy tárja fel azokat a partnereket, akikkel ezen a területen hosszabb távú érdemi együttműködést lehet kialakítani, és mindezek ismeretében vizsgálja meg a „szabadtéri” sportokat együttesen, ezen belül a kajak-kenu sportágat is szolgáló együttműködés lehetséges formáit és ezt egy éven belül terjessze a sportág közgyűlése elé.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók