A maximumtól is több kell a kajakkirálynői címhez Szegeden

Egyike volt a nagy versenyeknek a 2018-as világbajnokságon, a 2019-es vébén azonban „a verseny” lesz – így harangozza be a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) a női K1 500-as olimpiai számot, amelyben Kozák Danuta és Lisa Carrington nagy csatáját várják.

Kozák és Carrington – a két legnagyobb név a jelenlegi női kajakban. Mindketten többszörös olimpiai bajnokok, Szegeden pedig összecsapnak egymással K1 500 méteren, amely a nőknél gyakorlatilag ugyanaz a „király szám”, mint a férfiaknál a K1 1000 méter.

A 2012-es londoni olimpia óta dominálja ezt a távot Kozák Danuta, míg a 200 méter Carrington territóriuma volt. Kozák ugyan néha kacérkodott a rövidebb távval, de nem igazán akart áttérni, míg az új-zélandi versenyző egyértelművé tette, hogy szeretné elkobozni a koronát a magyar kajakostól 500 méteren. A riói olimpia óta a tavalyi világbajnokság volt az első komolyabb nemzetközi versenye a szülésből visszatért Kozáknak, aki mindjárt meg is nyerte az 500 egyest, emlékeztetve mindenkit arra, hogy ki a szám királynője.

Az idén azonban kiderült, hogy ő sem verhetetlen. Igaz, hogy betegség hátráltatta, de az Európa Játékokon kikapott a hazai pályán versenyző Volha Khudzenkától, aki Carringtont is legyőzte már a 2017-es világbajnokságon – Kozák távollétében. A fehérorosz kajakos tavaly Kozák és Carrington mögött harmadik lett a vébén, ő lehet még az, aki beleszól az aranyérem sorsába Szegeden.

Ha jó napot fog ki, a mindössze 23 éves Emma Jörgensen is odaérhet a dobogóra, ahogy tette a riói olimpián is, ahol Kozák mögött ezüstérmes lett, míg az idén az Európa Játékokon bronzérmet szerzett, a 200 métert pedig megnyerte.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók