A legek világbajnoksága volt

Újabb szenzációs fejezetet tudott le a magyar kajak-kenu sportág. A hétvégi győri világbajnokságon minden idők legjobb maratoni szereplését nyújtotta a magyar válogatott, ismét csodájára járt a világ nem csak a mieink eredményeinek, de a szervezésnek is. Felnőtt versenyzőink 5 arany- és 3 ezüstérmet nyertek, az ifjúsági és U23-as versenyzők sikereivel kiegészítve pedig 12 arany-, 10 ezüst- és 5 bronzérem lett a magyar mérleg.

Ismét van mire büszkének lennie a magyar kajak-kenu sportnak, hiszen versenyzőink a hétvégén minden idők legjobb szereplését nyújtották a győri maraton kajak-kenu világbajnokságon. A felnőttek mezőnyében aranyérmes lett egyéniben a kenus Lakatos Zsanett és Kövér Márton, míg párosban megvédte világbajnoki címét a Kövér Márton, Dóczé Ádám kenu kettes, valamint Csay Renáta és Bara Alexandra párosa. A nagy csattanót azonban Boros Adrián és Solti László duója szolgáltatta, a két kiváló versenyző ugyanis nagy csatában győzte le a világbajnoki címvédő dél-afrikai duót. Így Salga István és Jámbor Attila 2003-as győzelmét követően ismét magyar világbajnoka lett a férfi kajak szakágnak.

„Szombaton talán kicsit szomorúak voltunk azért, mert Csay Renáta és ezt most idézőjelben mondom, csak a második helyet szerezte meg az egyéni versenyben. De valójában szenzációs volt minden versenyzőnk számára ez a hétvége. Kezdve kenus lányaink, Lakatos Zsanett és Takács Kincső szereplésével, folytatva Kövér Mártonnal, aki pályafutása során először duplázni tudott, egyéniben és Dóczé Ádámmal párosban is nyert. Csay Renáta Bara Alexandrával ismét nagy fölénnyel nyerte meg a női párost, és Boros Adrián egyéni ezüstérme után Solti Lacival tett csodát párosban azzal, hogy legyőzték a dél-afrikai duót. Titkon én a dobogóra vártam őket, de minden elképzelésünket felülmúlták ezzel az eredménnyel. Ez a győri verseny valóban minden idők legjobb világbajnoksága volt, és nem csak az eredmények tekintetében. A szervezés, a televíziós közvetítés is magas színvonalú volt, és a közönségről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni” – értékelt Weisz Róbert, a felnőtt szakág edzője.

„Az utánpótlás korosztály is minden idők legjobb szereplését nyújtotta, hiszen minden számban érmet szereztek versenyzőink. Valójában nem akarok senkit sem kiemelni, hiszen szívem szerint minden versenyzőnket egyenként kiemelném, mert mindenki a maximumot nyújtotta a három nap során. Volt, aki ájulásig versenyzett, volt, aki nagyon nagy fölénnyel nyerte meg a versenyszámát, tényleg olyan teljesítményeket hoztak ki magukból a fiatalok, ami példaértékű mindenki számára. Ráadásul mostoha körülmények között érték el mindezt, hiszen ilyen vízen nem nagyon versenyeztek még, de az edzőtáborban kezdték megszokni a helyzetet, és tökéletesen felkészültek erre a versenyre. A közönség pedig egyenesen fantasztikus volt, nélkülük nem élhettünk volna át ilyen csodálatos hétvégét” – mondta Hüttner Csaba, az utánpótlás csapat vezetőedzője.

A világbajnokság éremtáblája (felnőtt):

arany ezüst bronz

Magyarország                                                        5       3         –
Csehország                                                            1        1        –
Dél-afrikai Köztársaság                                      1        1        –
Spanyolország                                                      –        2        3
Franciaország                                                       –        –         1
Olaszország                                                           –         –        1
Portugália                                                              –         –        1
Szerbia                                                                   –         –        1

összesített éremtáblázat:

arany ezüst bronz

Magyarország                                                       12     10      5
Spanyolország                                                       1       2       3
Dél-afrikai Köztársaság                                       1      1        1
Csehország                                                             1      1        –
Portugália                                                               1      –        1
Ukrajna                                                                   1      –        –
Lengyelország                                                        –       1       1
Nagy-Britannia                                                      –       1       1
Olaszország                                                            –       1       1
Dánia                                                                       –      –        2
Franciaország                                                        –        –        1
Szerbia                                                                    –        –        1

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók