A parások is nyertek 3 érmet

Három érem és egy szép ünnep – így mutatkoztak be legjobb paraversenyzőink a Maty-éren. A női parakajak A kategóriájában Váczi Anita ezüst-, Kajdi Katalin bronzérmes lett, a parakenu A-ban rajtoló Suba Róbert, aki kategóriájában egyedüliként teljesítette a távot, szintén érmet vehetett át. Míg a hatvanadik születésnapját ünneplő, negyedik helyen záró Szabó Sándor egy lapátot kapott ajándékba a Magyar Kajak-Kenu Szövetségtől.

És hogy miként élték meg a versenyt legjobbjaink?

„Picit bezavart a szél, illetve edzésen volt egy kis hibám, ami rányomta a bélyegét a versenyemre is. Nyerni szerettem volna, de egyelőre ezzel az ezüstéremmel is kiegyezek” – nevetett Váczi Anita, aki  egyre elszántabban készül arra, hogy szóba jöhessen a neve a riói paralimpiai játékokkal kapcsolatban.

Szabó Sándort feldobta a nap, hát még a rögtönzött születésnapi köszöntés.

„Nagyon meghatódtam, hogy ennyi ember előtt köszöntöttek fel, és hogy az egész lelátó engem ünnepelt. Az ajándék pedig nagyon tetszik, eltalálták, hogy mire vágytam. Pont most beszéltük, hogy át kellene állni erre a lapátra, mert ezzel sokkal pörgősebb tudnék lenni. Az új hajóhoz, amit nemrégiben kaptunk, ez a lapát tökéletes lesz. És hogy milyen volt a verseny? Rossz versenyzőtípus vagyok, mert edzéseken jobban ki tudom evezni magam. Most úgy jöttem ki, hogy még maradt bennem, nyilván ez inkább pszichés dolog. De attól függetlenül élveztem a versenyeket. Mindegy hogy hány éves az ember, ugyanúgy átélheted ezeket a pillanatokat. Ez nem korfüggő.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók