Mégse

Hamarosan lezárul az előkészítési szakasz a Felső- és Alsó-Dunán

Újabb konzorciumi megbeszélésen vettek részt az európai uniós támogatásból megvalósuló Felső- és Alsó-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztésében részvevő települések a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában. A találkozón szó esett a projekt aktuális helyzetéről, a megvalósításhoz kapcsolódó feladatokról és a pályázathoz tartozó tervezett marketing tevékenységről is. 

 

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Felső- és Alsó-Duna víziturizmusának komplex fejlesztése, a programban részvevő települések decemberben konzorciumi megbeszélésen kaptak részletes tájékoztatást az európai uniós támogatásból megvalósuló projekt jelenlegi állásáról.

Cservári Gábor, a projekt vezetője beszámolt arról, hogy az előkészítési szakasz hamarosan lezárul, az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások még ebben az esztendőben elindulnak.

A projektben előirányzott árubeszerzések várhatóan jövő szeptemberben fejeződnek be, ennek részeként két darab motorcsónak is megvásárlásra kerül, egyiket a Felső- (Lábatlan), másikat az Alsó-Duna (Dunaújváros) szakaszon lehet beüzemelni.

Szó esett arról is, hogy az eszközök, példának okáért a motorcsónakok, az információs táblák együttműködési szerződések keretén belül kerülnek majd a helyszínekre. A beszerzendő eszközök tulajdonosa a BJMOKK Kft. lesz, amely éves szinten rendszer használati díjat határoz meg az adott megállóhelyek számára, hiszen karbantartási, leltározási költségekkel is számolni kell az üzemeltetés során.

A konzorciumi megbeszélésen meghatározásra kerültek a látogatószámokhoz, illetve az árbevételhez kötődő kötelezően teljesítendő indikátorszámok is, utóbbi tervezéséhez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, mint konzorciumvezető üzemeltetésre vonatkozó terveket kér be a megállóhelyektől.

Cservári Gábor a projekthez kapcsolódó marketing-tevékenységről, a készülő információs táblákról, valamint a túravezetői program fejlesztéséről is tájékoztatást adott a részvevő konzorciumi tagoknak.