Mégse

“A kajakozás indította be az életemet”

„Vitrines” versenyző vagyok - mondja, aki örömmel néz rá nap mint nap a megszerzett érmeire, sőt, időnként előszeretettel rendezgeti is, például egy egészen kerek évforduló apropójából. Szabó Szilvia azonban nem csupán a fényes érmeket tartja nagy becsben, hanem a kajakozáshoz fűződő, megfoghatatlan emlékeket és a barátságokat is…

Hír

A negyvenedik születésnap manapság már egészen más megítélés alá esik, mint korábban, de ettől függetlenül mégiscsak egyfajta mérföldkő az ember életében. A pályáját tekintve tudna említeni egy ilyen meghatározónak érzett állomást?

– Azt tekintem hasonló mérföldkőnek, amikor ifiből felnőtté váltam és átigazoltam Kati nénihez. Annyira emlékszem, ahogy ott álltam a vonalas telefon mellett – ami egyébként nekünk nem is volt, át kellett mennem miatta a szomszédba – és minden bátorságomat összeszedve felhívtam a nagy edzőt, hogy szeretnék vele edzeni.

– Mi volt a válasza?

– Hogy már nagyon várta a hívásomat.

– Mit érzett abban a pillanatban?

– Hogy enyém a világ… Nyilván sokszor találkoztam vele az UTE vízitelepen gyerekként is, sőt, előfordult, hogy tanácsokat adott és én mindig érzékeltem, hogy a fél szeme rajtam volt, de amikor egyértelművé vált, hogy lát bennem fantáziát és szívesen dolgozna velem együtt, akkor tényleg azt éreztem, hogy ezért megérte hajnalban kelni és edzésre járni. Szóval ott léptem egyet, ami meghatározó pontja volt a kajakossá válásomnak. Nyilván addig is kajakoztam, de akkor lettem felnőtt versenyző. Rögtön átvett a csapatába, ami akkor nagy szó volt.

– Ez a korszakváltás általában kritikus időszak egy versenyző számára. Ön hogyan élte meg a gyakorlatban?

– Gyakorlatban nehéz volt, mert én közgazdasági szakközépiskolába jártam, ahol a tanáraim, de főként az osztályfőnököm nem igazán nézte jó szemmel az aktív sporttevékenységemet. Nehezen is tudtam megoldani, hogy ott legyek minden edzőtáborban és versenyen, de szerencsére az iskolaigazgatónk támogatott, így végig tudtam evickélni ezen az időszakon. Emlékszem, úgy mentem az első felnőtt válogatóra, hogy leérettségiztem és indultam a vonathoz…

– Gondolom, abban az időben és később is gyakran előfordult, hogy elő kellett bányásznia valami erőteljes motivációt. Az ön számára mi volt ez a hajtóerő?

– Nagyon fura, mert sokáig nem voltam különösebben motivált. Azért kajakoztam, mert azt mondták, hogy nekem ez jó lesz. Apukám elvárása volt, hogy mindenképp sportoljak valamit egyesületi szinten. Korábban tornáztam, balettoztam is, de azok nem annyira jöttek be. Igazából a kajakkal is küzdöttem, egészen addig, amíg az első edzőm, Nagy Katalin bele nem tett egy olyan rendszerbe, ahol engem nem ért siker. Például az első szekrényosztásnál nem kaptam öltözőszekrényt. Ez pedig beindított nálam valamit, ami arról szólt, hogy életemben először meg akartam szerezni valamit. Először egy szekrényért hajtottam, aztán egy jobb lapátért, aztán egy jobb hajóért. Aztán az apró kis célokból egyszer csak érmek lettek. Belőlem meg egy „hajtós Szilvi”, akinek fontos lett, hogy elérje a kitűzött célt.

– Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy jóval magasabb szintű célokról is álmodozhat, mégpedig  joggal?

– Gyerekként nem lebegett a szemem előtt, hogy olimpiai bajnok vagy világbajnok szeretnék lenni. Az első olimpia, amire emlékszem, a ’96-os volt, amikor én az ifi vébéről épp éremmel jöttem haza. Akkor gondoltam rá először igazán, hogy én is el tudok jutni arra szintre, hogy egyszer olimpikon lehessen belőlem. Ehhez persze szükség volt arra a tudatos versenyzővé válásra, amit Kati néninél éltem meg. Arra, hogy az adott célért mindent alárendeljek a sportnak. Minden más alapokra helyeződött, mindent ez határozott meg, még a családunk életét is.

– Melyik érmét tartja a legértékesebbnek?

– A legelsőt. Azáltal ízleltem meg, milyen jó érzés felállni a dobogóra. Egy bronzéremről van szó, amit Tatán kaptam négyesben. Nagyon örültem neki. Ma is ott tartom az olimpiai érmek mellett.

– Az érmeken, az elismeréseken túl mi az, amit a kajakozás tett hozzá az életéhez?

– A szisztematikus munkára való képességet és a maximalizmusomat. Amíg nem kajakoztam, addig bizonyos értelemben csak „tébláboltam”. Érdekes módon, a tanulásban is onnantól kezdtem fejlődni, amikor már rendszeresen sportoltam. A kajakozás beindította és rendbe rakta a kis életemet.

– Pályafutásának utolsó szakaszában Simon Miklós irányítása alatt versenyzett. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Azokat az időket már más ütem és dinamika jellemezte. Amikor Athénban kiszálltunk a hajóból az ezüstöt érő futam után, tudtam, hogy én ennél többet edzeni, hajtani, megtenni biztos nem fogok tudni, tehát ott valamilyen szinten a lelkem már elkezdte elengedni a sportot. Elindult bennem egy átértékelődés, egy felismerés, hogy már talán más irányba kell vinni az életemet. Nyilván, amikor az ember egyesben még tud nyerni egy EB-t, akkor még csinálja, de Siminél már nem voltam egy dübörgő versenyző, hanem egy átalakuló, elcsendesülő időszakomat éltem meg nála. Az biztos, hogy nagyon jó helyre kerültünk; Danáék a mai napig mesélik, mennyi mindent tanultak tőlünk.

– Aktív időszakában egyszer úgy nyilatkozott, hogy Birgit Fisher-re azért is tekint példaképként, mert gyerekek mellett is sikeres tudott lenni a sportágban. Kétgyermekes édesanyaként ma hogy látja ezt?

– Az elismerés megmaradt, de már másképp tekintek erre a példára. Végtelenül tisztelek mindenkit, aki anyaként gyerek mellett versenyszerűen kajakozik, le a kalappal előttük, de

én személy szerint nem tudtam volna ezt megtenni.

Sem fizikailag, sem pszichésen nem lettem volna alkalmas arra, hogy visszatérjek. Ez minden bizonnyal személyiségtől függő, de én a szülés után más emberré váltam és ezt nem bánom.

– Mennyire jelentett segítséget az átmenetben, hogy a versenyzés után nem kellett teljesen eltávolodnia a sportágtól?

– Nekem óriási segítség volt; hatalmas előny, hogy a saját, jól ismert közegemben tanulgathattam a marketinget és a rendezvényszervezést. Így csak fokozatosan léptem ki a civil életbe az addigi, biztonságot jelentő búra alól. Ugyanakkor vannak dolgok, amiket még szívesen kipróbálnék és tudom, hogy vár még rám egy másik világ. Hiszek abban, hogy az embernek időszakosan vannak megújulási fázisai, amikor új irányokat  kell felvenni és én mindig keresem is az új impulzusokat.

– Csapatemberként Bóta Kingát tekinti legmeghatározóbb párjának, akivel most biztosan felemlegetnek majd néhány közös emléket. Megosztana egyet ezek közül?

– Rengeteg sztorink van, amiket az összeülős estéken gyakran felidézünk, különösebb ünnepek nélkül is. Mi olyan párt alkottunk, hogy még beszélnünk sem kellett. Kinga annyira rám tudott hangolódni, hogy egyetlen szó nélkül is érzékelni tudta hátulról, mi a helyzet.

„ Láttam a fejeden”

– szokta mondani. A legszebb az egészben pedig  az, hogy ez el sem múlik. Idén  nyáron lenn voltunk a Balatonon és amikor elkezdtünk evezni, Kinga egyszer csak beszólt, hogy „hopp”…  12 év után is beindult az egység és  tökéletes összhangban nyomtuk,  pedig csak egy SUP-on ültünk… A legnagyszerűbb dolog  mindenképp az, hogy a személyében nem csupán versenytársat, hanem  igazi barátot is kaptam a sporttól.

Ellepték Dél-Afrikát a magyar kajak-kenusok

A magyar kajak-kenu válogatottnál szóba jöhető versenyzők túlnyomó többsége több hétre Dél-Afrikába vonult melegvízi edzőtáborba, ahol kifogástalan körülmények között készülhetnek fel a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt rendkívül fontos idényre.

Hír

Hüvös Viktor csoportja érkezett ki legkorábban Pretoriába: Tótka Sándor, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Dudás Miklós és Szendy Márk február 24-től március 25-ig edzőtáborozik ott. A többiek március harmadikán utaztak ki Dél-Afrikába, 25-ig van kint Medveczky Erika, Csipes Tamara, Hagymási Réka, Pupp Noémi, Nagy Flóra, Gamsjager Lisa-Maria, Lakatos Zsanett és Mike Róbert, 29-én utazik haza Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Hufnágel Tibor, Balaska Márk, Dombvári Bence, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás, Németh Viktor, Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina, Gazsó Dorka, Bakó Olga, Biben Karina, Kőhalmi Emese, Szendy Lilla és Sólyom Dóra.

Április 5-ig lesz az edzőtáborban Fekete Ádám, Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Bodonyi András, Kiss Tamás és Dóri Bence, valamint április 14-ig készül kint Kárász Anna, Takács Tamara és Kopasz Bálint.

Lapozható galéria:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

Hello Afrika 😎😍 jó végre vízen…. ❤️ • #southafrica #sixweeks #trainingcamp #lovethisplace #truebeauty #nature #goodforsoul #iloveit

Anna Karasz (@anna__karasz) által megosztott bejegyzés,

Általában mindenkinek napi két vízi edzése van, gyakran kiegészítve egy kondival. Tótka Sándort kértük arra, hogy számoljon be az eddigi tapasztalatokról. A világ- és Európa-bajnok kajakos már harmadik alkalommal edzőtáborozik a helyszínen.

„Fantasztikus időnk van, végig 30 fok körül mozog a hőmérséklet.

Párszor esett az eső, de egyetlen edzésünk sem maradt el. Néha fúj a szél, de nem baj, ha nincs mindig tükörvíz, mert legalább ilyen körülmények között is készülünk” – mondta Tótka Sándor, aki szerint a szállásuk tökéletes, és az elmúlt évhez képest az ételek mennyisége és minősége is jelentősen javult.

„Az első héten, amikor csak a mi csapatunk volt itt, akkor egészen szuperek voltak az ételek. Felismerték ugyanis a helyiek, hogy korábban nem tudtak megfelelő mennyiségű és minőségű ételt készíteni, ezért az idén elkezdték máshonnan rendelni. Mióta kijött a többi magyar versenyző is, azóta kicsit egyhangúbb lett a választék, szószokkal próbáljuk feldobni, de még így is sokkal jobb, mint tavaly volt.”

A sok edzés mellett a kikapcsolódásra is jut idő a versenyzőknek. „Mi tavaly például oroszlánokkal sétáltunk, és meg is simogathattuk őket, az életem egyik legnagyobb élménye volt. Most főleg PlayStationözöm, sorozatot nézek és olvasok a szabadidőmben, ezek azért is töltenek fel, mert otthon az olvasáson kívül másra nincs időm. De elmentünk a hétvégén a csapattal moziba is, megnéztük a Marvel kapitányt. Érdekes itt a mozi, mert kapsz egy natúr popcornt, és te ízesítheted meg, sóval, vajjal vagy édesen is eheted. Otthon gyakran vadászni kell az olyan helyeket, ahol nem szinkronosan adják a filmeket, itt pedig végre eredeti nyelven nézhettük. Kellenek az ilyen kikapcsolódások az edzések között.”

Jelentős gazdasági növekedés az MKKSZ-ben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség gazdasági hátterébe engedett kisebb betekintést Kárai Péter. Az MKKSZ gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke az InfoRádió Víztükör című adásában beszélt arról, hogy a jelentős állami támogatásnak is köszönhetően miként növekedett a szövetség gazdálkodási tevékenysége.

Hír

Kárai Péter társadalmi pozícióban jellemzően a költségvetés arányait, a nagyobb kiadásokat felügyeli a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben, ő terjeszti elő a költségvetést, ő számol be róla a közgyűlésnek.

„Egyfajta felügyeleti külső szem vagyok, egy véleményformáló, tanácsadó szerepet töltök be ebben a gazdasági tevékenységben, amelyet alapvetően a szövetség gazdasági apparátusa és operatívan a gazdasági igazgató végez, a napi döntésekben pedig Schmidt Gábor elnök is benne van” – mondta Kárai Péter, aki egy nagyobb középvállalatéhoz hasonlította a Magyar Kajak-Kenu Szövetség jelentős mértékben megnövekedett költségvetését.

„2010-ben 500 millió forint volt a költségvetés,

ez közel 18 szorosára nőtt,

hiszen a 2018-as évi költségvetés kiadási főösszege meghaladta a 8,7 milliárd forintot, beleértve a közvetett támogatásokat is. Nem szabad elfelejteni, hogy a szövetség alaptevékenysége a versenysport, ezért az eredményesség, az olimpiai eredményesség mindig a középpontban kell, hogy legyen.

A versenysport teljes költségvetésünk nagyságrendileg 3 milliárd forint.

Az utóbbi évek eredményessége bizonyítja, hogy itt is rendben vagyunk.”

Kárai hozzátette, hogy a versenysport mellett számos más területen komoly fejlődés látszik a magyar kajak-kenu sportban. „Az infrastrukturális beruházások, a szabadidős programok, a létesítményfejlesztések és önálló projektként a sportágspecifikus mérési és teljesítménydiagnosztikai központ is azt mutatja, hogy jelentősen megnövekedett a gazdálkodási tevékenységünk.”

Kárai Péter, aki tagja az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségének is, elmondta, hogy kiemelt támogatást nyújtanak a tagszervezeteknek is. „Az állami forrásoknak köszönhetően 2018-ban 116 tagszervezetünk kapott valamiféle támogatást, összesen 939 millió forint értékben. Ebben nyilván benne vannak a sportolói és edzői fizetések, de ide tartozik a kisbusztender is, amelynek keretében eszközöket juttatunk el a tagszervezeteknek. Az edzői támogatások is nőttek, 2018-ban 176 edzőnk kapott valamiféle támogatást, ez a teljes csomag 457 millió forint volt.

Egy edző akár három-négy évtizedig is szolgálhatja a sportágunkat, ezért ők kiemelten fontosak számunkra.”

Beszélt a doppingolással szembeni zéró toleranciáról is, arról, hogy 2017-ben komoly doppingellenes programot indított a magyar szövetség, amely évente saját forrásból 25 millió forintot szán a különböző ellenőrzésekre, ez azt jelenti, hogy ebben az olimpiai ciklusban 100 milliót költ a doppingellenes harcra – ez teljesen egyedülálló a magyar sportági szakszövetségek között. Kárai hozzátette, hogy a legális teljesítményfokozás szempontjából is rendkívül fontos volt a kormányzati támogatással létrehozott teljesítménydiagnosztikai központ, amelynek köszönhetően már más sportágakkal is elkezdődött az együttműködés: például a vívókkal, a triatlonosokkal vagy az atlétákkal.

 

A kajak-kenu olimpiai helyzetéről is szó esett, Kárai kiemelte, hogy a sportág jelenlegi olimpiai helyzete viszonylag stabil. A kajak-kenu magas, 330-as kvótaszámmal bír a 10.500 fős sportolói mezőnyben, ráadásul a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség számára kulcskérdés, hogy az ötkarikás programban maradjon a sportág, hiszen az ICF bevételének 93 százaléka a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól származik.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.