Mégse

A kajak-kenu is az idei ötpróbában

„Az Ötpróba egy olyan ügyet képvisel, ami nekünk fontos, hisz lényeges számunkra, hogy megmozgassuk az embereket, s ezzel is hirdessük az olimpiai eszmét" - fogalmazott Kulcsár Krisztián az Ötpróba-mozgalom sajtótájékoztatóján. A MOB székházában rendezett eseményen Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos bejelentette: a szabadidősport-eseménysorozat 24 résztvevője elutazhat a jövő évi tokiói olimpiára.

Hír

Kulcsár Krisztián kifejtette, minél több ember megmozgatása a cél. „Kijelenthetjük, hogy az 1978-as indulás óta jó munkát végez a szervezet, mert ma, amikor már több mint 10 olimpiai ciklus van a mozgalom háta mögött, kevesen vannak, akik ne tudnák, mi is az Ötpróba. 2017 tavaszán éppen ezen a helyen, itt a MOB-irodában került bejelentésre, hogy kezdetét vette az ötpróba szabadidősport-mozgalom új ciklusa, mely a 2020-as tokiói olimpiáig tart. Akkor elődöm, Borkai Zsolt azt mondta: a sport megismertetése mellett a Magyar Olimpiai Bizottság szeretné terjeszteni az olimpiai eszmét egészen Tokióig. Az eredmények, számok igazolják, Zsoltnak igaza volt: az ötpróba 2017-ben közel 60 eseményt számlált,

tavaly a duplájára emelkedett,

120-as szám az idén is össze fog jönni. Az eseményeknek közösségformáló erejük okán a családok, baráti társaságok egyaránt résztvevői voltak az eseményeknek” – mondta a MOB elnöke.

Révész Máriusz kiemelte, 20 ezer ember ötpróbázik kisebb-nagyobb intenzitással. „Nemcsak a rendkívül sportos embereknek szól ez a sorozat, azokat is szeretnénk megszólítani, akik most gondolkoznak el azon, hogy elkezdenek mozogni” – fogalmazott. Kifejtette, a szabadidősport-eseményeken résztvevők száma évről évre folyamatosan és érzékelhetően növekszik, egyre több és színvonalasabb verseny várja a mozogni vágyókat. Bejelentette, az ötpróbázók közül 24-en utazhatnak a jövő évi tokiói olimpiára egy-egy hétre, ehhez biztosítják a szállást, utazást, valamint garantáltan legalább napi egy sporteseményre bejuthatnak. A legtöbb pontot szerző nő, férfi és fogyatékos ötpróbázó alanyi jogon utazhat, rajtuk kívül háromszor hét embert sorsolnak ki a legalább 60 pontot szerző résztvevők közül. Elmondta: minden újabb összegyűjtött 60 pont növeli az esélyt a sorsolásnál. Kitért rá, már 250-en elérték a 60 pontot, s ez a következő másfél évben kellő aktivitással bárkinek sikerülhet.

 

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője – egyben a hétvégi Telekom Vivicittá városvédő futás versenyigazgatója – ismertette, évi 120 eseményen gyűjthetnek pontot a résztvevők több sportágban: futásban, úszásban, kajak-kenuban, hegyi- és országúti kerékpárban, valamint túrázásban, bármilyen korosztály csatlakozhat. Elmondta, a közel 20 ezer regisztrált résztvevő nagyjából 42 százaléka nő, ami jelentősen magasabb, mint a korábbi években. A sportszervező köszönetet mondot a kormánynak a szabadidősport támogatásáért, ami nélkül – úgy gondolja – nem működhetne ilyen eredményesen az Ötpróba-mozgalom.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség részéről Storcz Botond honlapunknak elmondta, hogy a kajak-kenutól kezdve a túraevezésen át a sárkányhajóig több sportág alkotja az ötpróba evezős próbáját. „Nagyon örülök, hogy a kajak-kenu a tömegsport rendezvényeken is jelen van. Azt ne felejtsük el, hogy az ember tud futni, bringázni, túrázni, könnyen megtanul úszni, de az ötpróba által egyre többen tanulnak meg kajakozni vagy kenuzni is.”

Ahhoz, hogy valaki ténylegesen teljesítse az ötpróbát, evezős pontokat is kell szereznie. Hogy milyen állomások közül lehet választani, az az Otprobatokioba.hu oldalon az eseményekre kattintva böngészhető.

(forrás: MOB.hu)

Harcolt a kajakban, majd küzdött az emberi életekért – Tímár Istvánra emlékezünk

Kajakosként olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok volt, majd Budapest tűzoltóparancsokaként harcolt a lángokkal és küzdött az emberi életekért. Ma 25 éve hunyt el Tímár István.

Hír

„Egy tavaszi edzőtáborban voltunk 1967-ben, ott találták ki az edzőink, hogy üljünk össze, és próbáljuk meg együtt. Nekem előtte meg sem fordult a fejemben, hogy egy világ- és Európa-bajnokkal ülhetek egy hajóba, ő ugyanis

már egy befutott, menő versenyző volt”

– mesélte a Tímár Istvánnal való egymásra találásról Giczy Csaba.

Még abban az évben a duisburgi Európa-bajnokságon előbb 10 ezer párosban álltak rajthoz, majd 1000 méteren. Utóbbi, mint olimpiai szám, jóval fontosabb volt számukra. „Volt egy másik magyar páros, amely indult a hosszabb távon, őket kellett segítenünk, de mi nem akartunk 1000 méteren úgy odaállni, hogy benne van a karunkban egy komoly 10 ezer méter, ezért csak egy jó kört mentünk velük, aztán kiálltunk. Nagyon kishitűek voltunk, és másnap, 1000 méteren az volt a célunk, hogy kijussunk a mexikói előolimpiára, mi már attól is nagyon boldogok lettünk volna, ha ez sikerül. Ehhez képest bronzérmesek lettünk, és nemcsak az előolimpiára, de

bő egy évvel azután, hogy először összeültünk, az olimpián találtuk magunkat.”

Az előtte való olimpián, az 1964-es tokiói játékokon Mészáros György és Szöllősi Imre ötödik lett K-2 1000 méteren, Giczy Csaba azt mondja, Tímár Istvánnal azzal a céllal vágtak neki, hogy egy hellyel megjavítsák azt az eredményt. A Giczy, Tímár páros ezüstérmes lett, elérve a két versenyző pályafutása legnagyobb sikerét, négyesben pedig, szintén 1000 méteren a Giczy Csaba, Szöllősi Imre, Tímár István, Csizmadia István egység bronzérmet nyert.

„Nagyon egységes csapatunk volt – folytatta a visszaemlékezést Giczy Csaba. – Nekem főként hatalmas élmény volt, mert két ilyen fantasztikus hajót is kormányozhattam. Tímár István volt mindkettő hajóban a legérettebb versenyző, talán Szöllősi Imre volt vele hasonló szinten. De Tímár nagyon értett a kajakozáshoz, az első pillanattól kezdve, hogy beültem elé,

feltétel nélkül csak azt csináltam, amit ő mondott.

Nekem ő volt a példaképem, és nagyon adtam a véleményére, a kritikáját mindig elfogadtam. Fontos volt számomra, hogy mit gondol, és utólag kiderült, hogy mindig igaza volt, sosem okozott csalódást, hogy elfogadtam a tanácsait.”

Tímár István azon kevés élsportolók közé tartozott, aki rendkívül fontosnak tartotta, hogy a kajakozás mellett folytassa tanulmányait is. Tanulásban is a kitartás, a nehézségek vállalása jellemezte, míg mások a dolgok könnyebb végét fogták, addig ő képezte magát. 1964-ben elvégezte a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karát, 1977-ben pedig megszerezte második egyetemi diplomáját a Műszaki Egyetem Fűtés és Távfűtéstechnikai Karán. Hivatásos állományba történt felvételét követően pedig a BM Akadémia Tűzoltó Tagozatán (1969) szerzett tűzoltó tiszti végzettséget.

„Akkor csak oroszt volt kötelező tanulnunk, de ő önszorgalomból németet is tanult, ami nem egyszer jól jött nekünk. Mexikóban például csak álltunk egy buszmegállóban mindannyian, mert nem értettük, hogy a helyiek mit akarnak nekünk mondani, egyedül ő volt az, aki összerakta, hogy az angol szava milyen német szavakhoz hasonlítanak, így sikerült megfejtenie, hogy egy teljesen más buszra kellett felszállnunk, mint amire akartunk volna.

Sokszor húzott ki bennünket a csávából, amikor külföldön jártunk”

– mesélte Giczy Csaba.

Aktív pályafutása befejezése után Tímár István még lejárt evezni, de nem a sportágon belül helyezkedett el, köszönhetően fent említett végzettségeinek. Komoly civil foglalkozása lett: a tűzmegelőzés országos irányítója, majd Budapest tűzoltóparancsnoka lett, Tímár István tűzoltó dandártábornok a 17. volt a budapesti tűzoltó főparancsnokok sorában.

„Élsportolói előéletéből eredően eredmény- és sikerorientált ember volt, aki nem hátrált meg a nehézségektől, a tűz- és káresetek helyszínén is az elsők között jelent meg. Előtte és azt követően sem volt egyetlen parancsnok, aki annyit vonult volna káresetekhez, harcolt volna együtt beosztottjaival a tűzesetek felszámolásában. Nem számított, hogy éjjel, vagy nappal, hétköznap, vagy ünnepnap volt, ha riasztást hallott, kötelességének érezte, hogy ott legyen, ahova hivatástudata rendelte. Ha kellett irányított, de ha a helyzet úgy hozta,

az első vonalban vette fel a küzdelmet a lángokkal, harcolt az emberi életért.

Mint nagyszerű sportember világosan látta, hogy milyen fontos a szakmai tudás mellett a megfelelő fizikai állapot és milyen ösztönző erő rejlik az egészséges verseny szellemben. Jól példázzák ezt a fővárosi tűzoltók versenyeredményei, a konditermek kialakításának fellendülése, a különböző sportversenyek és egyéb rendezvények szervezése” – írta róla a szaksajtó.

Életének 55. évében, 1994. december 4-én, súlyos betegségben hunyt el.

Emlékét örökké őrizzük!

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Több évtizedes utánpótlás-nevelői munkájának elismeréseként Czina László és Jancsár László kapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Aranylapát-díját. Mindketten a kajak-kenunak és a gyerekeknek szentelték az életüket, így abszolút kiérdemelték az elismerést.

Hír

„Nagyon meglepett, hogy megkaptam a díjat, ugyanis a kajak-kenu edzők közül rengetegen megérdemelnék, sokan végzik kimagaslóan a munkájukat. Mindenesetre

ez nem egy egyéni díj, hanem egy komoly csapatmunka eredménye

amelyet Tatán végzünk, biztos vagyok benne, hogy ezzel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a tatai vízisportot is díjazta egyben” – mondta szerényen Czina László, aki lassan 25 éve dolgozik Tatán kajak-kenu edzőként, két éve lett főállású edző, előtte párhuzamosan egy helyi általános iskolában testnevelőként dolgozott.

„Boros Ferenc volt a nevelőedzőm, ő adott a kezembe lapátot, majd Hörömpöli Lászlónak is nagyon sokat köszönhettem. Amikor a főiskolán szakirányt kellett választani, akkor már tudtam, hogy a kajak-kenu lesz az a terület, ahol edzőként szeretnék majd dolgozni” – mondta az 58 éves szakember, aki arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb edzői pályafutásából, így felelt: „Hogy rengeteg gyerekkel és felnőttel megismertettem a sportágunkat, és sikerült folytatni azt a hagyományt, hogy a tatai gyerekek nemzetközi versenyeken tudjanak rajthoz állítani. Az is rendkívül büszkévé tesz, hogy több korábbi tanítványom is testnevelői tanári vagy edzői hivatást választott magának. Mi pedig

csak tesszük tovább a dolgunkat, folytatjuk a hagyományokat.

Az idei másik díjazott, Jancsár László nem tudta átvenni személyesen az Aranylapát-díjat, az indok talán jelzésértékű is, hogy jó helyre került az elismerés.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy nekem ítélték, nagyon szerettem volna Budapestre utazni, de a kollégám megbetegedett, így edzés nélkül maradt volna 35 gyerek, és én azt választottam, hogy inkább megtartom nekik az edzést” – mondta a 65 éves Jancsár László, aki 43 éve edzősködik.

A Tiszaújvárosi Vízisport Egyesületnek elnöke és edzője volt, a klub 57 év után beleolvadt a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesületben, most itt dolgozik edzőként, számtalan jelenlegi kollégája a tanítványa volt.

„Motorcsónak-versenyző szerettem volna lenni, de beindult Tiszaújvárosban a kajak-kenu, és ez megfogott. Hat-nyolc év versenyzés után éreztem, hogy nagyobb hasznára tudok lenni az egyesületnek azzal, ha elkezdek edzősködni. 1976-ban megépült a tanmedence, abban az évben, május 1-jén kezdtem el hivatalosan az edzői munkát. Azóta nagyon sok gyereket megtanítottam kajakozni és úszni, nem tudom megmondani, hogy mennyi tanítványom nyert magyar bajnoki címet” – mesélte Jancsár László, akinek versenyzőként nem voltak nagy eredményei.

„Szorgalmas és megbízható versenyző voltam, ugyanezt próbálom belenevelni most is a gyerekekbe. Nincs olyan hét, hogy ne mondjam el legalább egyszer, hogy az a legfontosabb, hogy

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Tisztességgel és becsülettel neveltem a gyerekeket, és készítettem fel a versenyekre, mindig is hittel, szívvel és alázattal tettem, amit tettem. Hogy meddig tudom még ezt csinálni? A szívemben örök fiatal vagyok, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudok a gyerekekkel dolgozni, mert amikor közöttük vagyok, akkor az számomra a világ legszebb és legbékésebb pillanata.”

Köszönjük mindkettőjük áldozatos munkáját és további sok sikert, jó egészséget kívánunk nekik!