A hónap műhelye: az Atomerőmű kajak-kenu

Átadták a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”- díj szeptemberi eredmények után járó elismeréseit.

Az egyéni sportágak között az Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztálya, a csapatsportokban a Vasas Akadémia leány kosárlabda-szakosztálya kapta meg elismeréssel járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és vele a 100 ezer forintos nyeremény a Phoenix Fireball SE-é lett.

Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu honlapot működtető MediaBook Kiadó Kft. vezetője úgy fogalmazott, hogy lassan már össze sem lehet számolni, hány kajak-kenu szakosztály nyerte el eddig az elismerést, Lehmann László, a MOB Sportiskolai programjának a vezetője megtette. Hatodszor „lapátoltak” révbe a hagyományos magyar sikersportág ifjú képviselői.

Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző szerint az idei szezon még a rendre sikeres idények közül is kiemelkedik. Több mint száz szakosztálya van a kajak-kenu sportágnak, s közülük több is méltó lenne a sikerre, de nagyon jó helyre került a díj Paksra, hiszen a műhely hosszú évek óta kiemelkedő versenyzőket nevel a sportágnak.

Meczker András, a paksiak utánpótlás-vezetőedzője elmondta: úgy tapasztalja, neve, értéke van „A hónap műhelye”- díjnak, ezért büszkék arra, hogy a győztesek közé kerültek. Ráadásul Paks kisváros, híre ment a sikerüknek. Az elismerés pedig visszajelzés a támogatóknak, hogy nemcsak a fiatalok egészséges életmódját támogatják, hanem olyan versenyzőket is, akik a város és az ország hírét viszik a nagyvilágban.

„A hónap műhelye”- díjat harmadik éve osztják ki, a harmincharmadik kiadás jelzi az elismerés elismertségét. Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: a díj megalapításakor remélték, hogy hosszú ideig marad fenn, az ellenben talán még az alapítókat is meglepte, milyen nagy presztízsű elismeréssé vált. Összegezve elmondta, hogy a Decathlon 100-120 millió forintos támogatást – amelyről kiemelte, hogy nem TAO – nyújt a magyarországi utánpótlássportnak, és ígérte, az összeg csak nőhet.

fotó: mob.hu

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók