Granek István Edzői Tanulmányi Ösztöndíjrendszer II.

A támogatás elnyerésére még szeptember 10-ig lehet jelentkezni!

  1. TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRENDSZER CÉLJA:
    1. növelni a kajak-kenu sportágban felsőfokú szakmai végzettséggel rendelkező szakemberek számát
    2. tanulmányi ösztöndíj szerződés megkötésének kilátásba helyezésével, ösztönözni az eredményes felvételi vizsga teljesítését az államilag finanszírozott képzésbe 
    3. motivációt és egyben támogatást nyújtani az edző jelöltek, és a már sportágban tevékenykedő szakemberek részére a magasabb színvonalú állami edzőképzésbe (BSC edző) történő jelentkezésre, a tanulmányok folytatására, és sikeres befejezésére
    4. növelni a testnevelő tanárként is dolgozó edzők számát és támogatni a kettős életpálya modell elterjedését
    5. támogatás nyújtásával meghosszabbítani a sportpályafutását az érintett fiataloknak
    6. hosszútávú megoldást nyújtani az országban kialakult edzőhiányra
  1. ÖSZTÖNDÍJ KERET:

2018. évben rendelkezésre áll összesen 2.000.000-Ft 

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (Továbbiakban: MKKSZ) éves költségvetésében nevesítetten erre a célra elkülönítve, mely a Kolonics György Alapítványon (Továbbiakban: Alapítvány) keresztül kerül folyósításra

  1. TÁMOGATÁSRA KERÜLŐ KÉPZÉSI FORMA

Bármelyik hazai egyetem Bsc edző (kajak-kenu) szak vagy Osztatlan testnevelő tanár szak nappali vagy levelező képzése. A képzési forma lehet államilag támogatott illetve önköltséges forma egyaránt.

  1. TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÍTHETŐK KÖRE
  1. sikeres felvételi vizsgát tett és a 3. pontban részletezett képzésbe beiratkozott hallgatók
  2. 2018/2019-es tanévben maximum 6 fő
  3. az MKKSZ Elnöksége kiválasztja, a felvételt nyert hallgatók közül, az 5. pontban található szempontok szerint, az általa támogatásra érdemesnek tartottak körét 
  1. TÁMOGATOTTAK KIVÁLASZTÁSÁNAK SZEMPONTJAI
  1. sportági múlt:

még aktív, de edzői pálya iránt érdeklődő sportoló;
a sportágban dolgozó pályakezdő edző;
aktív, felsőfokú edzői képesítéssel nem rendelkező edző;
a sportágban más feladatot ellátó felsőfokú edzői képesítéssel nem rendelkező szakember, aki az edzői életpálya iránt elkötelezett

  1. sportágfejlesztési célok megvalósulásának elősegítése
  2. a támogatásra érdemesnek minősített hallgatóval kapcsolatban álló egyesület (még ott sportol, de a jövőben számítanak rá, mint kezdő edzőre; kezdő edzőként már ott dolgozik; szerződés keretében foglalkoztatott edző) a szövetség szakosztályi kategorizálási és támogatási rendszerében meghatározott feladatok teljesülésének elősegítése
  3. személyével kapcsolatos potenciális jövőkép
  1. KIVÁLASZTÁS MÓDJA

Az Alapítvány és az MKKSZ pályázati felhívást tesz közzé 2018. augusztus 30.-ig a szövetség honlapján, valamint eljuttatja tagszervezeteihez a pályázati kiírást. Az érdeklődő pályázók az Alapítvány munkatársához eljuttatott hivatalos jelentkezésben igazolják vissza továbbtanulási szándékukat a pályázati kiírásban szereplő felsőoktatási intézmény megadott szakképzésére. Az MKKSZ és az Alapítvány felállít egy 3 fős javaslattevő testületet, ami a kiadott szempontok alapján, a jelentkezők személyének és felvételi eredményének ismeretében javaslatot tesz

az MKKSZ Elnökségének a támogatandó személyekről. A végső döntést az MKKSZ Elnöksége hozza meg.

  1. TÁMOGATÁS FORMÁJA
  • tanulmányi ösztöndíj
  1. Érintettek köre

Azok a képzésre felvételt nyert hallgatók kaphatnak a teljes képzési idejük alatt tanulmányi ösztöndíjat, akik a Bsc edző (kajak-kenu) vagy Osztatlan testnevelő tanár szakra felvételt nyertek

  1. Időtartama

A szorgalmi időszakhoz igazodva összesen 8 hónap/év    I.félév szeptember-december 4 hónap

      II. félév február-május 4 hónap

Csak az adott képzés elvégzéséhez hivatalosan rögzített félévek során fizethető ki ösztöndíj, plusz szemeszter esetén nem vehető fel támogatás.

  1. Mértéke

Egységesen 40.000 Ft/ hó/hallgató

Az MKKSZ és az Alapítvány minden évben, a rendelkezésre álló források tükrében dönt a támogatások folyósításának mértékéről.

  1. NYERTES PÁLYÁZÓK KÖTELEZETTSÉGEI
    1. A Támogatott vállalja, hogy a diploma megszerzése után egy éven belül az MKKSZ valamely tagszervezeténél szakedzői állást vállal és nem kezdeményezi annak megszűntetését a támogatás nyújtását követő 5 évig
    2. A képzési követelmények nem teljesítése, a sportági edzői tevékenység megkezdésének vagy folytatásának, illetőleg 5 évnél korábbi abbahagyása esetén a támogatást köteles visszafizetni
  1. pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok 
  • PDF vagy Word formátumú, minimum 1, maximum 2 oldalas szöveges bemutatkozás, mely tartalmazza a pályázó személyes adatait, sportági múltját, korábbi edzői tevékenységét, jövőbeni terveit, motivációit
  • minimum fél maximum 1 oldalas egyesületi ajánlás, értékelés
  • iskolalátogatási igazolás
  • a sporteredményekről szóló szövetségi igazolás
  1. hivatalos jelentkezés formája és határideje

E-mailben az info@kolonicsalapitvany.hu e-mail címre várjuk a jelentkezéseket, csatolva a szükséges dokumentumokat 2018. szeptember 10-ig.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók