34 ország már nevezett az EYOF-ra

Győr

A héten Győrben találkoztak a júliusi EYOF-ra érkező nemzetek csapatvezetői, és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál koordinációs bizottsága és a technikai delegáltak is megbeszéléseket folytattak a szervezőbizottsággal az aktuális kérdésekről. Az ötven résztvevő ország több, mint kétharmada már elküldte nevezését a kajak-kenu versenyekre is, amelynek versenyigazgatója, Weisz Róbert azt mondja: az ECA delegáltjai elfogadták a programot, 16 számban avatnak majd bajnokot Győrben.

– Legutóbb két éve rendeztük Győrben a maraton világbajnokságot, így természetesen felkészülten ér bennünket az összes ilyen látogatás, tudjuk milyen kérdések merülnek fel, és szerencsére a nemzetközi szövetség delegáltjai is megbíznak bennünk, köszönhetően annak, hogy a korábbi rendezéseinkkel mindig elégedettek voltak. Ezúttal Branko Lovric főtitkár és Miroslav Haviar alelnök képviselte az Európai Kajak-Kenu Szövetséget – utóbbi a verseny vezetőbírója is lesz. Velük áttekintettük a programot és minden olyan fontos kérdést, ami a csapatok részéről felmerülhet, például az, hogy mikor tudunk hivatalos edzéslehetőséget biztosítani. Természetesen megmutattuk a helyszínt is nekik.

– Mi az, ami leginkább nehézséget okozott az előkészületek során?

– A verseny lebonyolítási rendje mindenképpen újdonság lesz, ez az, amivel nekünk elő kellett rukkolnunk, hiszen a Holt-ágban lesznek a futamok, és itt nem nyolc vagy kilenc, hanem csak négy versenyző tud egyszerre rajthoz állni. Ez azzal jár, hogy a korábbiakban megszokott előfutam, középfutam és döntő rendszer nem elég, mert a sorsolás miatt aránytalanságok alakulhatnának ki.  Ki kellett találnunk azt, hogyan maradhat igazságos a rendszer úgy, hogy közben ne kapjanak túlzott terhelést a sportolók se. Éppen ezért egy előselejtezővel kezdenek majd a népesebb futamok, ez azzal jár, hogy a döntősökre olykor nem három, hanem négy futam is vár majd.

– Ez minden esetben így lesz?

– Csak abban az esetben lesz négy futam, ha a nevezettek száma eléri a huszonegyet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha 21-nél több, de 28-nál kevesebb versenyző van, akkor az előselejtezőből helyezések és időeredmények alapján 16-an jutnak be az előfutamba. Ha pedig 29-en vagy annál is többen vannak, akkor huszan folytathatják. Ez azt jelenti, hogy 4 vagy 5 előfutam lesz ezután, ahonnan 8-12 versenyző juthat tovább, azaz 2 vagy 3 középfutam jöhet a döntő előtt, ahová természetesen négy egység jut be. Ez a lebonyolítás úgy érezzük kellően igazságos, mert ha pl. a három legjobb hajót egy előselejtezőbe sorsoljuk, helyezés és időeredmény alapján akár mind a hárman tovább tudnak jutni.

– Egy versenyző hány számban állhat rajthoz?

– A kenusok négy, a kajakosok négy, öt vagy hat számban indulhatnak. Egy delegációban két fiú kajakos, két lány kajakos, valamint egy-egy lány és fiú kenus lehet. A kenusoknál így 200 és 500 méteren is ugyanaz a versenyző teljesíti a távot, míg a vegyes párosban ugye a lány és fiú versenyző együtt térdel be a hajóba, ezzel is jelezve, hogy nemcsak verseny mindez, hanem fesztivál is egyben. A kajakosoknál valószínű a legtöbb nemzet úgy gondolkodik, hogy 200 méteren és 500 méteren más-más versenyzőt indítanak egyesben, de párosban nyilván a két fiúnak és lánynak össze kell ülnie. Itt a négyes lesz a fesztivál hajó, ebben lesznek lányok és fiúk vegyesen. De ha valaki ugyanazt a kajakost indítja mindkét távon egyesben, és lesz négyes hajójuk is, akkor ott a versenyző hat számban is képviselheti a hazáját.

–  Mekkora létszámot várhatunk a versenyre?

– Már most az előzetes várakozásokhoz képest többen neveztek, mint gondoltuk, 82 férfi és 71 női versenyzőről tudunk eddig. Ők 34 országot képviselnek majd, vagyis sok olyan nemzet lesz, ahonnan 2-2 kajakos valamint 1-1 kenus lány és fiú is érkezik, hiszen ahogy már említettem egy csapat hat versenyzőből állhat. A legnagyobb nemzetek közül szinte mindenki itt lesz, azt hiszem, elégedettek lehetünk a létszámmal.

Forrás: kajakkenugyor.hu

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók