1-1 az állás párosban

Óriási csatában szerzett bronzérmet a duisburgi gyorsasági világkupán Noé Zsombor és Vass Péter K-2 1000 méteren a német és az ausztrál páros mögött, míg Kammerer Zoltán és Szalai Tamás a hetedik helyet szerzete meg ugyanebben a számban. A verseny egyben magyar válogatónak is számított, amelynek egy héttel ezelőtti első fordulóját a rutinosabb egység nyerte meg, így jelenleg egy-egyre áll a párharc, a szétlövés kedden lesz.

Hihetetlenül izgalmas és nagyon színvonalas ütközet zajlott férfi K-2 1000 méteren a duisburgi döntőben. A nagy szembeszélben hatalmasat rajtolt az ausztrál egység, 250 méter után azonban a németek, a lengyelek, az oroszok és mindkét magyar duó is ott loholt az első idei világkupát megnyerő Kenny Wallace és Tame Lachlan mögött.

Az utazótempója közel azonos volt az egész mezőnynek, 500 méternél még mindig az ausztrálok vezettek, de a második helyen már Noé Zsombor és Vass Péter versenyzett, mögöttük a németek és a másik magyar hajó haladt.

650 méternél aztán Kammerer Zoltán és Szalai Tamás evezett az élen, majd megindult a német hajó, Marcus Gross és Max Rendschmidt 750-nél már vezetett, Kammererék és a fiatal magyar egység előtt.

A finisben újra felgyorsultak az ausztrálok, akik végül viszonylag simán szerezték meg az ezüstérmet a hazaiak mögött, a harmadik helyen pedig befutott a Noé-Vass duó. A verseny nívójára jellemző, hogy ők kevesebb, mint 9 tized másodperccel előzték meg a másik magyar párost, de az első itthoni válogatót megnyerő Kammerer Zoltán és Szalai Tamás így is csak hetedik lett a világkupán.

„Nagyon színvonalas futamot láttunk, jellemző, hogy 3 és fél másodpercen belül beért az egész mezőny. Ez a döntő azt bizonyítja, hogy a két párosunk közel azonos teljesítményre képes és bármelyik megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben. A szétlövés kedden lesz Szolnokon, ott is hasonlóan színvonalas csatára számítok” – mondta Storcz Botond, felnőtt vezetőedző.

A második válogatót megnyerő Noé Zsombor, Vass Péter duó edzője, Varga Béla azt emelte ki, hogy 20 éves tanítványai mennyire magabiztosan szerepeltek az első jelentős felnőtt versenyükön.

„Nem nyomasztotta őket semmilyen teher, készültek arra, hogy végre megmutassák mire képesek és ez sikerült a nagyon erős nemzetközi mezőnyben is. Most megpróbálunk regenerálódni keddig, hogy minél pihentebben állhassanak oda a szétlövésre.”

„Nem számított a szembeszél, mi Dunavarsányban edzőtáboroztunk, ahol hetekig csak szembeszél volt – mondta Noé Zsombor. – Egyébként hátszélben is jól szoktunk menni.”

„Teljesen tudatosan építettük fel a pályát és sikerült higgadtan versenyeznünk végig. Nagy csatára lehet kedden is számítani” – tette hozzá Vass Péter.

„Főleg azért vagyok elkenődve, mert nem jött ki belőlünk, amit tudunk – mondta a Kammerer Zoltánnal hetedikként befutó Szalai Tamás. – 800 méterig minden rendben volt, jó iramot mentünk, „behoppoltunk”, gondoltam, hogy jöhet az erős finis, de most nem tudtuk megcsinálni azt az iramváltást, ami eddig mindig összejött. Még nem mentünk együtt szembeszeles pályát, talán az zavart meg. Összekapjuk magunkat a keddi szétlövésre, aztán lesz, ami lesz.”

A szombati finálék közül még egyben volt magyar érdekeltség: Balla Virág a kenu egyesek 500 méteres döntőjében leiskolázta a mezőnyt, hat másodpercet vert a második helyen befutó kanadai hölgyre.

„A cél előtt megzavart egy reklámtábla, úgy láttam, hogy jön a kanadai lány és még finiseltem is, ennek köszönhető a nagy különbségű győzelem – mondta a győri Balla Virág, aki a két legmagasabban jegyzett magyar női kenussal, Lakatos Zsanettal és Takács Kincsővel együtt Szabados Krisztián tanítványa. – Jelenleg a csoportban most Kincső a leggyorsabb, én a második vagyok, Zsanett pedig a harmadik, de ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni. 2 hét múlva lesz az első válogató, addig még sok minden történhet.”

A délutáni elő- és középfutamokból a holnapi A-döntőbe került K-4 1000 méteren, a héten összeült Dombi Rudolf, Hufnágel Tibor, Kökény Roland, Boros Gergely összeállítású négyes-, valamint futamgyőztesként C-2 1000 méteren a Varga Dávid, Vass András egység-, és K-1 200 méteren Dudás Miklós is. Ugyanebben a számban Hérics Dávid és Douchev-Janics Natasa B-döntős lett és szintén a B-döntőben folytathatja holnap Khaut Kristóf is C-1 500 méteren.

Teljes galéria megtekintése

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók