38. Nemzetközi Németország Kupa, avagy a Pünkösdi Torna

Május 30-a és június 1-e között került megrendezésre az Esseni Pünkösdi Torna. A név: „Németország Kupa” (Deutschland Cup) senkit ne tévesszen meg.

A torna a világ legnagyobb és legrangosabb kajakpóló tornája, amelyet a 3 nap alatt (hétvége + pünkösdhétfő) 7 pályán, több osztályban rendeznek meg. Idén a gyerek, kölyök, ifi, U21 női és férfi, felnőtt női első osztály, férfi első és másodosztály valamint női és férfi válogatottak osztályában lehetett nevezni a világ bármely tájáról érkező klubcsapatoknak vagy válogatottaknak. A tornán összesen 91 csapat indult. Ráadásul idén először az ECA-Cup tesztrendezvényként is funkcionált, így a válogatott osztályok csapatai tovább folytathatják a versenyzést a Belgiumi Mechelenben június végén.

Magyarország hosszú ideje nem vett részt a tornán. Idén viszont az Európa Bajnokságra való felkészülés jegyében (amit szintén ezen a helyszínen rendeznek) mind a női, mind a férfi csapatunk nevezett.

A férfi csapat a tornát a felkészülés egy állomásának tekintette és nem is tudott teljes létszámban részt venni, így a férfi másod osztályban versenyeztek. Sajnos az első két meccset nem tudták hozni az össze szokott német csapatok ellen, de a hibák feldolgozása után, már sorra nyerték a meccseket és végül a 10. helyen végeztek. A verseny konklúzióit levonva alakítják tovább a csapatot és folytatják a kemény edzéseket. Június végén a Mechelen-i fordulón már várhatóan végleges felállásban mérkőznek meg a többi válogatottal.

Női csapatunk bátran vállalta a válogatott osztályt. Itt a sportág vezető csapatain kívül (Németország, Hollandia, Nagy-Brittania, Olaszország, Franciaország) a spanyol és a dán csapattal versenyezhettünk. Bár a csoportban az utolsó helyen végeztünk, a hibákból mi is tanultunk és a helyosztókon már nyertünk mecset mind a dán, mind a spanyol csapat ellen. Végül a dánokat megverve a 8. helyen végeztünk. Végső következtetésként levonható, hogy egyelőre a vezető 5 nemzettel nem lehet felvenni a versenyt, de az utánuk következő csapatokkal színvonalas meccsekben tudtunk felülkerekedni és ez hatalmas ösztönző erővel bírt az augusztusi Európa Bajnokságra való felkészülésnél.
A szokásoknak megfelelően idén is a Pünkösdi tornán került sor az Európa Bajnokság csoportjainak sorsolására.
A női csapat szerencsés volt és részben az itt megismert csapatokkal került egy csoportba: Németország, Spanyolország, Dánia, Lengyelország, Magyarország. Így reméljük, hogy az Európa Bajnokságon jó esélyekkel indulhatunk.

Összességében nagyon jó hangulatú verseny volt, az Essentől megszokott rossz időnek nyoma sem volt, végig napsütésben és 30 fokos melegben versenyeztünk.
Legközelebb az Európa Bajnokságra térünk vissza, ahol reményeink szerint felülmúljuk a mostani szereplésünket.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók