– Előfordul, hogy edzőként azon kapod magad: amit annak idején versenyzőként szerettél volna, most megadod a tanítványaidnak?
– Nem biztos, hogy ugyanabban a formában, de igen, megadom. Emlékszem például, milyen pokol volt úszás után erősíteni, így aztán én nem fogom erőltetni. A mi egyesületünk nem a versenyzők vásárlására rendezkedett be, hanem a kinevelésükre. Mi pedig elsősorban normális, gondolkodó felnőtt embereket szeretnénk nevelni és nem olyanokat, akik ha meghallják azt a szót, hogy edzés, máris összerezzenek. Fontos, hogy élvezzék azt, amit csinálnak, mert akkor hosszú ideig fogják csinálni. Sokszor hallják tőlem azt a mondatot is, hogy „ha nekem ezt az edzőm annak idején elmondta volna, sokkal könnyebb lett volna az életem”…
– Például mit ? Mondj egy ilyet!
– Például hogy hogyan kell lélegezni. Sokakat megtanítok rá. Közben én magam is képzem magam tovább. Többek közt abban is, hogy kell az edzéseket adagolni. Nem értek egyet azzal, hogy „ha kettő jobb, akkor a négy még jobb”. Annak a híve vagyok, hogy először a jó technika fontos, az legyen meg, aztán jöhet a sok edzés.
– Ha már az „annak idején”-t említetted: az internetes portálok előszeretettel sütik el az „ilyen volt, ilyen ma” fotósorozatokat. A filmsztárokat, illetve popikonokat felvonultató cikkek mellett legutóbb azzal találkoztam, hogy „így néz ki most a kilencvenes években olimpiát nyert Kőbán Rita”…
– Tényleg? Ilyen van? Mondd, hogy nem változtam sokat! (nevet)
– Engem leginkább az érdekel, hogy belül mennyire érzed magad másnak…
– Ami érintetlenül maradt: az a világra való rácsodálkozás, a tisztelet, az alázat, a másikra való odafigyelés, a szorgalom, a munkabírás. Ami változott, legalábbis remélem: hogy némi bölcsesség is társult a fentiekhez és egy nagy fokú tudatosság, ami persze korábban is jelen volt valamilyen szinten. Szeretem a fejlődést, keresem az új dolgokat. Nagyon jó, nagyon szép a hatvanas meg a nyolcvanas évekbeli edzésmódszer, én is sokat megtartottam belőle, de azért a világ fejlődik. Vannak dolgok, amikről azt hittük, mekkora királyság – és az is volt – , de már kiderült, hogy lehet azt még tovább fejleszteni.
– A tapasztalat azt mutatja, hogy az igazán eredményes, nagy bajnokok közül csak kevesen lesznek edzők. Talán te vagy az egyik szabályt erősítő kivétel. Mit gondolsz, nálad miért működik?
– Azért működik, mert én eldöntöttem, hogy szeretném átadni azt, amit tudok. Egy bizonyos életkor után ugyanis már vissza kell adni valamit abból, amit az ember kapott. Én ráadásul nagyon sokat kaptam a sportágtól. Fontos a példaadás és hogy büszkék legyenek rám, de már nem rólam szól a történet. Persze erős személyiség vagyok, tehát ezután is rányomom a bélyegemet a történetre és lehet, hogy ez sem felel meg mindenkinek. De akinek megfelel, annak szívem-lelkem odaadom. Ösztönzöm őket, hogy nálam jobbak legyenek, ami nem lehetetlen. Ennek érdekében mindenre nyitott vagyok, ami segítheti a korrekt, becsületes teljesítménynövelést.
– Az a gondolati háttér, az a filozófia, amit képviselsz, erősen befolyásolja a sportban való működésedet. Mit gondolsz, mennyire fogadja ezt el a szakmai környezet?
– Hát még annyira nem, – és akkor enyhén fogalmaztam. De úgy hiszem, hogy a példa a legfontosabb. Erőltetni semmit sem lehet és nem is kell; ha valaki akarja, rátalál bizonyos dolgokra. Nem ez az egyetlen út létezik, sokféle módon el lehet jutni addig az emberig, aki majd teljesítményt tud nyújtani. Lehet csupán a testet edzeni, de ha valaki bunkó, ha nem tanul, nem változik, akkor bizony lemarad. Az életben is. Lehet, hogy nyer versenyeket, de az csak egy dolog. Az a fontos, hogy milyen emberré válik valaki.
– Amit mondasz, az arról árulkodik, hogy sikerről alkotott fogalmad is kitágult…
– Örülök, ha így látod, mert akkor biztosan átmegy valami abból, amit képviselni szeretnék. Amikor versenyzőket nevelünk, az életre is neveljük őket. A versenysport arról szól, hogy alkosd meg magad , tanulj a hibáidból és fogadd el az eredményt. Ez pedig néha nagyon nehéz. Például Caroline Brunet háromszor volt ezüstérmes az olimpián 500 egyesben és az élet nem adta meg neki, hogy olimpiát nyerhessen. Ezt nem könnyű feldolgozni, ugyanakkor hányan szeretnének legalább egyszer ezüstérmet szerezni egy olimpián… Szóval meg kell tanulni helyén kezelni a dolgokat és ez azzal indul, hogy egy gyerek ne nyomorodjon bele abba, hogy Úristen, nem sikerült megnyerni egy Budapest-bajnokságot, vagy hogy egy edző ne hőzöngjön emiatt és ne akarja széthajtani a tanítványait mindenáron. A minőség a fontos, nem a mennyiség, én ebben hiszek.
