300 kilométer; 5 nap; 1 cél….teljesíteni!

2009 április 20-án tartotta közös sajtótájékoztatóját a Bécs-Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Evezős Szövetség, illetve az esemény főtámogatója, a T-Mobile, melyen az első alkalommal megrendezésre kerülő Bécs-Budapest Kajak-Kenu és Evezős Teljesítménytúra került bemutatásra.

 
Bécs, Pozsony, Budapest – e csodálatos városok múltja, népeink közös történelme és a káprázatos Duna összeköt bennünket. A tradíciót persze ápolni illik, s kell is, ennek egyik formája az immár szimbólummá vált Bécs-Budapest Szupermaraton, amely 20 esztendős fennállása alkalmából különös módon ünnepel: idén nemcsak a Duna mentén, hanem szeretett folyónkon magán is megtehetjük az ötnapos utat. A Bécs-Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és aMagyar Evezős Szövetség által életre hívott ötlet új dimenzióba helyezi az amúgy már évek óta létező, határokon átívelő vízi teljesítménytúrák fogalmát. 


 

A túra augusztus 16-án Bécsből indul és Pozsony, Ásványráró, Neszmély, valamint Visegrád érintésével, 300 kilométer megtétele után Budapesten ér véget Nemzeti Ünnepünk napján, Augusztus 20-án.
 
Az öt Dunán töltött nap alatt a résztvevők nem csak teljesítőképességüket teszik próbára, hanem egy sajátos szemszögből ismerhetik meg az érintett országok, városok kultúráját, kincseit.
Akinek esetleg a Duna túl veszélyesnek tűnik, futva pedig nem vállalja a hatalmas távot, a folyó partja mentén kerékpárral is megteheti azutat, sőt a kerékpárosok és kajakosok, kenusok, valamint evezősök mégválthatják is egymást.
 %REKLAM%
A sajtótájékoztatóra „meglepetésként” megérkezett az a C7-es alakulat, amely három nap alatt leevezte a távot, soraiban tudva több ismert és sikeres kenust, többek között Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmest, Csabai Edvin tizenötszörös-, illetve Györe Attila tízszeres világbajnokot. A túrát teljesítő kenusok beszámolója szerint az út, ha nem is könnyű, de amatőrök számára is teljesíthető, és a fáradtságért cserébe bőven kárpótol mindenkit az a rengeteg élmény, amely az út során a vállalkozó szellemű sportbarátokat éri.

A  Bécs – Budapest Kajak-Kenu és Evezős Teljesítménytúra létrejöttében komoly szerepe van a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kiemelt támogatójának, a T-Mobile-nak is, amely köztudottan különös hangsúlyt fektet a tömeg- és szabadidősport támogatására, így legújabb, remélhetőleg hagyománnyá váló kezdeményezésünkre is.

Őszintén reméljük, minél többen jelentkeznek mind hazánkból, mind a környező országokból és közösen új hagyományt teremtünk a kajak-kenus és evezős társadalom számára.
 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók