4200 futó áll rajthoz a Kolonics György emlékfutáson

Koló futás

Október 23-án elrajtol a Kolonics György emlékfutás, amelyre 4200 nevezés érkezett. A futók 2 és 11 kilométeren, valamint félmaratonin versenyezhetnek. Szombaton és vasárnap 12-18 óráig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában át lehet venni a rajtszámokat.

Hogy miért éppen október 23-án rendezi meg a Kolonics György Alapítvány a Kolonics György emlékfutást?

Mert Koló rendszeres részvevője volt a Bécs-Budapest szupermaratoni utolsó szakaszának, az október 23-án Budakesziről induló és a Hősök terére érkező félmaratoninak. Sőt, volt, amikor ő rajtoltatta el a mezőnyt ezen az ötnapos versenyen. Szupermaratoni már két éve nincs, de a Kolonics György Alapítvány minden október 23-án megrendezi az emlékfutást, amelynek központja a Népszigeten lévő KSI vízitelep.

Az eseményre ma lezárult a nevezés, 4200 futó regisztrált, köztük olimpiai és világbajnoki érmes kajakosok és kenusok. A szervezők információi szerint a rajtszámok átvétele már szombaton és vasárnap megkezdődik, 12 és 18 óra között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Latorca utcai székházában lehet átvenni a rajtszámokat. A szervezők kifejezett kérése, hogy a verseny napján senki se próbáljon meg autóval bemenni a Népszigetre, mert nem lehet, az Északi összekötő híd le lesz zárva. A Duna Plaza parkolója lesz megnyitva a versenyzők és kísérőik számára. Új információ, hogy a nagyszámú nevezés miatt megváltozott a verseny programja, amely az esemény Facebook oldalán érhető el.

Csabai Edvin, a Kolonics Alapítvány elnöke elmondta: a női és férfi dobogósok érem díjazásban részesülnek, a félmaratoni során a legjobb női és férfi kajakos vagy kenus versenyző vándorserleget kap. Emellett nagy értékű tárgynyereményeket is kiosztanak, a több mint 10 nevezést leadó kajak-kenu klubok között egy 200 ezer forint értékű fűnyírót sorsolnak ki a szervezők. A félmaratonin az összes célba érkező egyedi érmet vehet át.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók