23 ország kvalifikált a paralimpiára Szegeden

Az augusztus végén Szegeden megrendezett ICF világbajnokságról összesen 13 európai, valamint négy ázsiai, négy amerikai és két óceániai nemzet szerzett indulási helyet a tokiói paralimpiára.

A szegedi világbajnokság nemcsak az ép indulóit tekintve döntött rekordokat. A para szakágban is soha nem látott mezőny, 42 ország, és összesen 176 versenyző szállt vízra a Maty-éren.

A legjobban a régóta parakenu nagyhatalomnak számító Nagy-Britannia szerepelt, összesen hét indulói helyet szerezve. Az olyan versenyzők, mint például az ausztrál Curtis McGrath, aki kajakban és kenuban is kiválóan szerepeltek, csak egy kvótát gyűjtöttek, de ha úgy alakul, akkor mindkét számban rajthoz állhatnak majd Tokióban. Az is fontos tény, hogy az országok minden parakenu-versenyszámban két indulót nevezhetnek be a paralimpiára.

“Rendkívül izgalmas látni a szakág ugrásszerű fejlődését

azóta, mióta 2016-ban bemutatkozott Rióban a paralimpián – mondta a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) parakenu bizottságának elnöke. – Fontos, hogy 2020-ban már nem hat, hanem kilenc számban avathatunk kajak-kenus bajnokot a paralimpián. Biztos vagyok benne, hogy Tokióban sok Rióban sikeres versenyzőnek szurkolhatunk, de megismerhetünk majd olyan fiatal kiválóságokat is, akiken keresztül megszólíthatjuk majd az új genereációt” – tette hozzá John Edwards.

A szakág hagyományosan erős nemzetei közül Oroszország öt, Ausztrália, Ukrajna, Németország és Brazília négy kvótát zsebelt be, de Magyarország is gyűjtött három indulói helyet. A rendező országnak, Japánnak is lesz versenyzője parakenuban, hiszen Monika Seyu kvótát szerzett az KL1-es kategóriában. Az is eldőlt már, hogy Új-Zéland és Portugália debütálhat parakenuban Tokióban.

Az ICF eddig összesen 54 kvótát osztott szét a tagországok között, mind a kilenc paralimpiai számban összesen hatot-hatot lehetett szerezni. A 2020-as parakenu világbajnokságon, Duisburgban további 36 indulói helyért lehet majd versenyezni.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók