Mégse
EU Pályázatok
A kedvezményezettek nevei BJMOKK Sportüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Csongrád Városi Önkormányzat, Doboz Nagyközség Önkormányzata, Gyomaendrőd Város Önkormányzata, Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Sportrendszer Fejlesztő és Tanácsadó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS  ÖNKORMÁNYZATA, Tiszakécske Város Önkormányzata
A projekt címe Az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése
A szerződött támogatás összege 399.850.000 forint
A támogatás mértéke (%-ban) 100%
A projekt tartalmának bemutatása, összefoglalása Az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése " című konzorciumi pályázati projekt keretében az Alsó-Tisza szakaszon (Szolnoktól, illetve Gyulától és Sarkadtól Szegedig) 12 vízitúra megállóhely újul meg. Több helyszínen infrastrukturális fejlesztésekre kerül sor, néhány meglévő megállóhelyen eszközfejlesztést hajt végre a konzorcium, ezzel is elősegítve a térség vízi turizmusának előrelépését, lehetőséget adva arra, hogy a szabadidő aktív eltöltéséhez a vizet és vizes mozgásformákat válasszák az emberek. A projektnek köszönhetően várhatóan ismét fellendül a vízi turizmus az Alsó-Tiszán, iskolák, civil szervezetek, vállalkozások ismerkedhetnek meg a vízi jármódokkal, a technika és az új eszközök megjelenésével új szabadidős csoportok formálódhatnak, s egyben lehetőség nyílik a térség természeti és kulturális kincseinek felfedezésére, megismerésére is. Fontos elv, hogy a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző jármódok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön.
A projekt tervezett befejezési dátuma 2018. december 15.
Projekt azonosító száma GINOP-7.1.2-15-2016-00002

Szolnokon is indulhat az építkezés

Az utolsó akadály is elhárult azzal Szolnokon, hogy a felek aláírták a kivitelezés megkezdéséről szóló megállapodást. Ezzel megkezdődhet az új túramegállóhely építése, amely várhatóan december elején kerül átadásra.

Részletek

Új eszközparkkal bővültek a tiszai megállóhelyek

Mind a Felső-, mind pedig az Alsó-Tisza vízitúra megállóhelyeire megérkeztek az EU-s fejlesztések keretein belül megvásárolt új hajók és lapátok. Az eszközöket a túrázni vágyók már használatba is vehetik az új szezonban.

Részletek

Szeged a következő

Az Alsó-Tisza régió vízi turizmusának fejlesztése keretében májusban Szegeden elkészülhet az építési beruházás, s megkezdődhet az eszközpark telepítése a tiszai vízitúra megállóhelyen. A hálózatba tartozó három másik településen is hamarosan kezdődhet a munka: Szolnokon és Dobozon májusban, Gyomaendrődön júniusban indul az építkezés. 

Részletek

Átadták Tiszakécskét és Csongrádot

Az Alsó-Tisza régió vízi turizmusának fejlesztése keretében Tiszakécskén és Csongrádon is átadásra került a két tervezett vízitúra megállóhely.  Tiszakécskén és Csongrádon is lezárult a két építési beruházás, amely része a most létrejövő alsó-tiszai vízitúra hálózatnak. Tiszakécskén a szabad strand közelében egy új építésű megállóhely került kialakításra, míg Csongrádon, a Körös-torokban meglévő több szintes épület közösségi […]

Részletek

Vízitúra megállóhelyek az országban

Az alábbi térképen megtekinthetők a Bejárható Magyarország keretein belül, a GINOP és VEKOP projektekben megvalósuló vízitúra beruházások helyszínei. A Felső-Tiszán 2018. júniusában zárulnak a beruházások, így azokat már a nyár második felében igénybe tudják venni a Tisza felső szakaszán túrázni vágyók.

Részletek

Csongrádon és Tiszakécskén átadásra került a munkaterület, indulhat a kivitelezés

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a szegedi Kiskörössy Halászcsárdában tartotta meg harmadik konzorciumi taggyűlését, amelyen az Alsó-Tisza régió víziturizmusának fejlesztésében részvevő települések képviselői vettek részt.    Jól haladnak az európai uniós forrásból megvalósuló vízitúra fejlesztések Magyarországon – erről beszélt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az Alsó-Tisza régió harmadik konzorciumi megbeszélésén. Az elnök elmondta: mind […]

Részletek

Tíz megállóhely kaphat vontát

Eredményesen befejeződött a hajók szállítására alkalmas vonták beszerzése. Az eszközbeszerzésben 10 megállóhely lett kedvezményezett.  Tíz megállóhelyen valósulhat meg az eszközbeszerzés részeként vonták elhelyezése. A Felső-Tiszán Vásárosnamény, Tuzsér, Ibrány és Tokaj, az Alsó-Tiszán Szeged, Sarkad, Gyula, Doboz-Szanazug, Békés és Kunszentmárton kap új eszközöket, amelyek alkalmasak lesznek a pályázat keretén belül beszerzésre kerülő kajakok és kenuk szállítására. […]

Részletek

Tiszakécskén hamarosan kezdődhet a munka

Megkezdődött az első kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás az Alsó-Tiszán, Tiszakécskén hamarosan új vízitúra megállóhely létesülhet.  Az Alsó-Tisza vízi turizmusának fejlesztése kezd felzárkózni a felső-tiszai projekthez. Ezekben a napokban Tiszakécskén elindult az első kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás. A hosszas előkészítési folyamat eredményeként hamarosan megkezdődhet a munka, amelynek következtében teljesen új megállóhely létesül, amelyben új közösségi teret […]

Részletek

Lezárult a fejlesztési szakasz

Lezárult a projektfejlesztési szakasz az Alsó-Tiszán. A GINOP-7.1.2-15 kódszámú, „Az Alsó-Tisza vízi turizmusának komplex fejlesztése” című projekt a megvalósítási szakaszba léphet.  A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, mint konzorciumvezető lezárta a projektfejlesztési időszakot az Alsó-Tiszán is. A pályázat megvalósításához szükséges dokumentumok, iratok előkészítése, beszerzése megvalósult, így az MKKSZ a szabályoknak megfelelően az Irányító Hatóságnál kezdeményezte, hogy a […]

Részletek

Engedélyezték az úszóműveket az Alsó-Tiszán

Lezárult az úszóművek engedélyezési eljárása az Alsó-Tiszán. A régió vízi turizmusának fejlesztése során négy megállóhelyen kezdődhet majd el az úszóművek telepítése. Sikeresen befejeződött az úszóművek létesítési engedélyezési eljárása az összes alsó-tiszai helyszínen. Gyomaendrőd, Szolnok, Mindszent és Doboz-Szanazug számára a hatóságok az összes szükséges engedélyt megadták, így megteremtődött annak a lehetősége, hogy az úszóművekhez kapcsolódó közbeszerzési […]

Részletek

Hét új motoros a Tiszán

Sikeresen lezárult a motoros hajók közbeszerzési eljárása az Alsó- és Felső-Tisza komplex vízi turizmusának fejlesztése című projektben. A két régióban összesen hét motorost helyeznek majd üzembe.  A Felső-Tiszán egy, az Alsó-Tiszán hat motorcsónak kerül beszerzésre a két régió komplex vízi turizmusának fejlesztése részeként. A hajók mellett mindkét szakaszon elhelyeznek egy-egy utánfutót is, amellyel szállítani lehet […]

Részletek

Konzorciumi ülés a Maty-éren

A második konzorciumi ülését tartott meg a projektvezető Magyar Kajak-Kenu Szövetség az Alsó-Tisza és Körösök régió képviselői számára. A maty-éri Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban a tagok általános tájékoztatást kaphattak a projekt aktuális helyzetéről.    Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke köszöntötte a konzorciumi megbeszélés részvevőit, aki tájékoztatást adott a sportág aktuális helyzetéről, […]

Részletek

Tavasztól indul a beruházás a Felső- és Alsó-Tisza régiókban

A Bejárható Magyarország projekt támogatói szerződésének megkötését követően a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kezdeményezésére Ibrányban és Csongrádban találkoztak a Felső-Tisza és Alsó-Tisza régió konzorciumi tagjainak képviselői. A megbeszélésen szó esett a megvalósítás ütemtervéről, a marketing koncepcióról és arról az interaktív felületről is, amely a jövőben segíti a túrázókat a programtervezésben. Projekt megbeszélésre invitálta a Magyar Kajak-Kenu […]

Részletek

Újabb 12 kajak-kenu pont létesülhet

A vízi turisztikai megállóhelyek kialakításának projektgazdájaként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Szolnokon, sajtótájékoztatón mutatta be a Bejárható Magyarország Program keretrendszerébe illeszkedő, az Alsó-Tiszára és a Körösökre vonatkozó fejlesztési programját. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 10 milliárd forint Európai Uniós forrást különített el turisztikai non-profit szervezetek részére az aktív turisztikai […]

Részletek

„KAJAK-KENU PONTOK” létesülhetnek országszerte

  „Négy évvel ezelőtt kategorikusan megfogalmaztuk, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a szabadidősportra – mondta Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. –  Felmértük a magyarországi vizeket, és élére álltunk az összefogásnak. A sportágnak a következő időszakban az önkormányzatok lesznek a partnerei a vízi turisztikai fejlesztésekben.  A különböző pályázati programok összehangolásával nemcsak a fontosabb vízi útvonalak megállóhelyeit, […]

Részletek

Milliárdokra lehet pályázni

„Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése” címmel jelent meg pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, jelentette be pénteken Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár. „Nagy lehetőség és óriási megtiszteltetés a sportág számára, hogy egy ekkora nagyságrendű turisztikai pályázatban a vizi turisztikai jármodnak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) lesz a […]

Részletek