Mégse

64 évesen is kell a kihívás – két arany a masterseknél!

Péntek délelőtt a 20 üléses 200 méteres versenyekkel folytatódott a szegedi sárkányhajó Európa-bajnokság. A program három magyar aranyat hozott: egyet a klub, kettőt a nemzetek közötti versenyek során.

Sárkányhajó Eb
Hír

„Szép volt Szeged! Szép volt Szeged!” – így ünnepelt közösen a Szegedi Sárkányhajó Egyesület, valamint a Hidragén Szeged a 20 üléses senior mix versenyt követően a dobogón. A klub kategóriában előbbiek arany- (már harmadik győzelmüket ünnepelték az Eb-n), utóbbiak bronzérmet nyertek, míg az Old Lake Dragons Tata a masters mix verseny során szerezte meg a harmadik helyet.

A Nemzetek közötti versenyben magyar részről a masters korcsoportban születtek nagy eredmények: a mix és a férfi verseny során is a magyar sárkányhajó érkezett elsőként célba. Utóbbi pedig azt jelentette, hogy kétszer is a dobogó tetején ünnepelhetett csapatával Foltán László, Moszkva kenus olimpiai bajnoka.

„Szeretem ezt a sportágat, mert jó a közösség és még így hatvannégy évesen is örömöt és sikerélményt ad. Ezen az Európa-bajnokságon kilenc számban indulok, és bár öreg róka vagyok, még mindig élvezem ezt a nyüzsgést, a kihívást. Hogy mennyit edzek? Ha nincs szél és van kedvem, sötétedés előtt leviszem a hajót, az életem része maradt a sport szerencsére” – mondta Foltán László.

A senior korcsoportban megint az oroszok arattak, de egy bronzérem jutott a mieinknek is, akik a mix versenyben lettek harmadikok. A napnak még nincs vége, a versenyzők már hangolnak is, hogy a délutáni 2000 méteres versenyekben visszavágjanak az orosz és ukrán egységeknek.

Megvan a vb-re és Eb-re utazó keret

A hétvégi szolnoki válogatót követően Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány előterjesztésére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta a magyar válogatott keret névsorát a soron következő korosztályos világversenyekre.

Hír

Az első ilyen világversenyt, az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot az olaszországi Auronzóban rendezik.

A magyar válogatott kerete az Eb-re:

Az év fő versenye, a világbajnokság július 26. és 29. között lesz Plovdivban. Az Eb-n még nem, de itt már elindul Takács Tamara is. A még mindig csak 21 éves kajakos, aki már a felnőttek között is világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, 500 és 1000 egyesben áll rajthoz Bulgáriában.

A magyar válogatott kerete a vb-re:

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége részéről elfogadásra került a felnőtt, az U23-as és az ifjúsági maratoni Európa-bajnokságra utazó magyar keret is.

A maraton Eb-re utazó csapat:

 

Orbán Viktor adta át a Tokaji Vízitúra Központot

Csütörtök délelőtt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke ünnepélyes keretek között átadta a Tokaji Vízitúra Központot. A miniszterelnök elmondta, ideje, hogy Magyarország sportszerető nemzetből sportoló nemzetté váljon.

Vízitúra Központ - átadóünnepség
Hír

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke szerint nincs annál felemelőbb aktív kikapcsolódás, mint amikor az ember azt érzi, hogyan siklik egy kajak vagy egy kenu egy hullámmentes, sima vízen.

A Tokaji Vízitúra Központ mellett hamarosan építkezésbe kezd az Aggteleki Nemzeti Park, kikötő épül majd az úszóhajó programra, és számos kerékpárút megújul majd a környéken. Ezen kívül az ország többi részén 150 további helyszín kapcsolódik be a vízitúra-hálózatba.

Ezt követően a korábbi vb-ezüstérmes kenus, ifjabb Foltán László beszélt az általa vezetett VíziVándor programról. Elmondta, hogy a gyerekeknek nyújtott csodálatos élmények mellett akár a jövő olimpiai bajnokai is kikerülhetnek ebből a kezdeményezésből.

A Vándortábor program keretein belül idén már hat útvonalon lehet kajakozni és kenuzni: a Bodrogon, a Felső-Tiszán, a Szigetközben, a Duna-kanyarban, az alsó Dunán és a Kőrösök vidékén. Közel háromezer-ötszáz gyerek fog vízre szállni: „Ez 3500 mosoly és megannyi csodálatos emlék, amelyek remélhetőleg hasonlóan pozitív dolgokra sarkallják majd a fiatalokat, mint engem. Azon dolgozunk, hogy az ország összes potenciális vízitúra-útvonalán olyan gyönyörű létesítményeket használhassanak a vízen járás szerelmesei, mint a Tokaji Vízitúra Központ” – mondta ifjabb Foltán László.

Ezt követően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke mondott köszöntőbeszédet. A kormányfő arról beszélt, hogy

a tokaji Vízitúra Központ egy olyan program része, amely természetes módon teszi megélhetővé a hazaszeretetet,

és azokat az embereket is a nemzeti közösség részévé teszi, akik nem érezték magukat oda tartozónak.

A mindennapi hazaszeretet az, amikor “hazánk bevon bennünket a saját bűvkörébe”, ez pedig az ország megmaradását is szolgálja – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kijelentette, Európa jövőjével kapcsolatban az látszik, hogy csak azok az országok maradnak talpon, amelyekben jelen van a hazaszeretet. A kormány célja, hogy 2030-ra Európa egyik legegészségesebben élő nemzete legyen a magyar – mondta, hozzátéve: jelenleg ugyanis miközben a magyarok “meghalnának” az élsportolóikért, a kontinens egyik legkevesebbet sportoló nemzetei közé tartoznak, a fiataloknak pedig mindössze 36 százaléka sportol rendszeresen.

A sport- és szabadidős tevékenységek a jövő évi büdzsében is kiemelt támogatást kapnak

– közölte a miniszterelnök. A feladatok közé sorolta Orbán Viktor, hogy küzdeni kell az egészségtelen élelmiszerek ellen, vissza kell szorítani a dohányzást, erősíteni kell a mindennapos testnevelést, és Erzsébet-táborokat, vándortáborokat kell szervezni a gyerekeknek.

Úgy fogalmazott, a “córeszt” maguk mögött hagyva az emberek el tudják küldeni gyermekeiket táborozni, és felépülhetnek a tokajihoz hasonló sportlétesítmények. “Van esélyünk arra, hogy Magyarország felálljon a fotelből és sportért rajongó nemzetből sportoló nemzetté váljon” – mondta.

forrás: MTI/origo.hu