Idén még biztos az egyes a fő száma Kucserának

A hétfő reggelt még Budapesten a Sportkórházban indította Kucsera Gábor, aki megejtette a szokásos sportorvosi ellenőrzést. A kedd azonban már Szolnokon köszönt rá, hiszen Sári Nándor csapata a Tisza-parti városban folytatja a felkészülést az idényre.

  • Túl vannak a dunavarsányi központi edzéseken. Milyen tapasztalatokat szerzett?
  • Kellemeseket – mondja Kucsera Gábor. – Egyre jobb formában érzem magam, egyre jobb technikával evezek. Sári Nándi segítségével sikerült magam mögött hagyni néhány rossz beidegződést, kijavítottuk a hibáimat, és most sokkal gazdaságosabban evezek. Persze ez a javulás az időmérések során még nem jelentkezett. A szövetségi kapitány felmérésein általában a legjobb hat között voltam, de ez egyáltalán nem zavar. Sőt, kifejezetten örülök neki, hogy még nem vagyok csúcsformában. Az érzéseimre hagyatkozom, és azt mondhatom: jó úton haladok.

%REKLAM%

  • Néhány hét múlva Szolnokon a rangsoroló versenyen már élesben szerepelnek. Mekkora hangsúlyt fektet erre a versenyre és a szegedi Világkupára?
  • A szolnoki rangsorolón 1000 egyesben és Kammerer Zolival 500 párosban állok majd rajthoz, és bár utóbbi szám is fontos az életemben, mivel lekerült az olimpiai programról már természetesen nem olyan hangsúlyos a felkészülésünkben. Bár nagyon szeretem a szegedi Világkupákat és csodálatos érzés ilyen hazai közönség előtt szerepelni, nem dőlök a kardomba, ha esetleg nem szerepelek jól, vagy nem leszek ott a Maty-éri versenyen. Gondolom nem meglepő, hogy elsősorban a válogatókon és a világversenyeken szeretnénk csúcsformába lenni.
  • Önnel kapcsolatban az emberben mindig ott motoszkál a kérdés, hogy jó döntést hozott-e akkor, amikor a Kammerer Zoltánnal alkotott sikerpárost félretette az egyéni szereplés miatt.
  • Nem csak önben motoszkál. Bennem is nap, mint nap felvetődik ez a kérdés, és bevallom, néha össze is szorul a gyomrom tőle. De hát én kerestem, és én választottam magamnak ezt az új kihívást. Úgy hiszem, az idén megkapom a választ arra, hogy érdemes-e erőltetni az egyes indulást. Ha az Európa-bajnokságon érmet szerzek és a világbajnokságon ott leszek a dobogó közelében, akkor van jövőm ezer egyesben. Ha nem, át kell értékelnem a lehetőségeimet és a céljaimat.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók